Bühnagy hangulat Székelyudvarhelyen is!

A költészet napján a számos, a városban egymásra licitáló program közül is kiemelkedett a székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal Szent István termében tartott könyvbemutató, amelyen végre a félszáz fős helyi közönség is megismerkedhetett Sántha Attila székely szótárának felújított, kibővített változatával (két kilós, de tartalmában felbecsülhetetlen), a Bühnagy Székely Szótárral, a szerzővel és vendégeivel.

Orbán János Dénes köszöntötte és hozta hangulatba a hallgatóságot, moderátorként a meghívottakat is bemutatva és az est fő csapásirányát is megszabva, de roppant humoros székely nyeletlenkedéseket is felolvasott a Véres Képeslap Erdélyből című könyvéből. Maximálisan ki voltunk szolgálva, az irodalom az első percektől zajlott, az úri közönség szórakozott. A székely irodalmi humor szolgálatában hasonlóan teljesített és nevettetett Muszka Sándor is, a Sanyi bá történetei már nem először hangzottak el itt, és hiába tudta a többség a csattanókat, az utánozhatatlan előadásmód miatt a hatás a sokadik alkalommal sem maradt el.
Természetesen a főszereplő, Sántha Attila sem okozott csalódást. Egyszerre volt érdekes és érdekfeszítő, de tudományos és szórakoztató az előadása. A sok mesélés, a „manó” szó etimológiája, a mándoki rét, a vicces nyelvváltozatok, a szomszédos népek általi hatás vagy éppen annak hiánya egy-egy szavunk kialakulásában egyszerre elgondolkoztató volt, de néhol olyan magától értetődő is, hogy az olvasók/hallgatók a homlokukra csapnak, mennyire logikus és természetes, ahogy a nyelv él és változik. Attila szerencsére megszállottan végezte az elmúlt két évtizedben is a gyűjtést és feldolgozást, és reményeim szerint a következő évtizedekben sem teszi félre ezt a szívügyét. Már az est végén, a dedikálások közben is új szavakat jegyzett le, hogy aztán utána a világhálón vitassuk meg, miért létezik az, hogy csak most kerül a figyelmébe az a „hingyol” szó, amely az ő lakhelyétől néhány tíz kilométerre, a mi családunkban annyira az alapszókincs része, hogy édesanyám szerint egész kamaszkoromban naponta követtem el a megvetett ágyon.
A székely nyelvjárás mellett az est másik főszereplője a székelyföldi táj volt, szerencsénkre az egyik legavatottabb szemű megörökítője, a szótár egyik fotográfusa is a helyszínen volt, így Ádám Gyulától elsőkézből tudhattunk meg műhelytitkokat a képek keletkezéséről, témájáról, amelyeket közben kivetítőre vetítve külön is meg lehetett csodálni.
A hosszú, de minden percében élvezetes műsor végén, a dedikálások közben az anekdotázások, a szótári gyűjtés és a baráti beszélgetések folytatódtak tovább és minden valószínűség szerint a jövőben is folytatódni fognak, nem csupán további könyvbemutatók formájában, hanem a Bühnagyobb Székely Szótár összeállítása során is.