Szerkesztőség

Szerkesztőség

Kettős könyvbemutató Kolozsváron

Dékány Dávid: Dolgok C-hez című verseskötetét és Horváth Benji: A Dicsőséges Európa című verseskötetét mutatják be első ízben Kolozsváron, október 18-án a Planetáriumban. A szerzőkkel SÁRA GERGELY (GEGE) beszélget. A kötetek limitált példányszámban megvásárolhatóak a helyszínen.
A könyvbemutatót a BEATWÁNDOR formáció koncertje követi.

Korunk 2019/10.

A KORUNK folyóirat októberi számának tematikája: fiatal erdélyi vállalkozók kezdeményezései Három évtizedet hagytunk magunk mögött a diktatúra bukása óta. Amióta vissza-visszatérő téma az erdélyi magyar társadalom apadása, a romániai életfeltételek romlása.

Lövétei Lázár László Szentgyörgyön

2019. október 9-én, szerdán 18 órától a sepsiszentgyörgyi Tein Teahouse látja vendégül LÖVÉTEI LÁZÁR LÁSZLÓ József Attila-díjas költő, esszéíró, műfordító idén megjelent, Miféle harag című verskötetének bemutatóját. A rendezvényen a szerző beszélgetőtársa Szonda Szabolcs műfordító, könyvtárigazgató.

"Tótágast áll, íme, a Földünk - és nem először!
S mára remény se maradt, hogy jobb élet jöhet egyszer..."

Ki lehet-e vonulni ebből a világból, mondjuk, a természetbe? Működik-e az "eszképizmus", van-e még "egyéni megváltás" ebben a világban, vagy tényleg elölről kell kezdeni mindent?
A Csíkszentdomokoson élő szerző válaszai egyáltalán nem megnyugtatóak.

Mózes Attila posztumusz DIA-tag

Szeptember 16-án, hétfőn került sor a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) 2019. évi tagválasztő gyűlésére a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). Az ülés kezdetén megemlékeztek a testület idén elhunyt két tagjáról, Tandori Dezsőről és Konrád Györgyről.

Korunk 2019/9.

Megjelent a Korunk szeptemberi száma, tematikája: a kortárs kritika. A kritikaműfaj jól érzékelhető átalakulásokon megy keresztül a kultúraközvetítő platformok változásaira reagálva.

A Székelyföld diákpályázata

A Székelyföld folyóirat újabb pályázata középiskolások számára:

„Félre, könyvek, doktrinák,
hív az édes dáridó!
Kivirult az ifjuság,
szûzi csokrát szedni jó,
vénhez illik a komolyság,
neki már csak az való!”
(Középkori diákdal)

„És most beszél. Valamit beszél. A második mondatnál arra számít, hogy félbeszakítják – lopva néz a tanár
felé. De az mozdulatlan arccal néz, se azt nem mondja,
hogy jó, se azt, hogy rossz. Nem szól.”
(Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem)

Irodalom a Kolozsvári Magyar Napokon

Rengeteg irodalmi rendezvény lesz a 10. Kolozsvári Magyar Napokon. Íme egy kis ízelítő, a szervező intézmények szerint csoportosítva:

Tokaji Írótábor 2019.

A Tokaji Írótábor elnöksége folytatja a tavaly megkezdett tematikáját, és meghirdeti 2019 augusztus 15-18 közöttre a soron következő, 47. írótábori tanácskozást A szétszóródás előtt - Irodalom és művészet 1918–1920 címmel, amelyben a nagy háború lezárulásától a trianoni döntésig terjedő időszak irodalmi és művészeti vonatkozásait vizsgálja.

Korunk 2019/8.

Modern klasszikusok az augusztusi Korunkban: a felvilágosodás nagy műveit újraolvasó, újraértelmező tanulmányokat tartalmaz a lapszám, felelevenítve a jelen életkörülményeit, szellemi konstrukcióját kimunkáló, nagy gondolkodók hagyatékát.

Harmadik Látó-tábor

OTTHONOS IDEGENSÉG címmel szervezik meg a Látó 3. írótáborát Szilágybagoson,2019. augusztus 8-11.között. A  magyar irodalom „nyelvjárásait", a magyarországi és az erdélyi irodalmi nyelv különbségeit és azonosságait, az idegenséget, a fordítást és a fordíthatóság tapasztalatát járják körül műhelybeszélgetésein.

Subscribe to this RSS feed