Beszélgetés Káli Király Istvánnal
Fotó: Antal Erika/www.maszol.ro

Beszélgetés Káli Király Istvánnal

Beszélgetésünk apropóját elsősorban az éppen elkezdődött Marosvásárhelyi Könyvvásár adta, de azért más irányokba is elkalandoztunk.

- A 25 év az huszonöt év… E jubileumon hogyan látja a Marosvásárhelyi Könyvvásár múltját? Hát jelenét, jövőjét?

- Amikor 1995-ben Romániai Magyar Könyves Céh hivatalos bejegyzése után ráébredtünk, milyen sokrétű feladatot vállaltunk fel azzal, hogy szakmailag megpróbálunk rendet tenni abban a káoszban, ami ’89 után az erdélyi magyar könyvkiadásban kialakult, csak annyit tudtunk, a felzárkózáshoz nem lesz elég a jó szándék és a tettre készség, kényszerhelyzetbe kell hoznunk önmagunkat.

Így született meg egy erdélyi könyvvásár gondolata, hogy felmutassuk, hol áll a világ a könyvek minőségét illetően, amiből aztán mi is okulhatunk. Marosvásárhely volt akkoriban a legtöbb magyar lakta erdélyi város, így lett a vásár választott színhelye. A magunkra kényszeríthető igény alakult át az évek folyamán a helyiek és a környékbeliek, főleg az ifjabb nemzedék jó könyv iránti igényévé. Természetesen mi is tettünk egy keveset ezért. Mára már kiteljesedett ez a vásár, a könyvhöz kapcsolódó programokkal gazdagodott, bátorkodom állítani, a lehetőségekhez mérten megközelíti mindazt, amit egy ilyen rendezvény felvállalhat. S erre alapozva merem remélni, van jövője is. Részben ezért is választottuk a jubileumi rendezvény mottójául: határtalanul.

- Érdekes, én azt gondoltam, az első években inkább az volt az alapelv, hogy mutassuk meg az erdélyi könyvtermés javát, és csak később vált prioritássá az erdélyi és magyarországi könyvpiac „közös nevezőre hozása”…

- Bármennyire is fonákul hangzik, mint említettem, éppen az ellenkezője igaz. A kezdő szándék a minőségben minden szempontból előbb járó, főleg magyarországi könyvtermés felmutatása volt. Akkoriban az Erdélyben megjelenő kiadványok egy része nem merítette ki a „könyv” fogalmát. Papírra nyomott, többnyire szerkesztetlen, gondozatlan szövegek voltak, amelyeknek előállítóik könyvformát igyekeztek adni. Időbe tellett, amíg elértük, hogy az erdélyi magyar könyvek ma már a világ bármely kiadójának polcán megállják a helyüket, ami nem jelenti azt, hogy ne őrizték volna meg a jellegzetességüket. A piac „közös nevezőre hozásá”-val nem itt, hanem a magyarországi könyvszakmai rendezvényeken próbálkozunk, több-kevesebb sikerrel.

- Mit tart a Marosvásárhelyi Könyvvásár legfőbb hozadékának?

- Elsősorban azt, hogy az internet által uralt korban sikerült az elmúlt évek során megtartanunk a könyvet az olvasni vágyók tudásgyarapodásának és kikapcsolódásának eszközeként, a könyv iránt elkötelezett új híveket szereztünk, főleg az ifjabb nemzedék sorából, és már-már ünnepi rangra tudtuk emelni évente ezt a néhány napot. És persze azt is, hogy évről-évre beigazolódik a csoda: a marosvásárhelyiek könyvszeretete képes eltartani egy ilyen rendezvényt.

- Ha csak egy emlékezetes pillanatot kellene kiemelnie az elmúlt huszonöt évből, melyik lenne az?

- Hirtelenjében három jut eszembe: valamikor a kétezres évek derekán nyitás után egy piros dzsekis fiút láttam ülni az emeletre vezető lépcsőn, olvasott, zárás előtt még mindig ugyanott ült a könyvvel a kezében; 2013-ban, a Weöres-évben a Teljesség felé című előadás végén a közönség közel két percig néma csendben ült, s csak egy kisfiú közbeszólására tört ki a tapsvihar; tavaly a Versajándék Vásárhelynek című műsor végén a színház kistermét zsúfolásig megtöltő közönség felállva tapsolt, Oravecz Imre és Tolnai Ottó azt mondta, közel vannak a nyolcvanhoz, de ilyen még életükben nem történt meg velük.

- Végezetül: Önt elsősorban úgy ismerik, mint a könyvvásár szervezőjét és a Mentor Kiadó igazgatóját. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy alkotó emberről van szó, aki – bár rendszertelenül – már az 1970-es évek végétől jelen van írásaival az erdélyi irodalomban, aki 2017-ben önéletrajzi elemekkel is átszőtt nagyregényben (A szemfényvesztett) írta meg főművét. Miért váratott ennyit magára a könyv megírása?

- A ’90-es évek kezdeti hőskora majd a ’92-ben alapított Mentor Kiadó működtetése felemésztette a szellemi energiám nagy részét. 2010 után, közel negyedszázad kihagyást követően tértem vissza az íráshoz. Mostanában, hogy több energiám marad rá, kezdem kiadni az évek során felgyűlt, sokáig magamban hordott mondanivalómat. Remélem, nem kell megállnom az említett regénynél. Késztetést érzek, hogy a babérokra vágyás nélkül kiteljesítsem azt, amiről úgy gondolom, ráfigyelést érdemel, és kedvet is érzek az íráshoz, olyant, amilyent talán eddigi életemben még soha.