Borsodi L. László némasága

November 27-én, kedden este 18 órai kezdéssel mutatta be a Székelykeresztúrról érkező Zsidó Ferenc a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban a csíkszeredai költő, Borsodi L. László Szétszórt némaság című prózaverskötetét. Néhány évvel ezelőtt ugyanebben a felállásban már találkozhatott a közönség a meghívottakkal, ugyanis szintén a könyvtárban a szerző két korábbi kötetéhez, a Parton és a Feljegyzések a földről című könyvekhez is lehetett már szerencsénk.

Ezúttal sajnos kevesebb olvasó szánta a délutánját a kultúrára (színházi előadással is ütközött a program), ezért Zsidó Ferenc sem játszott rá erre a folytatásra vagy párhuzamra, viszont hasonlóan színvonalas szórakozásban részesültünk, mint a korábbi alkalmakkor. A pörgő beszélgetés folyamán sok mindent megtudhattunk a Szétszórt némaságról, például azt,hogy a műfaji besorolása problematikus/talányos (nincs is műfaji megjelölés a kötetben), támpontként a prózaversek/rövidprózák megnevezés maradt a legtalálóbb, ebben egyeztek meg az előadók.
A Szétszórt némaság című verseskönyv az Erdélyi Híradó Kiadó és a Fiatal Írók Szövetsége gondozásában jelent meg, a szerző munkatársa, Ráduly Margit képzőművész illusztrációival. A könyv egy összefüggő családtörténetként is olvasható akár, amint Borsodi L. László kiemelte, erősen inspirálta Edgar Lee Masters bő száz évvel ezelőtti műve, a Spoon River-i holtak (Spoon River Anthology), de Bözödi György és Sántha Attila hasonló témájú könyvei is szóba kerültek.
Borsodi művében keveredik a fikció és a valóság, felkutatta a családfáját egészen a szépszülőkig, és bár a Szétszórt némaság elsősorban a felmenőit mutatja be, ugyanakkor a nem egyenes ági rokonainak, a lelki rokonainak, a barátainak is emléket állít, például ferences rendi szerzeteseknek, akikkel gyerekkora óta szoros barátság köti hozzájuk. Elmondása szerint az elsőszámú kútfő a családi legendárium megalapozásához édesapja volt, ezt egészítette ki levéltári adatokkal és egyházi anyakönyvi információkkal, így tudta megrajzolni azon felmenői arcélét is, akikkel személyesen soha nem találkozott (ükapák-anyák, szépapák-anyák). Borsodi elmondása szerint a ferencesekhez gyerekkora óta szoros kapcsolat fűzi, azért is került hangsúlyosan középre, negyedik ciklusként a velük foglalkozó ciklus. Némiképp keserű humorral jegyezte meg továbbá, hogy amint a negyvenen átlépett, gyors egymásutánban számos barátja távozott az élők sorából, nekik is emléket állít e könyvben. Amint kiderült, néhány olyan írás is található a kötetben, melyek magja valós nekrológ volt, a hangnem azonban végig visszafogott, és talán épp ettől drámai.
Az írások hátterében meghúzódó személyes, gyerekkori élmények, a ferencesekkel kötött barátság elmesélése után már inkább a felolvasásé volt a főszerep, többféle szöveg hangzott el az est végén a szerző színes előadásában, garantálva, hogy a közönség kedvet kapjon hazavinni a hallottakat.