Miklóssi Szabó István

Miklóssi Szabó István

Nagy Koppány Zsolt Jozefát uráról...

Dupla-regény. Pluszregény. Kedves olvasó, egyet vásárolsz, kettőt kapsz. Akciós. Főként az első. A második is akciós, bár inkább elmebéli gyötrésekkel és vesekővel takarított. Jozefát úr téblábolásai az első rész címe. Végigkövethetjük huszonéves cilinderes, frakkos hősünket a nagyváros, a kisváros, a szomszédok, alkalmi és idealizált szeretők útvesztőiben. Vicces. Meghökkentő. Olykor groteszk, néha siralmas. Ha jobban belegondolok, nagyon is hétköznapi. Csakhogy Nagy Koppány uram sikeresen átlényegít dolgokat. Nagy megelégedésemre Karácsony Benő is segített ebben neki (szubjektív megítélésem gyönge szárnyai...).

Démenotar

Részlet egy készülő regényből

VII.

Norgel mohón rágyújtott, dobozkát vett elő. Minden slukk után tablettát nyelt. 

- Nyugtatók. Rákattantam. Ez van – kaffogta.

- Te dolgod. Majdnem így jártam a szesszel – mondtam. – Amikor hét-nyolc üveg bort csorgattam le egy est alatt, kicsit elgondolkodtam a dolgokon.Iszonyatosan fájt a májam, az ereim cigarettacsikk vastagságúak voltak, lüktetett az agyam. Aludni sem bírtam, mert literszámra öntöttem magamba a kávét az éjszaka folyamán.

Muszka Sándor Sanyi bájáról

Miként lehet három verskötet után ilyen jellegű prózát írni? - kérdeztem Muszka Sándort a sepsiszentgyörgyi Sanyi bá bemutatón. Úgy, hogy paraszt vagyok – jött a csattanós válasz. Sanyi bá történetei évtizedek óta ott lapulnak a kocsmákban, a piacokon, a sörkertekben, bodegákban. Muszka Sándor összegyűjtötte. Az életben nincs kerek történet – vallja a szerző, hát a foszlányokat kikerekítve vetette papírra. Beleszületett: Kézdivásárhelyen látta meg a napvilágot, némi országjárás, kolozsvárkodás után Csíkszépvízen, Székelyföld szívében telepedett le. Nyitott szemmel, füllel tartotta a kapcsolatot szomszédaival, a falubéliekkel, történeteiket, gesztusaikat, szóhasználatukat összeszerkesztette, megszűrte, papírra vetette. A székely egypercesek műfaji besorolást kapta, némileg helytelenül. Igaz, ez segít a kategorizálásban. A tréfás történetek valójában sokkal többet hordoznak magukban, mint egy nagy kacagást.

Miklóssi Szabó István regényrészlete

Démenotar (részlet)

Pako nekifutásból vágta ki a húggyal teli palackot mellettem az ablakon. Rövid röpülés után miszlikbe tört a gesztenyefán.
Vigyorogva nézte.
– Na – mondta, s megvakarta az állát –, végre eltaláltam.
Visszament a terem sarkába, leült a papírhajók mellé, tovább ragasztgatott. Kisvártatva két ápoló trappolt be asztalához. Az egyik lefogta, a másik tűt nyomott a fenekébe.

Néha hallgatnak a madarak

A madárnak semmi tolla nem volt. Sárga, fehér pihék kókadoztak rücskös bőrén, s a bőrön átütöttek a kék erek. A szél néha belekapott a pihékbe, ilyenkor a madár összerázkódott. Szemei kidülledtek fejéből; ahogy a szemhéj hártyája fel-alá vonaglott, valami nagy szomorúság kerítette hatalmába az embert. Sebzett volt a csőre: a felső részből letört egy darab. Lesoványodott testből kiütköztek a csontok, majdnem átszúrták a bőrt, groteszk karikatúrákat karcolva. Ott tántorgott harminc, negyven méternyire a folyó partjától. Feje úgy járt akár a motolla. Ki sem látszott a sárga, elszáradt fűből. Csupasz szárnyaival próbálta elhárítani útjából a makacsabb, vastagabb fűszálakat. Legtöbbször kénytelen volt kerülni.

Subscribe to this RSS feed