Bódi Attila szatmári könyvbemutatójáról
Fotó: a PMN FB-oldala

Bódi Attila szatmári könyvbemutatójáról

Az elsőkönyvesek rögös útjáról, az írás öröméről, arról, hogy a nem írás is egyfajta írás és természetesen debütáló regényéről is beszélt augusztus 25-én, pénteken Bódi Attila Szatmárnémetiben tartott könyvbemutatóján. A Partiumi Magyar Napok keretén belül megrendezett esemény apropóját az ez év májusában, a budapesti Jaffa Kiadó gondozásában megjelent Lázadni veletek akartam című regény adta, amit a szerző „hazahozott” szülővárosába, ami egyben regényének helyszíne is.

Bódi Attila 16 éves kora óta írónak készül, ám számtalan más irányba sodorta az elmúlt harminc esztendő alatt az élet: főleg vállalkozóként ismerik sokan, de a Partiumi Magyar Napok létrejöttéhez és a szatmári magyar színjátszást támogató Mecénástársaság megalapításához is szoros kapcsolat fűzi.

Első regényének története körülbelül három hónap alatt állt össze, de még jó ideig csiszolgatta, nem ritkán hagyva pihenni azt az íróasztalfiókjában is. „Amikor az ember leül írni, és ha elég kitartó, egyszer biztosan megindul a keze és a sok vállalhatatlan dolog helyét átveszik a vállalhatóak; írni kezd, bár nem tudja, honnan s mit, de ír, és ez egy kegyelmi állapot.”
A regényben három kamasz fiú történetét ismerhetjük meg, akiknek – Ceaușescu korszakával szembemenő –, lázadó cselekedeteik túlmutatnak az egyszerű gyermekcsínyeken, hiszen tetteik hatására nemcsak az ő életük, de a környezetük élete is komolyan megváltozik. Diktatúraellenes tetteik nem maradnak következmények nélkül, amelyekkel húsz év elteltével, egy osztálytalálkozó alkalmával próbálnak szembenézni és igyekeznek valamilyen módon lezárást is találni nekik.

Ahogy azt Bódi Attila elmondta, a történet fikció, és nem visszaemlékezésnek szánta, nem személyes sztorikat akart elmesélni benne, hanem hiteles érzéseket szeretett volna átadni az olvasóknak. „A történet és a szereplők fikciók, még akkor is azok, ha bizonyos dolgok tényleg megtörténtek, de nem így, és nem akkor.”
A pótszékes könyvbemutatón Rappert-Vencz Gábor színművész olvasott fel illusztris részeket a regényből, míg az esemény végeztével a közönség soraiban ülők tehették fel kérdéseiket.
Arra a kérdésre, hogy milyen fogadtatásra talált könyve a magyarországi közönségnél, akik nyilvánvalóan kicsit „másabb” szemmel olvasták regényét, a szerző pozitívan válaszolt, kiemelve, hogy bár Magyarországon jelent meg első regénye, úgy érzi, ennek a műnek mégiscsak itt, Erdélyben van helye.
„Mikor az író megír egy könyvet, az egy félkész munka. Amikor az olvasó a kezébe veszi, akkor ők ketten – ő és az író – közösen fejezik be azt. Ahányan elolvassák majd ezt a regényt, annyiféleképpen is fog elkészülni. Ha pedig valaki rossz kritikát mond róla, akkor az azt jelenti, hogy mi ketten rossz munkát végeztünk. Ha jót mond, valószínű, hogy a gondolataink, a lelkünk találkozott, ilyen értelemben pedig jó, hogy én megírtam ezt a regényt, ő pedig, hogy elolvasta. Ezek is egyéni történetek.” – magyarázta a szerző.