Szerkesztőség

Szerkesztőség

Farkas Árpád Udvarhelyen

Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány és az Orbán Balázs Akadémia meghívására érkezik Székelyudvarhelyre Farkas Árpád Kossuth-díjas költő: a találkozó június 29-én, 17.00 órától lesz a Városháza Szent István termében. Bemutatásra kerül az AB-ART Kiadó gondozásában, Cs. Nagy Ibolya válogatásában megjelent „Farkas Árpád legszebb versei” című kötet. A könyvet bemutatja, a szerzővel beszélget Szakács István Péter író, esszéista, a Tamási Áron Gimnázium tanára, az est házigazdája Lőrincz György író, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány elnöke.

Irodalom Torockón

Szó kövön címmel ismét önálló rendezvénysorozattal vesz részt az Erdélyi Magyar Írók Ligája a Torockón zajló Double Rise Fesztiválon. A Kriza János Művelődési Ház udvarán június 29-én pénteken 18 órától A kő is marad című eseményen lép fel Balázs K. Attila, Bálint Tamás és Tamás Dénes. Beszélgetőtársuk Zsidó Ferenc lesz. Szombaton, június 30-án két írócsapat is bemutatkozik. A Nők a szó mögött címmel ellátott beszélgetés 15 órakor kezdődik; Márton Evelinnel, Kali Ágnessel és László Noémivel Fischer Botond beszélget; 16 órától pedig az El-el dobott kő elnevezésű eseményen André Ferenccel, Horváth Benjivel és Fischer Botonddal beszélget Márton Evelin.

Székely János Napok Gyulán

Székely János Napokat szervez a Gyulai Várszínház Jún. 26-27-én. A rendezvény programja: június 26-án 15 órától tudományos konferencia a Városi Könyvtárban. Előadók: Bertha Zoltán, Elek Tibor, Falusi Márton, Szakolczay Lajos, Szász László. Június 26-án 18 óról Én és a világ címmel – Előadói est Székely János költészetéből a Kamarateremben. Előadó: Henn János, szerkesztő-dramaturg: Elek Tibor, rendező: Gáspárik Attila (a Gyulai Várszínház és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közös produkciója).

Jászberényi Sándor Vásárhelyen

Jászberényi Sándor író, haditudósító, újságíró a Látó Irodalmi Játékok júniusi vendége a marosvásárhelyi G. Caféban. Házigazda: Szabó Róbert Csaba. Időpont: 2018. június 27., 17 óra. Helyszín: G. Café (Cuza Voda 33. sz.).

Meghalt Kányádi Sándor

Életének 90. évében, 2018 június 20-án elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze. Szerda hajnalban érte a halál Budapesten - tájékoztatta az MTI-t a család. Kányádi Sándort várhatóan szülőfalujában, Nagygalambfalván helyezik örök nyugalomra. A temetés időpontjáról a család később ad tájékoztatást.

Elhunyt Kapui Ágota

2018 június 19-én elhunyt Kapui Ágota (Sepsiszentgyörgy, 1955. május 15) sepsiszentgyörgyi költő, szerkesztő. Középiskolát szülővárosában az 1. számú Líceumban végzett (1974), a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen magyar–francia szakos tanári oklevelet szerzett (1979). A sepsiszentgyörgyi Gép- és Gépalkatrészgyártó Üzem fordítójaként működött.

Mi Újság, Rejtő Úr?

A Napút irodalmi-képzőművészeti pályázata P. Howard szellemének elidézésére: 2018 januárjában múlt 75 esztendeje, hogy a magyar irodalom egyik legolvasottabb írója, a Reich néven született Rejtő Jenő (1905-1943), emberhez méltatlan körülmények közt elpusztult. Zsidó származása okán a 2. magyar hadsereg munkaszolgálatosaként a Don-kanyarban veszett nyoma. Életét anekdotákkal kövezett legendák szövik be, a Rejtő-mítosz él és élni (hagyják) akar.

Czegő Zoltán 80

Nyolcvanadik születésnapját ünnepli Czegő Zoltán a Sepsiszentgyörgyön élő költő-író. Sokgyermekes székely vándormunkás családba született 1938. június 18-án. 1955-ben érettségizett Sepsiszentgyörgyön, a Babes-Bolyai Egyetemen pedagógia-lélektan-magyar szakos tanári képesítést nyert. A Megyei Tükör egyik alapító szerkesztője. 1988-ban települt át Magyarországra, kezdetben üzemi újságíró, 1991-től a Magyar Fórum főmunkatársa, 1992. januártól az Új Magyarország belső munkatársa.

Írók a Kertben

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája idén is jelen van irodalmi rendezvényeivel a gyalui Várkert Fesztiválon. Június 16-án, a Lórántffy Zsuzsanna sátorban négy könyvet és azok szerzőit is megismerhetik az érdeklődők. 11 órától László Noémi Bodzabél és Szőcs Margit Az összecsukható nagymama című kötetéről beszélget a szerzőkkel Márton Evelin; 12 órától Zágoni Balázs A gömb című ifjúsági regényéről beszélget a szerzővel Papp Attila Zsolt; 17 órától pedig Muszka Sándor Szégyen című kötetéről beszélget a szerzővel Demeter Zsuzsa.

Korunk 2018/6.

A Korunk folyóirat júniusi számának tematikája: az iszlám és a keresztény kultúra dialógusa. Az utóbbi évtizedekben még a korábban megszokottnál is hangosabban jut el hozzánk a kortárs muszlim kultúra legtürelmetlenebb és legagresszívebb képviselőinek hangja.

Subscribe to this RSS feed