Káli István A szemfényvesztett című regénye hibáival együtt izgalmas és fontos könyv, önéletrajzi motívumokkal átszőtt családregény, ugyanakkor Vásárhely-regény és egy korszak – a kommunizmus – lenyomata erdélyi magyar (és zsidó) szempontból. Szintézis. Például Tompa Andrea regényeivel rokonítható úgy, hogy a Kolozsvár Vásárhelyre cserélődik. Erdély-történet alulnézetből. Mély és olvasmányos, olyan mű, melynek megjelenése ünnep (kellene legyen/lehetne) az erdélyi irodalomban. Ha…

Kiírta a Nemzeti Kulturális Alap az ösztöndíjpályázatát. A Szépirodalom Kollégiuma határon túli magyar írók, költők, műfordítók, kritikusok, irodalomtörténészek számára szépirodalmi, műfordítói, kritikai alkotómunka megvalósítását támogatja. A 10 hónapra szóló alkotói támogatás lehetőséget kíván nyújtani a határon túli magyar pályázóknak a pályakezdéshez, illetőleg kedvező feltételeket kíván teremteni – korosztálytól függetlenül – a magas színvonalú alkotó tevékenységhez.

Ötévnyi hallgatás után nagyregénnyel jelentkezett Lőrincz György, a szociografikus érzékenységéről ismert, műveiben az erdélyi magyar társadalom aktuális problémáival foglalkozó, Székelyudvarhelyen élő író. Magyar sorsregénye* a Trianon gyermekeinek örök hányódását, identitásuk szétszóratását mutatja be; a hangulat mégsem rezignált, mert e szétszóratás egyféle olvasat szerint megsokszorozódást is jelenthet.

Fekete Vincével a nemrég megjelent, Szárnyvonal című kötetéről, erdélyiségről, poétikai elvekről, hagyományról és újításról beszélgettünk.

– Új köteted, a Száryvonal címe többféleképpen is értelmezhető: leginkább egy földrajzi és érzelmi értelemben vett mellékágiságként. Jól sejtem, hogy a provincia-lét inkább lehetőség, mint béklyó?

– Ha lehetőségként éljük meg, akkor igen. Én a perifériáról jövök, rá kell csak nézni a térképre!, onnan hozom ezt a nyelvet, ezt a pozíciót, ezt a rálátást, érzékenységet, mindent. Ez a hely az én három- vagy (több)szögellési pontom, ha úgy tetszik, a „Bermuda-öt- vagy sokszögem” ez a személyesen megélt vidék, ahonnan éppúgy belátható és megélhető a lét teljessége, mint a világ bármely más pontjáról. Ez a személyes vidék benne volt már a korábbi köteteimben is, a 2010-ben megjelent Védett vidékben például, de a 2015-ös Vak visszhangban, és a Szélhárfa (2016) című haiku-kötetemben is.

Demeter Zsuzsa kritikus/irodalomtörténésszel a nemrég megjelent Sigmond István monográfiáról, korábbi munkáiról, a kritika természetéről beszélgettünk.

– Mi késztetett, hogy monográfiát írjál Sigmond Istvánról, hol „talált meg” a téma (azon túlmenően, hogy néhány évig szerkesztőségi kolléga voltál az érintettel)?

– Valóban szerkesztő-kollégák voltunk Sigmond Istvánnal 2007-től, de a szövegeit korábbról ismertem. Valamikor a kétezres évek elején kezembe került az Ugassak magának, Rezső? című novelláskötete. 1995-ben jelent meg a Dacia Könyvkiadónál, valahol antikváriumban bukkantam rá, a címe miatt vettem le a polcról. Ekkor találkoztam először azzal a hamisítatlan sigmondi groteszkkel, fekete humorral, amelyet a leginkább szeretek a prózájában. Az Ugassak magának... novelláiban még van humor, nem borítja el a szövegvilágot az a fajta kegyetlenség, ami későbbi szövegeit jellemzi, mai napig szívesen újraolvasom őket.

A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata élőfolyóirat estjének keretében, 2018. december 6-án, csütörtökön 16.00 órakor a MŰCSARNOKBAN (1146 Budapest, Dózsa György út 37.) átadják a 2018. évi az Év Legjobb Könyve Díját Kontra Ferencnek: Az álom hídja című regényéért. A 2018. évi Könyv Nívódíjait két erdélyi kötődésű szerző kapja: Csender Levente: Örök utca című könyvéért és Király Farkas: Sortűz című kisregényéért.

A marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörterme adott otthont vasárnap a Romániai Írók Szövetsége Marosvásárhelyi Fiókja és a „Societatea Scriitorilor Mureşeni – Ardealul Könyvkiadó” által szervezett „Román-magyar irodalmi interferenciák” elnevezésű szimpózium első kiadásának. A Marosvásárhelyi Írói Egyesület megalakulásának 50. évfordulója alkalmából szervezett eseményen a Marosvásárhelyi Fiók román és magyar tagjai értekeztek a román és a magyar irodalom kölcsönhatásáról, a román-magyar műfordítás kérdéseiről, a párbeszéd, az együttműködés további lehetőségeiről.

- Nemrég töltötted hetvenedik életévedet, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány pedig EMIA-díjjal jutalmazott. Mit jelent a hetven év, mit jelent a díj?

- Hetven év? Nem tudom… Mindenesetre kilátó is, hogy meddig látnék el, de ezt önhibámon kívül nem tudom, mivel a látásom megbízhatóan romlik... Behunyt szemmel nézelődök, mostanában az életemben és egy regényben. A díj? Minden díjnak örül az ember. Szerencsésnek tarthatom magam, számtalan díjat kaptam, nem lehet megszokni, de azt hiszem, ez semmifajta kihatással nincsen éppen arra, amit írok.

A laudáció elhangzott 2018. október 6-án, Székelyudvarhelyen, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) díjátadó ünnepségén

Kozma Mária azon kevés kortárs szerzők egyike, akit nagyon korán, tizenéves koromban, mindent faló olvasóként fedeztem fel magamnak. A történelmi témájú könyvek bolondja voltam, így akadt kezembe az Idővallató, valamint Az ember bolond természete. Igaz, édesanyám azt mondta, ezek tán még nem neked való könyvek, fiam, de én még azért is elolvastam őket. Kozma Máriáról akkor még nem tudtam semmit, vélhetően azt sem, hogy kortárs szerző, de e két könyv után megjegyeztem magamnak. És jól emlékszem, néhány évvel később, amikor keresztapám ballagásom alkalmával megkérdezte, milyen ajándékot vegyek néked, (s mivel éppen irodalomról csevegtünk, nyilvánvaló volt, hogy csakis könyv jöhet szóba), azt mondtam, hogy egy Kozma Mária-kötetet. Így lettem birtokosa 1995-ben a korábbi évben megjelent kétkötetes regényének, A jóság síró vágyának.

-Idén töltötte hetvenedik évét, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány pedig EMIA-díjjal ismerte el eddigi munkásságát. Mit jelent ez a hetven év, mit jelent a díj?

- Az EMIA-díj számomra nagy meglepetést és nagy megtiszteltetést jelen. Meglepetést, mert igazán nem gondoltam volna, hogy valaki a Székelyföld szívében, Váradtól 350 kilométerre számontartja az én partiumi ügyködésemet. Ez igazán jólesett... Az pedig, hogy olyan személyiségekkel ülhettem eggyütt az ünnepeltek asztalánál, mint Gálfalvy Zsolt, vagy Bogdán László, számomra igazán megtiszteltetést jelentett...