Szerkesztőség

Szerkesztőség

Székelyföld-találkozó

Január 19-én, csütörtökön este 6 órától a Székelyföld 100. ünnepi számát mutatják be Székelyudvarhelyen, a Városháza Szent István termében.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Cseke Péter Udvarhelyen

Az író-tanárral pénteken, november 18-án 18 órai kezdettel találkozhatnak az olvasók a Városháza Szent István-termében.

EMIA-születésnapi ünnepség

Szombaton, október 29-én került sor az EMIA-díjak átadására a Városházán, a Szent István-teremben. A helyiség szépen megtelt, ez pedig sok mindennek volt köszönhető. Egyrészt az alapítvány tízéves fennállását jöttek ünnepelni, másrészt pedig valószínűnek tartom, jó néhányan látni akarták Sütő Andrást, Domokos Gézát és így tovább. Noha Sütő egészségi okok miatt nem lehetett jelen, az esemény igazi ünnepi hangulatban zajlott.

A Magyar Napló Székelyudvarhelyen

Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány 2005. október 14.-én, délután 6 órakor tartandó író-olvasó találkozóra várja az érdeklődőket. A találkozóra a Városháza Szent István termében kerül sor. Meghívott vendégeink: Mezey Katalin, a Széphalom Könyvkiadó igazgatója és Oláh János, a Magyar Napló főszerkesztője. Házigazda: Lőrincz György.

Mumu és az excentrikus Búbocska

A G. Cafféba hirdették, aztán mégiscsak a pubba helyezték át Bréda Ferenc és Orbán János Dénes péntek esti könyvbemutatóját. Délután összefutottam Brédával, aki ráérzett arra, hogy bármennyire is a végeken, de lesz közönség, s a kávézót kinövik akkor még kicsit kételkedtem, gondolván arra, biza sokan fanyalognak neveik hallatán, néhányan prüdériából, néhányan egyéb, megalapozott, vélt vagy koholt okokból. A G. kocsmában, fiatalokon kívül, egy-két bejáratott és befutott író is jelen volt, egyébiránt a helyiség jócskán megtelt.

Kozma Mária és Pomogáts Béla könyvbemutatója

2005. január 25.-én, kedden délután 6 órakor a székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal Szent István termében író-olvasó találkozóra kerül sor az EMIA szervezésében.

Életmudíjat adott Kányádi Sándornak az EMIA

Életmudíjat adott át az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) a 75. életévét ünneplo Kányádi Sándornak. A Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal Szent István-termében megtartott szombati ünnepségen Hídvero-díjat kapott Ilia Mihály szegedi irodalomtörténész, akinek jelentos szerepe volt az erdélyi magyar, illetve anyaországi irodalmi csoportok együttmuködésében. Egyed Ákost szakmai körökben nemcsak történészként, hanem íróként is elismerik, az EMIA díját o is átvette.

Családtörténet, történelmi regény

A Pusztulás címu legújabb Lőrincz György-regény – lapunkban olvashattak már róla – szerkezetében családtörténet, ugyanakkor történelmi regény is – mondta a kötetről Pomogáts Béla irodalomtörténész a pénteken a Művelődési Házban tartott könyvbemutatón. Pomogáts Béla beszélt arról, hogy a címadás tekintetében nem értett egyet a szerzővel, hiszen az előrevetít egy bekövetkezo ítéletet, illetve egy generáció kárhozatát sejteti, melynek legfobb feladata lenne bármineműörökséget, erkölcsi tartást megőrizni.

Subscribe to this RSS feed