Cseke Gábor

Cseke Gábor

Kibédi Sándor és „versárnyéka”

Sz. Nagysomkút, 1897. márc. 3. – mh. 1941. dec. 16. Kolozsvár; költő, drámaíró, műfordító, szerkesztő. Családi neve: Hapka; írásait édesanyja, Kibédi László Teréz családi előnevével jegyezte. Volt borbély, építőmunkás, vándorszínész, cirkuszi akrobata és céllövő. 1920-ban jelentkezett verseivel. Az 1922-1924 között Nagysomkúton megjelent Kővárvidék c. hetilap főmunkatársa (1923), a Nagybányai Hírlapban is közöl. 1924-ben kerül Kolozsvárra, versei, elbeszélései, cikkei a Keleti Újság, Ellenzék, Brassói Lapok, Pásztortűz hasábjain jelennek meg. 1928-29-ben a nagyszalontai Szemle c. hetilap, 1929-30-ban Az Újság c. napilap főszerkesztője, majd Kolozsvárra visszatérve 1931-től névlegesen a Korunk felelős szerkesztője, az 1935-ben megindult Tribün c. baloldali folyóirat főmunkatársa, később megindítja a Széphalom c. irodalmi, művészeti és társadalmi folyóiratot (1937-38). Munkái: Így akarom (versek, Dicsőszentmárton 1924); Diadalmas élet (versek, Dicsőszentmárton 1924); Tengerzúgás (versek, Kv. 1926); Megjött a reggel (versgyűjtemény, Kv. 1931); Szeptember végén (költői színjáték, Kv. 1933); Petőfi és Pila Anikó. Válasz egy tanulmányra (Kv. 1939). Fordításköteteiből kiemelkedő teljesítmény az  Eminescu Mihály Összes költeményei (Győri Illés István bevezetőjével, Kv. 1934)


NAPSZÁMOSOK

Ferdevállas, kajlabajszú emberfiák,
kopott a ruhájuk, roggyan a lábuk
s a derekuk roppan a meddő tusán.
Kenyér, kenyér! — és holmi rongy a testen;
ebben merül ki minden akarat.
Egy kicsi ház, kertecske, társ, gyermekek
—  teremtő Isten, milyen nagy dolog!

Nézem őket, babonázott szemmel nézem.
Őskép. A poros úton mendegélnek.
Ezt így, valahol már láttam, régen.
Ez hát az árnyék? — kérdeztem akkor,
nem felelt senki.
Az emberek bámulva elmeredtek a kérdésemen.
– Most is kérdem. Nem érti senkisem.

Gáldi László és "versárnyéka"

Eredeti családi nevén Göbl (Miskolc, 1910. máj. 20. - 1974. febr. 5. Budapest) - nyelvész, irodalomtörténész, műfordító. Középiskolai tanulmányait Désen kezdte. Apját, Göbl Alajos tanárt Aradra helyezték, így az ottani Róm. Kat. Főgimnáziumban végzett s az érettségi vizsgát a Moise Nicoară Líceumban tette le. Magyar-román-francia szakcsoportból Carlo Tagliavini és Aurélien Sauvageot irányításával a budapesti egyetemen szerzett szakképesítést, majd 1932 és 1935 között állami ösztöndíjasként Párizsban folytatta tanulmányait, miközben az École des Langues Orientales Vivantes főiskola nyelvi lektora. 1938-ban a budapesti egyetem magántanára, 1942-ben az MTA levelező tagjává választották, és kinevezték egyetemi tanárnak Kolozsvárra, ahol 1944-ig tanította a romanisztikát. Később az MTA Nyelvtudományi Intézetének osztályvezetője mint a Petőfi-szótár (Petőfi Sándor életművének szókészlete I. A-F. Bp. 1973) irányítója és A magyar irodalmi nyelv nagyszótára munkatársa. Költőként 1934-ben mutatkozott be a Nyugat "Ismeretlen magyar költők" elnevezésű, tehetségkutató ankétján. Fordításai és tanulmányai mindenekelőtt erdélyi lapokban jelentek meg (Pásztortűz, Erdélyi Lapok, Vasárnap), de francia folyóiratoknak is dolgozott (Revue des Etudes Hongroises).
 

Iustin Panța versei

Prológus (Prolog)
 
Ő egy pillanatra elfelejtette, mily tökéletes arcvonásai összhangja
és mennyire kifogástalan a fiatal testmozdulatok könnyedsége;
miként hajdani rítusokból (a sors iróniája: gyakran a gyászszertartásokból)
nem maradtak fenn csak a sportjátékok és a vetélkedők,
gesztusában csak a gyűlöletet őrzi.
Nem csupán ruháit vetkőzte le akkor, arcától is megvált,
vékony ujjairól és kékköves csüngőjéről ismertem fel később.
Majd visszaemlékezett, vagyis fölfedte
valóságos kinézetét - akár egy éjszakára kint felejtett edény,
amelyben reggelre megtaláltad az eltelt éjszaka egy darabját,
mint egy megmaradt löttyöt
(az éjszaka pontosan akkora részét, amennyi az edénybe fért - egy-két liternyit,
mintha az edényt szájával lefelé fordították volna
csapdába kerítve így a sötétség)
ezen túl, a táj egészen olyan, amilyennek tudtad.

Cseke Gábor versciklusa

Halászinas

A halászinas reggeli panasza

hálót szőttem az éjszaka
mindenféle fogáshoz
gazdám hajnalban jött haza
ittasan gajdol és átkoz
semmirekellő így nevez
jó hogy nem hasít szíjat
a hátamból míg felnyerít
s úton útfélen szívat
elmond mindennek leszedi
a keresztvizet is rólam
s míg munkám fölé görnyedek
kirúgja a széket alólam

Teodor Borz versei

Kupecek

(Geambaşi)

Mi csak lókupecek vagyunk
lószerszám s lovas odavan.
Mi csak lókupecek vagyunk.

Mi csak patával kereskedünk
a lovak odalettek, oda a nyereg is.
Mi csak patával kereskedünk.

Constantin Noica prózája

Az egyszerű örömökről

(Despre bucuriile simple)

Legyél egyszer vagy légy többször? Ami ma van, ne létezzen többé, vagy ismétlődjék meg újra egyszer, kétszer? A ma és a holnapi nap legyen valami és valami egyéb, vagy legyen egy és egy, egy plusz egy? Megkérdezném: lenni a történelemben vagy lenni az igazságban?

Ami e kétségekben tragikus, az az, hogy eleven, napi viselkedésre vonatkozó kérdéseket tesznek föl. Az az ember, aki a történetiség öntudatával telített, olyan, aki eltékozolja magát, máról holnapra él. Mit érdekli őt, hogy az élete semmit sem bizonyít? Egyetlen élet sem bizonyított semmit. Éljük lázasan az életünket, hisz senkinek sem tartozunk számadással.

Mircea Nedelciu prózái

Éjfél felé (Ora spre zero)

A Polonă (Lengyel) utcán lépkedek, egy üres húsz literes kannával a bal kezemben és egy fekete táskával, amely a jobb vállamon fityeg. Sötét van, ám ahhoz nem eléggé, hogy megállhassak kisdolgozni. Rejtettebb, kósza tekintetektől óvott hely után nézek. Előttem a néptelen utca. Hátrapillantok a vállam fölött is, sehol senki. Megállok. Jobbra, a két korhadt léckerítés között nyílik ama rövid utcák egyike, amit "zsákutcának", franciául "impasse"-nak mondanak. Alkalmas helynek tűnik. Közben a kerítésen kék táblácskát pillantok meg. Ezek szerint e vidéki, szűk, kaviccsal kirakott útképződmény, ahol a kövek között fűcsomók nőnek, mégis csak egy utca! Slăveşti (Dicsérd) utca – áll a lapocskán. Arra gondolok, talán a Dorobanţi-ra nyílik. De miért nem láttam meg mostanig? Gyakran megfordulok a Dorobanţi-on, a Polonăn annál ritkábban. 

Kocsis Francisko versei

Jelentés a költőkről

(Raport despre poeţi)

A költők a sorok között kegyetlen
igazságokat rejtenek el a királyról
és az istenekről;
ők a templomok kövére telepednek
és elalszanak a hűs lapokon,
vagy csak mímelik csupán,

Ion Dumbrava versei

Most éppen jó

(Acum e chiar bine)

Most éppen jó, most jól megyen
nektek éppúgy, mint nekem
leragadva itt, a mában,
rosszak és jók, mindahányan

„Nem mernék órarendeket ajánlani”

Beszélgetés Krebsz Jánossal a Magyar Elektronikus Könyvtárba nemrég fölkerült Órarend c. kisregénye kapcsán

– Kamaszhőseid ízig-vérig esendő és sérülékeny emberek, beleértve egyes szám első személyben beszélő Tégedet is. Felnőtté, emberré válásuk a körülmények ellenére vagy azok következtében történt meg?

– Nem tudom. A saját példámat ide tudtam tenni mint alapanyagot, s nyilván figyelek másokat, ők hogyan boldogulnak a saját stigmáikkal meg a világ berendezkedésével. Talán kilátszik az írásaimból, hogy tanulási folyamatnak tekintem az életet. Mintákat keresünk, igazodási pontokat, sikerkritériumokat egy folyamatosan átalakuló univerzumban.

Subscribe to this RSS feed