Bálint Tamás

Bálint Tamás

Balázs Imre József és Boka László estjéről

A székelyudvarhelyi G. Caféban május 21-én, szerda este Murányi Sándor Olivér látta vendégül Balázs Imre Józsefet és Boka Lászlót. A két irodalomkritikus és - történész legfrissebb kötetei kerültek bemutatásra.
Az Egyszólamú kánon? című Boka-kötetet Balázs Imre József méltatta párhuzamot vonva a szerző legelső könyvével, annak felosztásával (szkeptikus praxis vs. praktikus szkepszis) és nagyobb lélegzetvételű tanulmányaival.

Borsodi L. László a Parton

Május 14-én, szerdán este 18 órai kezdéssel mutatta be a székelykeresztúrról érkező Zsidó Ferenc a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban a csíkszeredai költő, Borsodi L. László Parton című prózaverskötetét. Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, szintén egy szerdai délután, szintén a könyvtár látvány és hangzóanyag részlegén ugyanez volt a felállás a Feljegyzések a földről című korábbi Borsodi kötet kapcsán, erre a párhuzamra pedig Zsidó Ferenc is rájátszott, végig párhuzamot vonva a két esemény, a két könyv között, nekem pedig már csak az akkori beszámoló első mondatát kellett szó szerint idéznem.

Visszidensek Székelyudvarhelyen

A címben szereplő szót május 9-én tanultam Ferdinandy Györgytől és Csender Leventétől székelyudvarhelyen a G. Caféban, ahol az említett szerzők irodalmi estje került megrendezésre, Emigránsok címmel. A fellépőket Lőrincz György, az EMIA elnöke és az est házigazdája, valamint Szakács István Péter mutatták be.

Újra slam Udvarhelyen

A G.feszt zárónapján, május 4-én délután megint a slam került terítékre ismerős és új arcokkal egyaránt. Noha a fél termet elfoglalta a színpad, a közönség érezhetően kisebb volt a korábban megszokottaknál, de ez betudható a koradélutáni kezdésnek is.

Látó-feszt a G-ben

Szerdán, április utolsó napján a székelyudvarhelyi G.feszt keretében, amely már harmadszor kerül megrendezésre az udvarhelyi G. Caféban, a szokásos módon harmadszor lépett fel a Látó szerkesztősége. Lapbemutatót, valamint saját alkotásaikból való izelítőt is adtak a szép számmal egybegyűlt közönségnek. Egy pozitív trend is kezd kirajzolódni, ugyanis már van akkora merítés a Látó-estekből, hogy kijelenthetjük, a vendégek egyre rutinosabban kezelik az egyre több és egyre kiváncsibb székelyudvarhelyi olvasót.

Beszélgetés Dimény H. Árpáddal

Dimény H. Árpád költő, újságíró, Csernátonban él, a környék kultúrájáért tesz, szervez, valamint - túlzás nélkül - kitűnően ír. Mindenekelőtt azonban azt érdemes az olvasók tudomására hozni, hogy noha a közelmúlt óta találkozhatunk gyakrabban az írásaival erdélyi és magyarországi lapokban, valójában az ezredforduló környékén volt már néhány sikeres irodalmi „akciója”.

Az E-MIL árkosi táboráról

Rendhagyó módon az Erdélyi Magyar Írók Ligájának XII. írótábora a szokásos szeptemberi időpont helyett kissé megkésve, idén tavasszal ugyan, de annál sikeresebben és a szervezést tekintve gördülékenyen lezajlott, meglátszott az összeszokott szervezőcsapat lelkes munkájának eredménye.
A levegő tiszta volt, a hőmérséklet kedvező és a hangulat szokásosan kiemelkedő (noha a korábbi táboroknál békésebb, talán a nyaralási időszakon kívüli időzítés miatt szűkebb körű is volt), az előadások László Noémi moderálásának köszönhetően még soha nem kezdődtek pontosabban, mint az idei évben.

Beszélgetés Varga László Edgárral

- A napokban jelent meg - az eredeti tervhez képest kis csúszással - első verseskönyved Cseréptavasz címmel, melyért az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítványtól (EMIA) Debüt-díjat is kaptál. Milyen érzés megélni, amint hosszú évek munkája egyre finomabb termést hoz?

- Természetesen nagyon jó érzés, álszerénység lenne bármi egyebet mondani. Kőhalmi Zoltán humoristának van erre egy jó megjegyzése. Egyszer egy interjúban megkérdezték tőle, hogy ugyan mi hajtja, miért áll ki a színpadra, a siker is benne van-e a dologban. Erre Kőhalmi azt mondta, hogy ez olyan, mintha megkérdeznéd a futóversenyzőt: „Te, amikor átszakítod a célszalagot, nem vágja a hónaljad?” Nem vágja.

Az ördög Csíkban, Molnár Vilmos Udvarhelyen

Pedig fordítva is történhetett volna, ugyanis Molnár Vilmos a Székelyföld folyóirat szerkesztője, csíkszeredai prózaíró (aki ezt a hibáját ellensúlyozandó, többször kiemelte, mennyire szereti udvarhelyi szomszédait), míg az ördög ugyancsak jól szokta érezni magát Udvarhelyen is. Ezúttal viszont az történt, hogy a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár adott otthont február 5-én, szerdán délután Molnár Vilmos Az ördög megint Csíkban című, roppantul szép, izgalmas és humoros írásait tartalmazó kötete bemutatójának.

Slam által meghódítva

A magyar kultúra napját idén a székelyudvarhelyi G. Café slam esttel ünnepelte. A siker borítékolható volt, a tavalyi évben tartott két-három alkalom slammel láthatóan meghozta a kedvét a nálunk akkor még ismeretlen, újfajta köntösbe csomagolt kultúrára éhes közönségnek, a műfaj rengeteg rajongót szerzett a városban és nem csupán a diákok körében.

Subscribe to this RSS feed