Molnár Vilmos

Molnár Vilmos

Balázs K. Attila regényéről

Az igazság körüli labirintus

„Laza de összefüggő, valamelyest kompakt narratívára vágyott, amely olvasmányos és könnyen emészthető, mégis bravúros dolgokat rejt.” – fogalmazza meg önmagával szemben támasztott követelményként C., a kisregény* főhőse, aki maga is regényt szeretne írni. Ennek megfelelően a könyvben számos reflexió található írással kapcsolatos problémákról:

Csíki László Titkos fegyverek c. kötetéről

Bukarestbe rengeteg erdélyi magyar ment munkát keresni az elmúlt pár száz évben. A 19. század végén – 20. század elején úgy emlegették a várost, mint ahol Budapest után a legtöbb magyar él. Nagyon sokan közülük ott is ragadtak, beolvadtak a számukra idegen környezetbe… Sok furcsa, szomorú regény témája lehetne az ottani, többnyire már csak családnevükben magyar emberek sorsa.
Csiki László egy gyermek szemszögét választva közelít rá regényében*, milyen volt Bukarestben magyarként élni a kilencszázötvenes évek elején.

Török Sándor önéletírásáról

Török Sándor említi önéletírásában* az öreg postást, aki másképpen csöngetett be a bérház lakásaiba, ha messzi baráttól jött levél, és másként, ha közeli rokontól; számontartotta, ki kitől kap levelet, és személyes ügyének tekintette, hogy minden levél és képeslap kézbesítésének egyedi, különleges jelleget adjon. Aztán amikor praktikus megoldásként levélszekrényt szereltek fel a bérház bejáratánál, címzett és postás elidegenedtek egymástól, alig látták-hallották már egymást, a levelek, képeslapok, újságok személytelenül érkeztek és hevertek a postaládák mélyén. Valami emberi megint elveszett, arctalanná lett.

Molnár Vilmos novellája

Csicsó után az Isten
                                                              

„Látod, anya, lerajzoltam az eget: a felhőt és az esőt... Bocsánat, a Jóistent kifelejtettem.” (Csíkszentdomokosi barátom három és fél éves kisfiának kiszólása.)

Madéfalvi vasútállomásnak hívják, de csicsói csomópontként is emlegetik; mondják így is, úgy is, épp a két összeépült község határán fekszik, tulajdonképpen a madéfalvi részen, bár az elosztópályaudvar már csicsói terület; hivatalosan Madéfalva van kiírva az állomásépületre, akkor viszont legyen itt Csicsó.

Márkus Barbarossa János kötetéről

Az élet próbatételei, kalandjai vagy egyszerűen csak történései közt áthaladó halandót különféle irodalmi művek lapjain nevezték már vándornak, zarándoknak, nem ritkán tengerésznek is. Bár a kötet a némiképp kihívó Legényes* címet viseli, alatta zárójelben, magyarázatként a (Tengerész dalókák) alcím áll. A könyvben egész versciklus (Dalókák a partról) utal arra, hogy ez itt tulajdonképpen egy „bükkfapart”, melybe „egy lantos tengerész” „…bevésné bicskás csókjait / Itt járt MJ árboca nem volt / Vitorlája a mennybolt” (Két lehetséges refrén).

Tamási Áron Hazai tükör c. regényéről

Tamási Áronnak kevésbé ismert, ritkábban emlegetett regénye a Hazai tükör. Pedig erre a művére kapott Kossuth-díjat 1954-ben. Féja Géza Tamási egyetlen történelmi regényének nevezte, de hozzátette azt is, hogy a szerző „képtelennek bizonyult történelmi korszak ábrázolására.” Az írói szándék félreértéséről lehet szó. 

Molnár Vilmos prózája

Rémán doktor hasberendezése, metszőfoga, kisujja  

      Úgy volt, hogy a busz negyedóra múlva ér oda.
– Úgy van, hogy a busz negyedóra múlva ér ide – mondta az öreg a fiatalnak, hogy mondjon valamit. Gondterhelten nézte a gyorsan közeledő fekete felhőket az égen, idegesen forgatta ujjai között a parázsló cigarettavéget. Nem sok szívnivaló maradt a szűrő nélküli cigarettán, a parázsnak már égetnie kellett volna az ujjait, de nem égette. Az öreg jól volt eleresztve e tekintetben, megvastagodott, érdes bőr borította bütykös ujjait. Bárki szert tehet ilyenre, csak kemény kétkezi munka és cirka hetven év kell hozzá.

Áblez Dzsihán balladája

Áblez Dzsihán tizennyolc éves dobrudzsai tatár fiú volt, élt-halt a rockzenéért és arról álmodott, hogy katonaság után lemezlovas lesz a román tengerpart valamelyik felkapott diszkójában. Nem volt ez halva született ötlet; nyaranta a tengerpart üdülőtelepeinek diszkóiban nagy élet folyt, külföldiek is sokan megfordultak ott, fontos volt, hogy jó zene szóljon. A hozzáértő lemezlovasok jól kerestek, hírük-nevük is túljutott egy-egy üdülőtelep határán.

Játék ólomcivilekkel

Időkapszulának hívják azt a (többnyire fém vagy üveg) tartályt, amelybe mindenféle, a korra jellemző tárgyat (pénzérmét, újságot, esetleg a jövő generációknak címzett levelet) tesznek bele, aztán elássák egy épület alapkőletételénél, vagy behelyezik egy készülő templom tornyának gömbjébe, bízva abban, hogy jövő korok emberei valamikor majd megtalálják, elolvassák, rácsodálkoznak. Ilyen időkapszulára emlékeztet Hajdú Farkas-Zoltán könyve.*

Molnár Vilmos prózája

Platty

Negyedik osztályos elemista lehettem (IV. oszt.tan. – ahogy az iskolás füzeteimre ragasztott címkéken állott), amikor a játszótéren egy pár évvel nagyobb srác azzal jött, hogy mutat nekünk valami különlegeset. Mutatott is.  Nagy titokzatosság közepette elővett a zsebéből néhány apró fémlapocskát, amelyek leginkább pénzérmékre, az akkori tizenöt banisokra emlékeztettek, de mégis különböztek azoktól.

Subscribe to this RSS feed