Most éppen ilyen nyavalya van

„Romániából jöttem” – A Zudor János versszimpóziumról

Április 27-én, délután négy órától került sor a FISZ (Fiatal Írók Szövetsége) idei hatodik és egyben utolsó versszimpóziumára a nagyváradi Posticum központban. A rendezvény megszervezésében és lebonyolításában az Élő Várad Mozgalom tagjai segítettek. Ezúttal Zudor János nagyváradi költő életműve köré csoportosult az előadás- és beszélgetéssorozat, különös figyelemmel a Romániából jöttem, illetve a Pygmalion monológja és A rusnya valcer című kötetekre (utóbbiból a költő születésnapja alkalmából a résztvevők is kaphattak egy-egy példányt).

Korpa Tamás FISZ-elnök röviden ismertette a versszimpóziumok hárommodulos hagyományát és történelmét, így többek közt az is kiderült, hogy a helyszínválasztás nem a véletlen műve, Zudor János ugyanis hosszú hányattatás után a Posticumban talált otthonra. Ezt követően az első modul keretében Antal Balázs, Gondos Mária Magdolna és Kiss Ernő Csongor olvasták fel a költő munkáiról írt referátumaikat. Antal Balázs az életmű hatásnapló-jellegét, megrázó nyelvi bravúrjait és „már-már blaszfémikus iróniáját” emelte ki; Gondos Mária Magdolna a zudori sakk-allegóriát gondolta tovább, illetve a szövegek kritikus gondolkodásra és spekulatív olvasásra való késztetését, amely már a ’90-es években is nagy bátorságról tett tanúbizonyságot. Kiss Ernő Csongor a sakkjáték mellett a szövegek kimondott és ki nem mondott feszültségével foglalkozott tüzetesebben, illetve az Akropolita énekel mechanikájával.
A második modul a korábbi szimpóziumokhoz hasonlóan egy nyílt beszélgetés formáját öltötte: ennek résztvevői André Ferenc, Géczi János és Selyem Zsuzsa voltak, a vitaindítói és moderátori szerepet pedig Kemenes Henriette töltötte be. Az első felvetés a költő kérdéses népszerűségét vitatta: André Ferenc a személyi marketing hiányával indokolta a jelenséget, Selyem Zsuzsa azzal, hogy a költészet egyre halkabb a mindennapok médiazajában. Géczi János szerint azonban Zudor a maga körében és nemzedékében igenis kiemelkedő egyéniségnek számított, Szűcs László pedig hozzátette, hogy Kinde Annamáriához hasonlóan, Zudor már az első kötete megjelenése előtt ismert volt a legtöbb szakmabeli számára, hiszen rengeteg versét közölték folyóiratok.
Felmerült továbbá a kérdés, hogy a skizofrénia mennyire befolyásolta a költőt az alkotásban. Géczi János és Selyem Zsuzsa ennek kapcsán a szövegek hitelességét hangsúlyozták ki: Géczi János szerint Zudor költészetében nincsenek torzított vagy egzotikus elemek, csak a csupasz „másság”, Selyem Zsuzsa pedig egy „szuverén, autentikus figurá”-nak látja, aki épp attól válik intenzíven megélhetővé, hogy ennyire receptív környezetére és belső történéseire. Nem lehet (és nem is szabad) egy sematikus módszer alapján megközelíteni a zudori életművet, az egy puzzle, amelynek „minden darabkájában megvan az egész világ”. Szűcs László egyfajta betegségtudatot látott mind a viselkedésében, mind a művészetében, amelyet gyakran használt alibiként, különböző konfliktushelyzetek elsimítására. Továbbá érdekesség gyanánt megjegyezte, zabolátlan életvitele ellenére a költő nagyszerű leleményességgel tudta rendezni a társaság irodalmi ügyeit, például az Ady-kör megszervezését is. Néhány „legenda” is megemlítésre került, például az is, hogy Zudor elverte egy rangos díj jutalmát női bundára (később azonban kiderült a monda valóságalapja: tulajdonképpen a Romániából jöttem honoráriumát költötte el, és a „bunda” is igazából egy aranynak tűnő rézgyűrű volt).
Mindezek mellett szóba került az erkölcs és esztétika dilemmája, vagyis Zudor János betegségének negatív vetületei. Egy közeli barátja megjegyezte, hogy Zudor számára a betegség nem identitásának egy része volt, hanem maga az identitása. Ennek értelmében gyógyszeres kezelésére is úgy tekintett, mint az ötletei elé emelt gátra, amely gyakran megnehezítette számára a békés integrációt és interakciót. Szűcs László az elhangzottakat kiegészítette azzal, hogy – bár édesanyja elvesztése után szinte lehetetlennek tűnt – sikerült megtalálni a megfelelő egyensúlyt a költő számára, így a legutóbbi látogatásukkor már viccelni is lehetett vele. A kérdés nyitott maradt: a Zudor-világ valóban zavarba ejtő, félelmetes és lenyűgöző, ennek valódi árát azonban csak a megosztó egyéniség családja és közvetlen környezete ismeri.
Az est az Élő Várad Mozgalom produkciójával zárult: Bíró Árpád Levente, Kemenes Henriette és Osváth Zsuzsa saját verseikből szőtt „főpróbával” idézték meg a zudori világ modern lenyomatát, amelyet kiegészítettek pár intertextuális utalással és személyes reflexióval a váradi szellemiséget és a nemzetiség kérdését illetően. Az esemény alatt egy Zudor-idézetet vetítettek ki a terem falára, amely remekül illusztrálta az élet és életmű gondolatiságát: „Mindig valami nyavalya jön rájuk / Most éppen ilyen nyavalya van.”