Kölcsey-megemlékezés Szatmáron
Fotó: Oszkó Viktória Lea

Kölcsey-megemlékezés Szatmáron

Irodalmi tanácskozással kezdődött a XXIX. alkalommal megszervezett Kölcsey-megemlékezés, amit augusztus 2-án és 3-án tartottak Szatmárnémetiben és a költő szülőfalujában, a Szatmár megyei Sződemeteren.

Kölcsey Ferenc halálának 180. és a Hymnusz megírásának 195. évfordulójának alkalmából csütörtökön délután a szatmárnémeti Kálvin Központban összegyűlteket Muzsnay Árpád főszervező, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület főtanácsosa köszöntette, aki Kölcseyhez való viszonyáról, szobor és emléktábla avatásról, valamint gyermekkora óta tartó rajongásáról mesélt a költő iránt. Külön üdvözölte Fáy Péter Kölcsey leszármazottat, aki a tanácskozás félidejében a családról és a Kölcsey hagyaték gondozásáról is beszélt.
Az eseményt Simon Adri budapesti költő nyitotta meg saját, Kölcseyt idéző írásával, majd kezdetüket vették az előadások, melyek közül nem hiányozhattak azok sem, amik azt taglalták, hogy miképp lehet tanítani napjaink ifjúságának, vagyis a középiskolásoknak Kölcseyt anyaországbeli és partiumi viszonylatban. „A középiskola az a fontos hely, mely továbbadja, megérteti, élteti és megőrzi azt a kultuszt, ami nemzeti imánk költőjéhez méltó” – mondta Csorba Sándor egyetemi tanár, tanácskozásvezető Varga Bressel Christiane Emese (Szatmárnémeti) és M. Tóth Katalin (Budapest) tanárnők beszédei előtt.

Kölcsey tanítása és időszerűsége napjaink erdélyi középiskoláiban

Ezzel a címmel tartott értekezést a Szatmárnémeti Református Gimnázium pedagógusa, Varga Bressel Christiane Emese, aki a gyakorlati magyartanítás műhelytitkaiba és nehézségeibe vezetette be a hallgatóságot Kölcsey Ferenc költészete kapcsán. Amellett, hogy a műalkotás értékközvetítő szerepét kell feltárnia egy irodalomtanárnak, fontos az is, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel állítsa az identitás megőrzésének szolgálatába a diákságot – világított rá az előadó. „Magyartanárként azt tapasztaltam, hogy napjainkban, ebben a fejtetőre állított értékvesztett világban, egyre nehezebb a fiatalokat megfogni, olvasásra bírni, és elfogadtatni velük olyan irodalmi és egyetemes emberi értékeket, amelyekről talán csak homályos ismereteik vannak”. A tanárnő előadásában azt is kiemelte, hogy Kölcsey nemcsak az összmagyarságnak fontos alakja és identitásunknak az egyik szimbóluma, hanem itt Szatmáron még egy kicsivel több is, hiszen mi, szatmáriak sokkal közelebb érezzük magunkhoz a költőt, a Kölcsey-kultuszt pedig a lehető legtöbb módon igyekszünk éltetni.
A memoriterekre emlékszünk leginkább

M. Tóth Katalin budapesti magyartanár rendkívül érdekesen indította beszédét, hiszen az elmúlt hetekben egy kis kutatást végzett egykori tanítványai körében – akikkel rendszeresen egy facebook csoporton belül kommunikál – hogy ki mire emlékszik Kölcsey kapcsán tíz-tizenöt év elteltével. A tanárnő arra volt kíváncsi, hogy mit jelent számukra ma a Hymnusz költője, mi jut eszükbe róla, esetleg mely műveit tudják fejből felidézni.
„Egy költő akkor él, ha ott van a következő generációk emlékezetében” – magyarázta M. Tóth Katalin. Mondanunk sem kell, sokféle érdekes és elgondolkoztató válasz született a harmincas-negyvenes korosztály részéről. Legtöbben arról számoltak be, hogy fejből tudják a mai napig a Hymnuszt és dallamossága miatt a Huszt is, van, aki a Hymnusz és a Szózat összehasonlítására emlékezett, de akadt olyan is, aki semmilyen középiskolai élményről nem tudott nyilatkozni Kölcsey kapcsán.
Mivel a legtöbben arra emlékeztek, hogy máig fejből tudják Kölcsey valamelyik versét, ezért a tanárnő fontosnak vélte kihangsúlyozni, hogy mennyire lényegesek a memoriterek tanításai, hiszen ezek képesek megőrizni igazán a nyelvet, a gondolatot, amit egy-egy mű közvetít. Amikor memorizálunk egy verset önkéntelenül is magunkba szívjuk a magyar nyelv szabályait és struktúráját, gyarapszik a szókincsünk és a verstanulás fejleszti az emlékezőtehetségünket is.

Főhajtás Kölcsey szobra előtt

Az irodalmi tanácskozáson felszólalt továbbá Kasztovszky László is, a Kölcsey Társaság titkára, aki az civil szervezet értékteremtő munkájáról beszélt, előadást tartott Kiss Kálmán a Kölcsey és a Luby családról, Zsille Gábor, József Attila-díjas költő Kölcsey lengyel vonatkozásairól mesélt, de Csorba Sándor és Kereskényi Sándor irodalomtörténészek is felidézték a költő emlékét.
Pénteken délután Sződemeteren, Kölcsey szülőfalujában folytatódott az emlékezés, ahol politikai és egyházi elöljárók, közéleti személyiség helyezték el koszorúikat a templomkertben található Kölcsey-szobor előtt.