A klasszicizálódás útján

Farkas Wellmann Éva székelyudvarhelyi könyvbemutatójáról

Telt ház előtt mutatták be Székelyudvarhelyen Farkas Wellmann Éva nemrég megjelent verseskönyvét, Az itt az ottal-t. A hazalátogató szerző élvezhette az otthoni terep előnyeit, s amint elmondta, jól is esik neki a figyelem, a régi tanítványok jelenléte, mint ahogy az sem mellékes számára, hogy a kötetét egykori osztályfőnöke, Szakács István Péter méltatja.

 

Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) társszervezésében megvalósult rendezvényen az EMIA elnöke, Lőrincz György kiemelte, hosszú időt kellett várni Farkas Wellmann Éva második kötetének megjelenéséig, de megérte várni. Szakács István Péter klasszicizálódásról beszélt, valamint arról, hogy a szerző visszaadta a szavaknak a mágikus erőt – ami egyébként, hétköznapi felhasználók és helyzetek esetében – egyre inkább elveszik. Amint fogalmazott, a kötet ugyan karcsú (alig ötvenegynéhány oldal), de nagyon mély, nagyon súlyos, és jól felépített, minden szó a helyére került. Farkas Wellmann Éva a keveset író szerzők közt tartható számon, ugyanakkor a jól kidekázott, alapos műgonddal felépített alkotások fokozott ráfigyelést, többszöri olvasást érdemelnek, hisz újabb és újabb rétegüket mutatják meg.

A méltatás után Szakács faggatózásba fogott, a kérdésekre a szerző a maga visszafogott modorában válaszolgatott. Megtudhattuk, hogy amiért keveset ír, az nem jelenti azt, hogy nehezen is: vannak néhány perc alatt megszületett versei, ugyanakkor olyanok is, amelyekkel hónapokig elbíbelődött. Szó esett még a doktori munkájáról (a szerző az elmúlt napokban védte meg doktori disszertációját a kolozsvári egyetemen), valamint ennek versekbeni lecsapódásáról, a kötött forma előnyeiről és hátrányairól, és természetesen diákélményekről, az első verspróbálgatásról. Otthonos, bensőséges légkörben zajlott a bemutató, a közönség jól ismerte a szerzőt, így amolyan vájtfülűek, beavatottak estje volt ez, ahol nem csupán a versek jutottak főszerephez, de alkotójuk hétköznapi énje is felvillant. S hogy a közönség pont erre volt vevő, abból is meglátszott, hogy a bemutatót záró dedikáció nagyon hosszasan elhúzódott: sok könyv lelt gazdára, s mindenkihez szólni kellett egy-két keresetlen szót.

 

Zsidó Ferenc