Kolozsvár, EMIL, irodalom

Az irodalomkedvelők megszokhatták már, hogy a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bulgakov kávéház teraszán megkapják a magukét. E beszámolóban a csütörtöki, augusztus 17-i nap két eseményéről lesz szó, László Noémi költő ezen a napon két beszélgetést "vezetett le" a tőle megszokott alapossággal. Először a Helikon-estek keretében beszélgetett három művésznővel, Sánta Miriámmal, Márton Evelinnel és Varga Melindával. Mivel a beszélgetés a Láthatatlan álarc fantázianevet kapta, a meghívottak erre a címre írtak szövegeket, vagy olyan korábbi szövegeket olvastak fel, amelyek kapcsolód(hat)nak ehhez a címhez.

A közönség Sánta Miriámról megtudhatta, hogy szubkultúrákkal foglalkozik, mesteri dolgozatában például a zeneszövegek és az irodalom kapcsolatáról értekezett, miközben maga is verseket ír, de első kötetére még várni kell, mert szeretné, ha nagyon jó lenne az első kötete (is).
Márton Evelin elmondta, hogy talán mégsem költözik el Kolozsvárról, ahonnan korábban már elköltözött, majd visszaköltözött, és bár abban az időszakban turistának érezte magát (mármint akkor, amikor visszaköltözött), mégiscsak Kolozsvárt ismeri a legjobban az összes városok közül. Még inspirálja is. Szalamandrák éjszakái című regénye nemrég jelent meg románul is, egy román képzőművész ismerősével pedig rendhagyó ABC-s könyvet hoztak létre, elhangzott róla, hogy "vérbeli novellista" (ezt Nonó mondta), meg az is, hogy épp novellásköteten dolgozik (ezt Evelin mondta).
Varga Melindának nemrég jelent meg a Sem a férfiban, sem a tájban című verseskötete, most "ötletekkel kísérletezik", de nem siet, mert nem akarja ismételni magát. Az Irodalmi Jelen szerkesztőjeként is tevékenykedik, a szerkesztői munkát azonban a hét meghatározott napjaira korlátozza, hiszen kizökkenti az alkotásból.
Rövid szünet után az Álljunk meg egy szóra! című sorozat keretében Kukorelly Endre magyarázta el az enyhén bágyadt olvasóknak, hogy mi is itt a gond. Hogy mi a kortárs irodalom hendikepje. Az tudniillik, hogy egyre inkább kinyílik az olló a kortárs alkotás és a kortárs befogadás között, az iskolai irodalomoktatás ugyanis gyakorlatilag még mindig 19. századi poétikákat "nyomat", azzal maradunk, ott áll meg a tudomány, és csak a jobb irodalomtanárok önszorgalmán múlik, hogy egyáltalán ajánlanak-e kortárs szerzőket a diákjainak.
Rilke azt mondta, hogy az angyalok szörnyűek (na persze nem a kolozsvári beszélgetésen mondta), amire Kukorelly meg azt, hogy a nagy műalkotások (tautológia) szörnyetegek: elkapnak, megráznak, kirángatnak a mindennapiságból stb. A nagy művek egyébként a zsigeri idegrendszert célozzák meg, elsősorban vagy legelőször a testre hatnak, máskülönben mivel is magyarázhatnánk meg a libabőrt. A kreatív írás szerinte iszonyú fontos az önmegismerésben, ezért ő maga mindenkinek azt javasolja, hogy írjon naplót, még akkor is, ha látszólag semmi érdekes nem történik éppen az életében. A szövegeit mindig elküldi a tesójának, aki nem irodalmár, de jó olvasó, így a visszajelzése is értékes. Kiderült még az is, hogy Kukorelly a régi szövegeit át szokta írni, és még számos egyéb dolog is kiderült, majd fel is olvasott néhány régebbi (átírt) szöveget, a közönség pedig megtapsolta, és mindenki elégedetten sóhajtott fel, hogy a készülődő eső végülis érdeklődés hiányában elmaradt.