Print this page
Többféle Kolozsvár
Fotó: Margó FB

Többféle Kolozsvár

Rengeteg kíváncsi olvasó töltötte meg Budapesten Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermét, 2019. június 15-én este a Kolozsváros c. kötet bemutatóján. A tikkasztó hőség ellenére összegyűlt lelkes olvasóközönség nagy izgalommal várta a kötetet, a szerzőkkel való találkozást. A kiadvány nem kevesebb mint 30 szerző munkája, akik közül Bodor Ádámmal, Láng Orsolyával és Tompa Andreával beszélgetett Balázs Imre József irodalomtörténész, költő, egyetemi docens, a Korunk című irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese.
Balázs Imre József három fontos kérdés köré szervezte a beszélgetést, de legelőször arra volt kíváncsi, hogy mi adja ennek a könyvnek a különlegességét, sokszínűségét? A válasz rögtön kiderült, hiszen egyedülálló könyvről beszélhetünk a benne található térképek miatt, és különlegességét az adja, hogy mindenképp élő szerzők írásait szerették volna a kötetben közreadni. (Térey János sajnos időközben elhunyt.) A kincses városról készült könyvek közül ehhez hasonló még nem készült eddig, ez a tény megannyi olvasót csábított a bemutatóra. Az esemény ideje alatt megelevenedtek Kolozsvár fontosabb helyei, terei, történetek keltek életre.

Az est legfontosabb kérdései a következők voltak: Hogyan viszonyulnak a szerzők Kolozsvárhoz, más már-e a viszonyuk onnan elkerülvén? Hogyan viszonyulnak a konkrét helynevek leírásához és van-e ezeknek valamilyen érzelmi topográfiája, vannak-e olyan helyek melyekhez erős érzelmek kötik őket? Mit lehet íróként kezdeni a több kultúra jelenlétével, és ez mennyire természetes?
Mindhárom szerző számára Kolozsvár a város mellett otthont is jelent, hazatérést, egy olyan várost/otthont, ami egyfajta átalakulásban van, megváltozott a képe, mióta a szerzők elhagyták a várost és csak vendégként térnek oda vissza. Bodor Ádám és Kolozsvár kölcsönösen elhagyták egymást politikai okok miatt, a viszályok ,,méregcseppek, minden nap mérgezték azt a kapcsolatot”, ami a közte és a város között fennállt. A háború viszontagságai az ő életére is rányomta bélyegét, de amikor mindent elveszített, ismét Kolozsváron talált otthont magának. Bodor Ádám egész életén keresztül kerülte a konkrét helyekkel való kapcsolatot, képzeletbeli helyekről szeretett írni, saját képzeletére szeret mindig utalni. Megjegyzi, hogy ő a város régi helyneveit használja, számára a Rákóczi út Rákóczi út marad, a Főtér Főtér annak ellenére, hogy neveiket megváltoztatták. A város jeles helyei: villanegyedek, Házsongárd, Béke tér, mind olyan nevek és helyek, melyekhez kötődik, melyek nevei változatlanok maradnak az ő emlékezetében. A multikulturalitás, a multikuturális szellem mindig is jellemző volt a városra, szerinte a sokszínű népesség és kultúrák nem kellene szembe ütközzenek egymással, itt több nemzetiség meg tud egymás mellett férni egy helyen, hiszen az ő családjában és ismerősei között is volt példa erre.
Tompa Andrea több Kolozsvárról beszél. Kolozsvár az utóbbi időben hatalmas fejlődéseken ment keresztül, így a mostani Kolozsvár más, mint a 70-80-as évek Kolozsvárja. Ma borzasztó zaj, forgalom jellemzi az igencsak kiépült várost, aminek ‒ ha még a hozzá tapadt külvárosi részeket és falvakat beleszámítjuk ‒ közel hatszázezerre duzzadt a lakossága. A város képe folyamatosan változik és hihetetlenül gyorsan fejlődik. Evidens, hogy nem egy homogén képünk van a városról, több identitásnak ad otthont, Tompa Andrea ezt tükrözi a műveiben, használ a regényeiben román szavakat, felvonultat román szereplőket is. Egy multikulturális városról beszél, amit nem egy fajta identitás határoz meg.
Számára a város peremvidéke képezi az írás tárgyát, hisz a külvárosi részeket kevesen ismerik, de az írás által megismerhető terekké válnak. Konkrét, felismerhető peremvidéken található terek, a „szélek” szenvedése képezik írása tárgyát. Fontos kilépni a nosztalgikus helyekből, felfigyelni a peremvidékekre, attól eltekintve, hogy ezeket nem tartjuk értéknek. Tompa Andrea kiemelte azt is, hogy Kolozsvár sokkal többet jelent azoknak, akik valamilyen formában kötődnek hozzá, mint egy odalátogatónak, de sajnos a pozitivumai mellett a sokat tesz annak érdekében is, hogy elűzze az „embereit”.
A megkérdezett szerzők közül a legfiatalabbnál, Láng Orsolyánál is kiemelkedő szerephez jutott az tény, hogy Kolozsvár iszonyatosan gyorsan fejlődik, ,,központjának rongyrázó városképe van”. Belső terei, a kuckók, lakóházak, ahonnan kibontakoznak történetek, teszik igazán otthonossá. Ez a város az első olyan hely, ahol szülők nélkül kellett boldogulni, a régi kolozsvári lakások, vagy például a Napsugár folyóirat élő legendáinak lakásai, a kuckók beégnek az ember emlékezetébe. Az emberek és a helyek elválaszthatatlanok egymástól ebben a térben. Láng Orsolya bár nem ott született, mégis szoros kapcsoltban áll a várossal, melyet ott töltött egyetemi éveinek köszönhet. Tompa Andreához hasonlóan ő is kiemelte a peremterületek fontosságát, azt, hogy elkerülhetetlenek a konfliktusok, de példa van a különböző kultúrák közötti párbeszédre, ami irodalmi téren abban nyilvánul meg, hogy különböző nemzetiségű fiatal szerzők nyitnak egymás művei felé és lefordítják azokat.
A beszélgetés után a szerzők saját részleteiket olvasták fel a kötetből, igyekeztek a felolvasás által egy-egy jellegzetes helyet megeleveníteni. A bemutatón elhangzott beszélgetés alapján a Kolozsváros című könyv nemcsak a városról szól, történetek, viszonyok, perspektívák könyve is, kezdve Bodor Ádámtól a legfiatalabb szerzőkig (André Ferenc, Horváth Benji).

© 2017 Erdély Ma­gyar Iro­dalmáért Alapítvány