Fekete Vince

Fekete Vince

Borcsa János „lelki impériuma”

Forgatom Borcsa János új, sorozatban immár a nyolcadik kötetét, ízlelgetem, leteszem, majd újra előveszem; magammal viszem a hétvégére, a háromnapos csíkszeredai távollétem idejére, táskámban hordom, hogy amikor úgy érzem, elővegyem, és olvasgassak még belőle. Persze, kritikát nem lehet úgy olvasni, mint egy regényt, az olyan volna, mint amikor valami koncentrátumot hajtana le egyből az ember; kis kortyokban, kis nyeletekben kell élvezni, majd hosszan a szájban, a fejben, a gondolatokban kell tartani, az ízlelőbimbókkal körbetapogatni, hogy föltárja igazi, sokféle ízvilágát. Nyolc kötetet említettem, ami azt jelenti, hogy életének, „fennállásának” minden évtizedére jutott egy saját termés, plusz kettő ezeken felül is, és akkor az általa szerkesztetteket, gondozottakat, kiadottakat nem is vettem még számításba.

A jó kritika

A jó kritika olyan legyen, hogy egyszerűen ne akarjon kimenni az ember fejéből.
A jó kritika szólítson meg.
A jó kritika foglalkoztassa az embert, tegye kíváncsivá, ne hagyja nyugton addig, amíg utána nem néz, kezébe nem veszi azt a könyvet, amelyről a jó kritika szól.
A jó kritika ne legyen tendenciózus, ne szülessen indulatból, főleg rosszindulatból.
A jó kritikából ne lógjon ki a lóláb.

Szilágyi, Bukarest

Fekete Vince

A hét elején Bukarestben jártam. Szilágyi Istvánt hívták meg az ottani Magyar Kulturális Intézet estjére, s engem kértek fel a ceremóniamester szerepére. Négy év alatt négy alkalommal készítettem Szilágyival egy-egy nagybeszélgetést; elsőre Kolozsváron, az egy teljes napot vett igénybe, a Helikon szerkesztőségében kezdődött és a Szilágyiék lakásán ért véget valamikor tíz óra után. Szilágyi István épp akkor töltötte a hetvenet, és a Székelyföldnek kellett készítenem vele egy életinterjút. Hatvan-hetven oldal lett akkor abból az anyagból, és megegyeztük, hogy újabb ülésekben folytatjuk majd a diskurálgatásainkat, és ilyenformán, az évek folyamán kibővíthetem még az ott elhangzottakat.

Subscribe to this RSS feed