Csata Ernő

Csata Ernő

Marin Sorescu: Karika

A karika
Cercul

Az úton mendegéltem. Holdvilágnál, úgy, ősszel.
És utolér, majd elmegy mellettem
Egy karika.
Egy nagy vaskarika. Amelyik
Magától ment egyenesen.
Visszanéztem: eldobta volna, 
Vagy csak karikázik valaki?
Senki…
Végül is ki dobta volna el,
Olyan nagy és nehéz ‒ mint egy 
kerékráf.

Mihai Eminescu verse

Az ifjú korruptak
(Junii corupți)

Hozzátok szólok most, elámított lelkek,
Hogy epétek fakadjon, ó, kába szellemek,
Átokkal kell hassak;
A kékeslila karmú, embergyűlölő átokkal,
Mit ráégessek, mint marhára, homlokotokra
Az izzó vassal.
Jól tudom, hogy lírám süket fülekre lel
Elmétek körül, mi tele van szenvedéllyel,
A bűn óhajával;
Az elmétek, ahol tivornya tombol,
Görcs sorvaszt és részegség rombol,
A kéjtől kiszáradt.
Ó, fortyogjon a düh elcsigázott vénátokban,
Halott szemetekben, megkékült homlokotokban,
Hol véretek alvad;
Mert a Prófétának sosem kell tartania 
Az ájult erőtől, a legyengült karjaiban
A festett ifjaknak. 

Mircea Cărtărescu verse

A seb
Rana

I.
jaj nekem, a seb begyógyult
jaj, a vér megszáradt
és heges lett.
ó, uram, meggyógyultam!
 
mostantól a boldogság fog rágni
a lelki nyugalom marcangolni
és az őrültség ami volt, nem lesz mostantól soha,
nem, a vállát már nem fogom csókolni.
 
életem békében és harmóniában fog telni
sok olvasással, szabályos étkezéssel.
egészségemet a tüdőim eszik meg.
az ésszerűség széttépi az agyamat.

Nicolae Labiş: Az első szerelmek

Az első szerelmek
Primele iubiri 


Lelkembe vájtam szentélyeket,
Hogy oda faragott képeket tegyek,
Ahol szarvasaim merengjenek
Csillaghulláskor, ha odagyűlnek.
 
Sudár fenyőim és a nyárak
Zimankó jegébe zártan,
Alakod ezernyi mására,
Éppen képedben találtak.
 
És az alkonyat forrása
Sápadt vizek tükrén ringana, 
A gondolat feszes húrjában
Homlokod finom hajlata.

Nicolae Labiş verse

Az őz kimúlása
Moartea căprioarei 

 Az aszály megölt minden fuvallatot.
Elolvadt a nap és a földre csorgott.
Az ég lángoló maradt és pőre.
Csak iszapra lelnek a kutakban az őzek.
Az erdőkben gyakoriak a tüzek, a tüzek
Vadóc, ördögi táncokat űznek.

Apámmal megyek a domboldali bokrosba,
Karcolnak a fenyők, szárazak és torzak. 
Elindítjuk ketten az őzvadászatot,
Az éhségvadászatot a Kárpátokban.

Nicolae Labiş verse

Harc a tehetetlenséggel

Lupta cu inerţia

A közember
I. Dilemma
1. A közember látomása

A valóságban, de a képzeletben sem
Érzem én a hegyeket, mint a régi mesék
Idején, ahogy néha éreztem,
Mintha újra gyerek lennék,
Madarakkal és őzsutákkal körülöttem,
Virágokkal ékítve, mintha nem is léteznék.

Egy alkonyt látok tele fénnyel
Elúszni egy sudár fenyő tűjén,
Középen a tisztást homályos szegéllyel,
Ahová kirajzolódni vélem
A nevet egy tiszta gyermeki képpel,
Amelyik éppen egyik régi énem.

Subscribe to this RSS feed