Megálltunk egy szóra Zalán Tiborral
Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra

Megálltunk egy szóra Zalán Tiborral

„József Attilát nem utolérni kell, hanem meghaladni”

Zalán Tibor költő, író, dramaturg, esszéista, és még annyi minden, köztük a kolozsvári Álljunk meg egy szóra!, rendezvénysorozat új meghívottja. Az eseményre augusztus 23-án, délután hat órától került sor a Bulgakov irodalmi kávéházban.

A szerzővel László Noémi beszélgetett, előtte azonban fia, Máté is feltett pár kérdést, így megtudtuk, hogy hívják Zalán Tibort, melyik fekete a kedvenc színe és azt is, hogy Máté szerint „a valóságban nincsenek medvék”. Házigazdaként László Noémi üdvözölte az egybegyűlteket, majd feltette a kérdést: hogyan vált Zalán Tibor „kényszerből” költővé? Kiderült, hogy a versírás Zalán Tibor számára mikor a szerelmi hódítások eszközét, mikor a hiúság kifejeződését jelentette. Korai hatásnak Pilinszky Szálkák című kötetét emelte ki, amit még katonaként olvasott, és erős benyomást tett rá az erőszak és a feszültség kimondatlan leírása.

Elmondása szerint, amikor komolyabban foglalkozott a versírással, gyakran konfliktusba került a folyóiratok szerkesztőivel, néha túl sokat írt, néha nem eleget, néha épp ezért még borozni sem mehetett. Későbbre azonban már kialakult benne egyfajta „rutin”, tudja, mi fér bele egy versbe, mi nem, könnyen alkot formában és nem hisz az ihletben. Úgy gondolja, már fiatalon megtalálta a hangját, ugyanakkor szerinte egy költő sosem lehet elégedett a középszerűséggel és nem fogadhatja el reflexió nélkül az előző kor nagyjait: „József Attilát nem utolérni kell, hanem meghaladni”.

Felmerült továbbá a szerző dramaturgiai munkássága, a Baka Istvánnal kialakult rivalizáció, az írói névválasztás nehézségei, illetve a már védjeggyé vált „radikális eklektika”, a merev műfaji megkötéseknek szánt hadüzenet. Ezt Zalán Tibor egyszerűen summázta: „azt írok, amikor akarok, amiről akarok”. Hozzátette azt is, számára az írás természetes folyamat, nem tekint rá minden esetben munkaként, így gyakran nem is veszi észre, hogy „dolgozik” – ezzel magyarázható, hogy ennyi műfajban és ennyiféleképpen képes alkotni.

A rendezvény megszokott módon szórakoztatóra és őszintére sikeredett. László Noémi gondosan kiválogatott interjúrészleteire és kérdéseire Zalán Tibor egy-egy anekdotában reagált, így a résztvevők megtudták azt is, hogyan lett esszéista – majd botrányhős, hogyan került oda, hogy AC/DC-t vagy Pink Floydot hallgattasson a középiskolás diákjaival, illetve hogyan nyilatkozott egy regényéről úgy, hogy addig meg sem fordult a fejében a regényírás gondolata, de még a „készülő regény” címe sem.

Az est hagyományosan kötetlen beszélgetéssel folytatódott, Zalán Tibor pedig felidézte a legutóbbi (tizenhárom évvel ezelőtti) kolozsvári szereplését, amelyen körülbelül öt érdeklődővel találkozott. Örömmel láttuk, hogy ezalkalommal „kicsivel” többen voltunk.