A Várad folyóirat márciusi számának vezércikkét Szűcs László főszerkesztő jegyzi, verset publikál Aczél Géza, Debreczeny György, Csontos Márta, Gagyi Judit Eszter, Kulcsár Edmond, B.Mihály Csilla, Rumi Enikő. Prózát közöl Livilla Alba (Pilizota Szandra), Covaciu Norbert, Szamos Mariann; Saitos Lajos pedig aforizmákkal, naplójegyzetekkel jelentkezik. Az Ady 100 című rovatban Tóth Tünde és Péter I. Zoltán írásai olvashatók, a Társadalom rovatban Fried Noémi Lujza a nagyváradi faültetési programról értekezik, ugyanakkor folytatódik Alföldi Imre regényes önéletrajzi krónikája. A Kritika rovatban Simon Judit a Mafeszt színházfesztiválról ír, Nagy Orsolya Cint Eastwood A csempész c. filmjét, illetve Dan Gilroy Velvet Buzzsaw c. filmjét méltatja, Beretvás Gábor pedig Papp Gábor Zsigmond Kettévált ország c. dokumentumfilmjéről értekezik. 

Sehonnai János haladó alkoholista volt. Konok, elszánt munka eredményeképpen. Erre a maga módján büszke is volt, csakhogy nem akadt senki, akinek elmondhatta volna. Meglepetten kellett tapasztalnia ugyanis, hogy az embereket nemigen érdekli mások alkoholizmusa.

A Várad folyóirat februári száma drámaközpontú: a lapszám gerincét Ozsváth Zsuzsa Délibáb Intercity - A titokban végbement csalódás c. drámája, valamint Biró Árpád Levente Kallódás ellen c. drámája adja. A Társadalom rovatban interjú olvasható Ilie Bolojan nagyváradi polgármesterrel, folytatódik Alföldi Imre regényes önéletrajzi krónikája, Péter I. Zoltán pedig Gróf Széchenyi Zsigmondra emlékezik. A Kritika rovatban Simon Judit az Interferenciákról ír, Bögözi Attila Nagy Miklós Kund publicisztikakötetét méltatja, Nagy Orsolya pedig Ali Abbasi Határ c. filmjéről értekezik.

Káli István A szemfényvesztett című regénye hibáival együtt izgalmas és fontos könyv, önéletrajzi motívumokkal átszőtt családregény, ugyanakkor Vásárhely-regény és egy korszak – a kommunizmus – lenyomata erdélyi magyar (és zsidó) szempontból. Szintézis. Például Tompa Andrea regényeivel rokonítható úgy, hogy a Kolozsvár Vásárhelyre cserélődik. Erdély-történet alulnézetből. Mély és olvasmányos, olyan mű, melynek megjelenése ünnep (kellene legyen/lehetne) az erdélyi irodalomban. Ha…

Kiírta a Nemzeti Kulturális Alap az ösztöndíjpályázatát. A Szépirodalom Kollégiuma határon túli magyar írók, költők, műfordítók, kritikusok, irodalomtörténészek számára szépirodalmi, műfordítói, kritikai alkotómunka megvalósítását támogatja. A 10 hónapra szóló alkotói támogatás lehetőséget kíván nyújtani a határon túli magyar pályázóknak a pályakezdéshez, illetőleg kedvező feltételeket kíván teremteni – korosztálytól függetlenül – a magas színvonalú alkotó tevékenységhez.

Ötévnyi hallgatás után nagyregénnyel jelentkezett Lőrincz György, a szociografikus érzékenységéről ismert, műveiben az erdélyi magyar társadalom aktuális problémáival foglalkozó, Székelyudvarhelyen élő író. Magyar sorsregénye* a Trianon gyermekeinek örök hányódását, identitásuk szétszóratását mutatja be; a hangulat mégsem rezignált, mert e szétszóratás egyféle olvasat szerint megsokszorozódást is jelenthet.

Fekete Vincével a nemrég megjelent, Szárnyvonal című kötetéről, erdélyiségről, poétikai elvekről, hagyományról és újításról beszélgettünk.

– Új köteted, a Száryvonal címe többféleképpen is értelmezhető: leginkább egy földrajzi és érzelmi értelemben vett mellékágiságként. Jól sejtem, hogy a provincia-lét inkább lehetőség, mint béklyó?

– Ha lehetőségként éljük meg, akkor igen. Én a perifériáról jövök, rá kell csak nézni a térképre!, onnan hozom ezt a nyelvet, ezt a pozíciót, ezt a rálátást, érzékenységet, mindent. Ez a hely az én három- vagy (több)szögellési pontom, ha úgy tetszik, a „Bermuda-öt- vagy sokszögem” ez a személyesen megélt vidék, ahonnan éppúgy belátható és megélhető a lét teljessége, mint a világ bármely más pontjáról. Ez a személyes vidék benne volt már a korábbi köteteimben is, a 2010-ben megjelent Védett vidékben például, de a 2015-ös Vak visszhangban, és a Szélhárfa (2016) című haiku-kötetemben is.

Demeter Zsuzsa kritikus/irodalomtörténésszel a nemrég megjelent Sigmond István monográfiáról, korábbi munkáiról, a kritika természetéről beszélgettünk.

– Mi késztetett, hogy monográfiát írjál Sigmond Istvánról, hol „talált meg” a téma (azon túlmenően, hogy néhány évig szerkesztőségi kolléga voltál az érintettel)?

– Valóban szerkesztő-kollégák voltunk Sigmond Istvánnal 2007-től, de a szövegeit korábbról ismertem. Valamikor a kétezres évek elején kezembe került az Ugassak magának, Rezső? című novelláskötete. 1995-ben jelent meg a Dacia Könyvkiadónál, valahol antikváriumban bukkantam rá, a címe miatt vettem le a polcról. Ekkor találkoztam először azzal a hamisítatlan sigmondi groteszkkel, fekete humorral, amelyet a leginkább szeretek a prózájában. Az Ugassak magának... novelláiban még van humor, nem borítja el a szövegvilágot az a fajta kegyetlenség, ami későbbi szövegeit jellemzi, mai napig szívesen újraolvasom őket.

A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata élőfolyóirat estjének keretében, 2018. december 6-án, csütörtökön 16.00 órakor a MŰCSARNOKBAN (1146 Budapest, Dózsa György út 37.) átadják a 2018. évi az Év Legjobb Könyve Díját Kontra Ferencnek: Az álom hídja című regényéért. A 2018. évi Könyv Nívódíjait két erdélyi kötődésű szerző kapja: Csender Levente: Örök utca című könyvéért és Király Farkas: Sortűz című kisregényéért.

A marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörterme adott otthont vasárnap a Romániai Írók Szövetsége Marosvásárhelyi Fiókja és a „Societatea Scriitorilor Mureşeni – Ardealul Könyvkiadó” által szervezett „Román-magyar irodalmi interferenciák” elnevezésű szimpózium első kiadásának. A Marosvásárhelyi Írói Egyesület megalakulásának 50. évfordulója alkalmából szervezett eseményen a Marosvásárhelyi Fiók román és magyar tagjai értekeztek a román és a magyar irodalom kölcsönhatásáról, a román-magyar műfordítás kérdéseiről, a párbeszéd, az együttműködés további lehetőségeiről.