Cseke Péter

Cseke Péter

Bözödi György és az erdélyi magyar szociográfia

Elhangzott az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL) árkosi írótáborában, 2018. szeptember 8-án.

1. Trianon utáni létünk el­ső év­ti­zed­ének leg­na­gyobb ta­nul­sá­ga alighanem az volt, hogy ki­sebb­sé­gi hely­zet­ben több­sé­gi tu­dat­tal él­ni nem le­het. En­nek a fel­is­me­rés­nek a lo­gi­kus kö­vet­kez­mé­nye volt a szi­go­rú múlt­kri­ti­ka (mi­ért ju­tott az er­dé­lyi ma­gyar­ság ki­sebb­sé­gi hely­zet­be?) és a tu­da­tos jö­vő­épí­tés kö­ve­tel­ménye; vagyis olyan élet­stra­té­gia ki­ala­kí­tá­sa, mely egy­aránt ked­vez mind az ön­vé­de­lem­nek, mind az ön­szer­ve­ző­dés­nek. Gya­kor­la­ti­lag az 1918 előt­ti idők­ből fennmaradt in­téz­mé­nye­ket (már azo­kat, ame­lye­ket a ro­mán ál­lam nem szüntetett meg) a ki­sebb­sé­gi élet kö­ve­tel­mé­nyei sze­rint új szem­lé­le­ti alap­ra kel­lett he­lyez­ni; más­részt a ki­sebb­sé­gi lét­hely­zet va­la­mennyi élet­funk­ci­ó­já­nak egész­sé­ges mű­kö­dé­se ér­de­ké­ben meg kel­lett te­rem­te­ni a hi­ány­zó in­téz­mé­nye­ket.

Az emlékezet feltámasztása

A 75 éves Gálfalvi György létértelmező tényszemlélete 

Mottó: A jelent a múlt kétségbeesettjei viszik előre. (Ilyés Gyula)

Ahogy szaporodtak Gálfalvi György emlékiratának részletei a Látó, a Korunk, a Székelyföld, a Bárka hasábjain, ahogy rendre elmerültünk a Kacagásaink „csobbanó szavainak” marosvásárhelyi, nagyváradi, békéscsabai, budapesti, kolozsvári hullámveréseiben, nem lehetett kétségünk afelől, hogy közelmúltunk emlékezetének a feltámasztására kaptunk felszólítást. Illyés Gyula-i értelemben: „A múltat is teremteni kell. Egy korszak attól lesz múlt, hogy megírják, s valamire való múlt megteremtéséhez néha nagyobb erő kell, mint a jövendőéhez: mindent pontosan a helyére kell tenni. A rosszul elrendezett, a rosszul megírt múlt föltámad, visszajár, állandóan zavarja az embert. A megíratlan idő egyszerűen el se megy: ködszerűen üli meg a tájat és az elmét. Barbár, mint a teremtés előtti sötétség.”

Hetven éve született Zágoni Attila

A Körösi Csorna Sándor Közművelődési Egyesület, az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub és a Csíkszeredában megjelenő Székelyföld szerkesztősége Kovászna városába szólított 2005. október 29-re, a Zágoni Attila-emléknap rendezvényeire. Többször is tartottam már előadást ebben a lélekemelő közösségben, de tapasztalataim szerint ennyien még sosem gyűltünk össze a Városi Művelődési Ház két egybenyíló termében. Ha ezt Attila megérhette volna!

Erdélyi magyar irodalom a budapesti Napkeletben

Értékszempontok, fogalomtisztázások

1. 1. Erdélyi, nemzeti, egyetemes emberi

Az irodalomművelés nemcsak esztétikai természetű kérdéseket vetett fel az első világháború utáni Erdélyben. Létproblémák feszegetőjévé is vált. Hiszen a politikai újraegyesítés reménye szertefoszlott. „Drága évek elmúlása után öntudatosan döbbent bele az elszakadt magyarságba a kötelesség – így látta ezt akkoriban Farkas Gyula irodalomtörténész Berlinből –: önálló, saját magyar irodalmat kell teremteni.”[1]

Németh László erdélyi irodalom-földrajzából

1. „Kérem Önt, mint erdélyi vezérírót…” – ezzel az aposztrofálással fordult Áprilyhoz 1928 márciusában Németh László. A kapcsolatfelvételre az is feljogosította, hogy a budapesti Napkelet szerkesztőségében járva a költő is érdeklődött Németh László felől. Így közvetlenebbül rátérhetett kérésére: legyen segítségére abban, hogy az erdélyi fiatal tehetségek is vegyenek részt a Napkelet irodalmi pályázatán, amelynek ő a megbízott selejtezője. „Abban a tudatban szeretném lezárni ezt az áldozatévet – írta –, hogy népem minden írófia próbálkozott nálam, s ha egy tehetséget elhullajtottam, az kritikai korlátozottságomon múlt, s nem restségemen vagy állhatatlanságomon.”

Korunk 2014/6.

Szórványról – másként. Ez az alaphangja a Korunk újabb szórvány-számának. (Az 1989 után megújult folyóirat 1991 novemberében hívta fel először nagyobb nyomatékkal szórványgondjainkra a figyelmet.) Mi indokolja a roppant bonyolult témakör újszerű megközelítését?

Székesegyház-építő lázban

Németh László irodalom-földrajzából

 1. „Kérem Önt, mint erdélyi vezérírót…” – ezzel az aposztrofálással fordult Áprilyhoz nyolcvanöt esztendővel ezelőtt Németh László. A kapcsolatfelvételre az is feljogosította, hogy a budapesti Napkelet szerkesztőségében járva a költő is érdeklődött Németh László felől. Így közvetlenebbül rátérhetett kérésére: legyen segítségére abban, hogy az erdélyi fiatal tehetségek is vegyenek részt a Napkelet irodalmi pályázatán, amelynek ő a megbízott selejtezője.

Fiatal alkotók erdélyi műhelyei 1965-1975 között

A két világháború közötti korszak eszmetörténetéből is tudhatjuk, hogy az egymást követő nemzedékek önértéktudatát és célképzeteit a legszignifikánsabban az írói antológiák manifesztálják. Nem véletlen, hogy  máig számon tartjuk a kisebbségi létviszonyok közepette európai távlatot kereső Tizenegyek 1923-as fellépését, illetve a második erdélyi írónemzedéket bemutató 1931-es antológiát, az Új arcvonalat, amelyet az tesz emlékezetessé, hogy az "erdélyiség fordulóján" (Tolnai Gábor) helyet adott László Dezső emblematikus tanulmányának, A kisebbségi élet ajándékainak, amelyik 1989 után is érvényes életprogramot kínált.  

Szabó Zoltán értékszemlélete

*„A termet magos – mondja az emlék –, de nem szikár; szálas, a tartása teszi: ez egyenes, szilárd; csontjainak szép épülete masszív, de függőlegesen tagolt; […] a koponya csúcsívet formáz, nem kupolát; […] egészben inkább formáival hat ez a jelenség, ez az ember, mintsem színeivel; ezen a termeten vésővel, nem ecsettel munkált a teremtés…”[i] A portréíró Szabó Zoltán jellemzi ekképpen Tamási Áront, akinek életpályáját minden történelmi helyzetben végigkövette. Hogy pontosan és plasztikusan jeleníti meg hajdani küzdőtársát, azt a legszembetűnőbben egy Nagy Imre-rajzzal is szemléltethetjük.

A Tizenegyek és a székely „írófiak”

Visszatérek, ha itt az óra:

ha kifáradtam, s minden már betöltve:
nem földre – földbe!

(Mihály László: Üzenet)

Szokatlanul nagy volt a sürgés-forgás 1922–1923 fordulóján a ko­lozs­vári unitárius teológián. Délutánonként és esténként írói pályára ké­szülő fiatalemberek zsibongtak Balázs Ferenc szo­bájában. Ver­sek­ről, novellákról, tanulmányokról vitat­koz­tak, lapot szerkesztettek, a történelmi kataklizma után lassan ocsúdó erdélyi magyarság sorskérdéseit boncolgatták. Fel­tűnt ez Boros György akkori püs­­pök-helyettesnek, és kérdőre is vonta a „te­ológus urat”: mi­fé­le lobogó zsenik járnak hozzá naponta? Balázs Ferenc azzal vágta ki magát, hogy Benedek Eleket vár­ják ép­pen Kolozsvárra, az ő látogatását készítik elő.

Subscribe to this RSS feed