Két erdélyi kapott írószövetségi Debüt-díjat
Fotó: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu

Két erdélyi kapott írószövetségi Debüt-díjat

Nagy Lea, Voloncs Attila és Pataki Tamás kapta a Magyar Írószövetség által létrehozott Debüt díjat. Az idén először átadott kitüntetést, amely pénzjutalommal, valamint írószövetségi tagsággal jár, fiatal, elsőkötetes szerzők nyerheték el. A díjátadóra a Versmaraton nyitó programjaként a Petőfi Irodalmi Múzeumban került sor.

A szakmai zsűri a Debüt díjat líra kategóriában Nagy Leának ítélte oda Légörvény című verseskötetéért, amely tavaly a Kalotaszeg Művészeti Alapítvány és a Napkút Kiadó közös gondozásában látott napvilágot. Széppróza kategóriában Pataki Tamás vehette át a kitüntetést Murokffyban vérré válik az abszint és lóvá teszi az ördögöt című regényéért, amely tavaly az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában jelent meg, széppróza kategóriában pedig Voloncs Attila kapta Virágok esztendeje című regényéért, amely tavaly a Guttenberg Pál Népfőiskola és az Orpheusz Kiadó közös gondozásában jelent meg.

Pataki Tamás (1991) író, költő, újságíró, szerkesztő az erdélyi Dicsőszentmártonban született és nőtt fel. A szórványlét megtapasztalása igen nagy hatással volt későbbi szemléletére, gondolkodására. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakán végzett. 2016-ban vették fel az Előretolt Helyőrség Íróakadémia pályakezdő hallgatói közé, első regénye, a Murokffyban vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt című pikareszk kalandregény 2018-ben jelent meg az akadémia gondozásában. Verset, kisprózát több folyóiratban publikált, jelenleg az Elvásik a török félhold című áltörténelmi kalandregényét írja. Tagja a Ködlovagok és egyéb czímeresek Társaságának. Jelenleg a Magyar Nemzet napilap kulturális újságírójaként, szerkesztőjeként dolgozik.

Voloncs Attila (1999) Kézdivásárhelyen született, érettségijét is ott szerezte. Sokáig történész szeretett volna lenni, ami kezdetben irodalmi érdeklődését is erősen meghatározta. Jelenleg Budapesten él, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–filozófia szakos hallgatója, emellett az Eötvös Collegium magyar és filozófia műhelyének tagja. Előbbi területen leginkább a huszadik század prózája foglalkoztatja, filozófiában a német idealizmus. Szinte kizárólag prózát ír, szokatlan módon egy terjedelmes regénnyel nyitott, utána kezdett el foglalkozni a novella műfajával.

Nagy Lea (2000) költő, diák. Gimnáziumi tanulmányai mellett képzőművészettel foglalkozik. Irodalmi, költészeti pályáját Petőcz András szépírói kurzusán kezdte, a líra csoportban 2016 őszén, 16 évesen. Eddigi versei megjelentek a Spanyolnátha világhálós folyóiratban, a Magyar Naplóban, a Nyugat Pluszban, a Várban, az Irodalomismeretben, az Esőben, a Budapestben, a Tiszatájban, a Vár Ucca Műhelyben, a Székelyföldben, a Parnasszusban, a Vörös Postakocsiban és a Pannon Tükörben. Egyik szerkesztője és szerzője a Suttogva című antológiának és a nemrég megjelent, Repülés című antológiának. Az Irodalomismeret című folyóirat szépirodalmi rovatának munkatársa. Tavaly jelent meg első, önálló verseskötete Légörvény címmel a Napkút Kiadónál, melyben a borító és a könyvben szereplő három grafika is az ő munkája. Készülő verseskötete a Kőhullás címet viseli. A versek mellett meséket is ír. 2018 óta a József Attila Kör tagja.


A cikk teljes terjedelmében a www.kultura.hu oldalon olvasható.