Beszélgetés Deák-Sárosi Lászlóval
Fotó: Youtube

Beszélgetés Deák-Sárosi Lászlóval

- Kezdjük az elejétől: erdélyi gyökerű vagy, Székelyudvarhelyen születtél, Parajdon éltél, aztán a rendszerváltás után, mint oly sokan, Magyarországra költöztél. Hogyan alakult pályád?

Tanulni jöttem át Magyarországra 1990-ben, majd később két évig Luxemburgban is képeztem magam, de szakmai és magánéleti okok miatt az anyaországban maradtam. Bizonyos szakmák és állások nem tanulhatók és nem léteznek a Sóvidéken vagy akár Erdélyben, vagy azután keltették életre őket, miután eljöttem. Faluról mindig van elvándorlás, és a központ is vonzza a fiatal értelmiségieket. Ebből nem következik feltétlenül, hogy az ember elszakadjon a gyökereitől. Van, akinek épp a központ ad lehetőséget arra, hogy visszataláljon szűkebb hazája kulturális alapjaihoz, felderítse, értelmezze, megőrizze és gyarapítsa azokat.

- Tudnál példát említeni saját munkásságodból?

2007-re Budapesten az ELTE-n elvégeztem a filmelmélet és a magyar bölcsész, illetve mindkettőből a tanári szakot is. Ugyanitt szereztem 2016-ban doktori (PhD) fokozatot képi retorikából, egyben a magyarországi modern film történetéből és elméletéből. A dolgozatommal megalapoztam a mozgóképek retorikai elemzésének módszertanát. Az elemzések során rájöttem, hogy a modernizmusok a kezdeti pozitív eredmények után rossz irányt vettek, és lebontották a nemzeti, a keresztény és általában a kulturális értékeket, még önmagukat is. Ezzel az elemző munkával reményeim szerint kellő mértékben ráirányítottam a figyelmet a saját magyar értékeinkre. Én egy fordított utat is bejártam: az óceántól vissza az érig. Ezt Horváth László közgazdász és filozófus barátom fogalmazta meg, amit a legértőbb és legfelemelőbb visszajelzésnek tartok.

- Mennyire tartod a kapcsolatot szűkebb pátriáddal? Ha jó tudom, a sóvidéki Hazanéző lapnak most is külső munkatársa vagy…

Igen, tartom a kapcsolatot az otthoni rokonokkal, barátokkal, illetve hozzájárulok, amivel tudok a Hazanéző lehetőségeinek tágításához. Beszélgetésünk óta megjelent kezdeményezésemre és társszerkesztésemben a Hazanéző költőinek megzenésített verseit tartalmazó két újabb CD, az Álomjáró (2014), amely gyermekverseket tartalmaz, illetve az Ének a Küküllőhöz (2017) (https://youtu.be/sMEejKwk7yU), amely egy tágabb képet ad a lapban közlő költők sokszínűségéről. Utóbbi 23 költő egy-egy versét tartalmazza Kasó Tibor és Tóth Sándor Péter megzenésítésében és előadásában. Előbbit az MMA, utóbbit az NKA támogatta.

- Van tehát lehetőség a kiadványaid, kiadványaitok megjelentetésére?

- A lemezek és a könyvek viszonylag kisebb költségvetéssel megjelentethetők, ezért néhány lehetőséget sikerült is elcsípnünk. Az NKA támogatásával 2015-ben megjelent a passióról szóló szonettkoszorúm, a Keresztút Kasó Tibor által megzenésített változata; 2016-ban a doktori értekezésem A szimbolikus-retorikus film (https://www.irodalmijelen.hu/2017-aug-15-1440/kepalkotas-balvanyrombolas), de még ennek előtte alkotói ösztöndíjjal támogatták a Libás Matyi című elbeszélő költeményem megzenésítőit, Farkas Mihály Ambrust és Tóth István "Sztív"-et. Sajnos, Misi barátunk utána rejtélyes körülmények között elhunyt, de a művet befejezték, és egy egy órás hangfelvétel is készült róla stúdióminőségben.

- Milyen kiadónál jelentek meg ezek a művek?

- A filmes könyv a Magyar Napló Kiadóbál, a többi a százhalombattai Üveghegy Kiadónál. Az Üveghegy jelentette meg a RIM (Rákospalotai Irodalmi Műhely) további kiadványait, amelyek közül megemlíteném az ötszerzős esszékönyvünket, Mire jó az esszé? (2015), a szintén öt szerzős karácsonyi és szakrális verseket tartalmazó, szintén öt szerzős Irodalmi karácsonyt (2016, könyv és CD), illetve Baka Györgyi és Adamik Tamás költőtársaink egy-egy önálló verseskötetét: Gyermekkorom madárszíve (2014), Carmina rustica (2018). Tulajdonképpen a RIM-kiadvány a Keresztút CD is, hiszen B. Tóth Klára grafikus és költőtársunk illusztrálta, és a körnek alapító tagja a zeneszerző Kasó Tibor dalnok is. Ha már az egyik fő támogatót említettem, köszönettel kell említenem a rákospalotai (Budapest XV. kerületének) önkormányzatát, László Tamás és Hajdu László polgármester urakat, akik e kiadványok megjelenését biztosították. Egészen rendkívüli, hogy egy önkormányzat éveken keresztül egy egész sorozatot támogat.

- A filmes kultúra megszállottja vagy, amint erre már utaltál, doktori disszertációdat is ebből írtad. Mit jelent számodra a film?

- A film nagyon sok mindent jelent nekem: 1. élményt és információforrást már kisgyerekkorom óta; 2. a kulturális és politikai közbeszéd lakmuszpapírját és hőmérőjét; 3. a 20-21 század az eszmetörténetének kor- és kórképét; 4. összművészeti sűrítést; 5. rendszereket, elméleteket, ezek megalkotását, hasonlók kritikáját,egészen a transzcendensig, illetve a manipuláció és a rombolás leleplezéséig.

- Filmesztéta, zenész, költő… Melyik a legfontosabb ezek közül, vagy inkább: hogyan viszonyulnak ezek egymáshoz?

- A zene hátrébb szorult már sok éve, bár a hiányt némileg pótolják a zenészekkel való együttműködések, a CD-kiadványok. Egyszer csak előveszem majd ismét a szárazfát magam is. A filmelméletet és a költészetet próbálom párhuzamosan művelni. Ennyi talán még átfogható egy személynek. Ezek a területek összefüggenek természetesen, hiszen a film épít a társművészetek eredményeire, számos irodalmi, képi és zenei összetevővel. Az elméletekben pedig szintén vannak közös alapok, hiszen a képi retorika a nyelvészethez tartozik, de az irodalomhoz is, ezek kívül a verstannak is vannak erős nyelvészeti és zenei alapjai. A verstant is a zenei gyökerek feltárásával lehet megújítani. Korábbi interjúmban már említettem E. Sievers és László Zsigmond által megalapozott dallamhangsúly-elméletet, amelyet trimetria néven és tartalommal fejlesztek tovább.

- Nomen est omen: Deáknak hívnak, s úgy tűnik, kedveled a deákos költészetet…

- Igen, kedvencem a görög-latin eredetű időmértékes verselést, annak klasszikus és magam által variált, fejlesztett formáit. Ugyanúgy kedvelem a hangsúlyos alapú magyar tagoló és a szótagszámláló verselést, illetve mindent, ami visszahozza a költészet eredeti, zenei kifejezési formáit.

- Te magad hogyan jellemeznéd költészetedet?

- Napi divatokhoz nem igazodó, egyedi, de nem kényszerűen másnak és újnak tűnni akaró, a zeneiséget és a gondolatiságot erőteljesen felvállaló verselés. Vállalom a többnyire harminc éves korom előtt írt szürrealista jellegű lazított, de nem teljesen és amorf módon szabad verseimet, a későbbi elméletibb, illetve élményközpontúbb opusokkal együtt.

- Költőként nem csupán, vagy nem elsősorban lírai alkotásokat írsz, hanem az elbeszélő költemény, az eposz is zsánered…

- Lírai verseket is írok, bár mostanában kevesebbet. Az epika ha nem is zsánerem, de első számú műnemem. Nem divatos, bár azt nem mondanám, hogy nem korszerű, mert van, amit leginkább csak elbeszélő költeményként, azon belül is (kis)eposzként lehet megírni. A kiseposz szerintem közelíthető korunk "fogyasztható" műnemeihez, műfajaihoz. Előzményei már megtalálhatók az antik irodalomban. A kiseposz nagyjából egy órányi terjedelmű felolvasva, elmondva, dramatizálva is csak kevéssel több. Ma már nem lenne idő a saját nemzeti eposzaink élő megidézésére három-négy napos rítusban, de egy órára talán még meg lehet szólítani, le lehet kötni a hallgatóságot vagy a nézőközönséget.

- Milyen verses epikai műveid vannak?

Már a Keresztút szonettkoszorú is tartalmaz epikus elemeket, hiszen Jézus szenvedésének történetét meséli el, bár lírai formákban és eszközökkel, epizódok helyett a hagyománynak megfelelően képekben. Az első kiseposzomból még csak részletek jelentek meg. A Három sing a jutalom... keresztrímes, 7 és 9 szótagú (hangsúlyos) oktávában íródott, és tartalmilag a Székelyország 1876 utáni szétesésének következményeit meséli el a dédnagyapám, Deák Mózes valós és részben fiktív-mitológiai történetén keresztül. Szerintem a mű érthető és követhető, bár a műfajt és műnemet ismertebb témával kell felfrissíteni, és utána jöhet a Három sing... is. A második kiseposzom, a Libás Matyi megjelent teljes terjedelmében 2012-ben a Hazanézőben és a PoLíSt-ban, 2013-ban pedig önálló kiadványként az Üveghegynél. Mint már említettem, ezt a művet meg is zenésítették, és tervezünk belőle filmet is. Animációt képzeltünk el, és erre meg is nyertük a ma élő egyik legjobb és egyben még mindig aktív animációs rendezőt, az erdélyi születésű Szilágyi Varga Zoltánt. Sajnos, hiába a jó alapanyag, közte a zene és Szilágyi úr remek karaktertervei, mindenhol elakadtunk. Talán egy kisebb költségvetésű élőszereplős filmet talán tudunk készíteni belőle. A filmes szakma finanszírozása amúgy egyetlen személy és csoportja alá tarozik, és túlzás nélkül állítom, hogy ők a nemzeti kultúrával gyökeresen szembemenő kulturális, ideológia és anyagi diktatúrát valósítanak meg.

- Van más epikus műved, ami megjelent vagy legalább elkészült?

Igen, a Nyolcágú csillag, Székely Mózes és a brassói csata. Ezt 2013-ban kezdtem el írni, amikor az egyetlen székely származású fejedelemnek szobrot állítottak Felsősófalván. Az első éneket felolvasták az ünnepségen, és megjelent a Hazanézőben. Azóta befejeztem a nyolc énekből és a 792 felező tizenkettesből álló hőskölteményt. Készülünk kiadni belőle egy vagy két hangoskönyv-változatot. Nem akarok előre elkiabálni semmit, de annyit elmondhatok, hogy a kísérőfüzetben olvasható szöveget Lőrincz Katalin remek korhű grafikái teszik majd átélhetőbbé. Szeretném, ha ez a mű megjelenne. Már azért is, mert szerintem évtizedek óta nem írtak magyar nyelven komoly eposzt és hőskölteményt, legfeljebb jól vagy rosszabbul sikerült szatírákat és paródiákat. Azért is tartom fontosnak mindazt, amiről a mű szól, a stilisztikai kifejezőeszközökkel együtt, mert ráirányítja a figyelmet arra a magyar kultúrára, amelyet közel egy évezreden keresztül a székelység őrzött meg; illetve egy olyan, az egyesítés előtti széttagoltság állapotát mutatja meg, amelyben ma is élünk...

- Úgy tűnik, a zenét is, a filmet is össze tudod kapcsolni az irodalommal. Tudatos összművészeti törekvésről beszélhetünk?

- Mint már utaltam rá, a film eleve összművészeti. Ezen kívül a film napjaink nyelve, kommunikációs közege. Ami fontos, annak szinte mind van és kell legyen valamilyen filmes feldolgozása. Ha más nem, legalább egy dokumentumfilm, ami bemutatja a hátteret. A zenével és a filmmel is hidat kell teremteni az irodalom, a nyelv és általában a kultúránk fele. Igaz, ma a filmnek sem egyszerűek és egyértelműek a terjesztési lehetőségei, hiszen csak el kell jutni a közönséghez és lehetőleg ne csupán egy szűk réteghez, de mindenesetre még mindig több van, mint az irodalomnak és a zenének.

- Mennyire éled meg a magányos alkotó helyzetét, és mennyire kötődsz kortársakhoz, alkotótársakhoz:?

A Hazanézőről és a RIM-ről szóltam. Közel állok a Magyar Naplóhoz, hiszen ott gyakran publikáltam, és náluk jelent meg a doktori értekezésem is. Ha a Kiadó sikerrel pályázik, meg fog jelenni egy éven belül az eszmetörténetileg és ismeretelméletileg egyazon rendszerbe tartozó filmes írásaim válogatott kötete, A jel újbóli helyreállítása. Közösségnek tekintem a Tokaji Írótábort, amelyben már négy évben vettem részt, háromszor elő is adtam irodalom és film kapcsolatáról. Van egy költőkből és zenészekből álló baráti alkotói társaság, akik szintén már négy éve találkoznak nyaranta egy pár napos alkotótáborban. Remélem, ez is folytatódik. Ezenkívül járok évenként néhány filmes, szemiotikai vagy irodalmi szakmai konferenciára. Ezek visszatérő előadói is alkotnak egyfajta szakmai közösséget.

- Mikor jártál legutóbb szülőföldeden szerzőként, a közeljövőben veszel-e részt valamilyen irodalmi projektben Erdélyben?

- A Székelyföldre és a szülőfalumba évente átlagosan három-négy alkalommal tudok hazamenni. Szerzőként, amikor van olyan téma, igyekszem jelen lenni valamivel Erdélyben és a Székelyföldön. Múlt hónapban az Előretolt Helyőrségben jelent meg egy cikkem az első világháborúban hősiesen helytálló nagyapámról, aki a keleti fronton harcolt az ötszörös túlerőben lévő oroszokkal szemben, elárult helyzetben. Természetesen más és másfajta együttműködésére is nyitott vagyok, és szeretnénk valami emlékezetes módon megünnepelni 2020 előtt a Hazanéző alapításának harmincadik évfordulóját. Hogy mivel, az legyen kellemes meglepetés mindenki számára.