Bodor Ádám a Nemzet Művésze
Fotó: Máthé Zoltán/mti

Bodor Ádám a Nemzet Művésze

Bodor Ádám és Czakó Gábor írók kapták a Nemzet Művésze díjat. A Nemzet Művésze díjat öt évvel ezelőtt alapította a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére az Országgyűlés, így már hatodik alkalommal adhatják át a magyar művészeti élet legmagasabb rangú elismerését.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kedden elmondta, hogy a magyar nemzet fennmaradásának záloga az volt, hogy táplálkozni tudott ősei hagyományaiból, a kereszténységből és Európa kultúrájából. Azt is mondta, hogy a magyar irodalom azért játszott rendkívüli szerepet a magyar nemzet történetében, mert mindig a magyar emberek életszemléletét, világlátását, törekvéseit fejezte ki.Ezúttal is két nagyszerű irodalmár veheti át a Nemzet Művésze díjat, amely nemcsak a kormány nagyrabecsülését, hanem az olvasóközönség tiszteletét és szeretetét is kifejezi – mondta Kásler Miklós.
Bodor Ádám Kossuth-díjas író az abszurd stíluselemekkel átszőtt, a kortárs magyar irodalmat gyarapító szépírói életműve elismeréseként vehette át a Nemzet Művésze díjat az emberi erőforrások miniszterétől és az MMA elnökétől. Bodor Ádám elmondta: az elismerés mérföldkő alkotói pályáján, még akkor is, ha életútja vége felé részesült benne, a Nemzet Művésze díjra ezért „egy boltív záróköveként” tekint. Bodor Ádám köszönetet mondott a sorsnak, amiért Erdélyben született és élte le élete felét, mert ez a természeti, történelmi, etnikai és kulturális sokszínűségéről ismert vidék rengeteget adott számára.
Czakó Gábor Kossuth-díjas író a magyar irodalmat gyarapító szépírói életműve elismeréseként, nyelvrégészeti tevékenységéért és a humanista gondolkodás tanításának megbecsüléseként kapta a Nemzet Művésze díjat. (mti)