Zsidó Piroska

Zsidó Piroska

Grecsó Krisztián új regényéről

Grecsó Krisztián fejlődésregénye hétköznapi, mindenki által átélt, vagy átélhető érzésekről, esetekről szól olyan letisztult líraisággal, ami szívenüti az olvasót. Éppen ezért engem mindenekelőtt a nyelvezete fogott meg: a szerző valamiféle frisseséget tud kölcsönözni a szavaknak, valami olyan színt, ami a sokadik használat után sem kopik meg, ahogy a főhős, Daru érzései is mindig frissek maradnak. Köszönhető ez talán annak, hogy hiányzik a könyvből mindenféle cinizmus: Grecsó él, de nem él vissza a szavak nyújtotta lehetőségekkel.

Szakács István Péter prózakötetéről

Szakács István Péter kötete* a mágikus hetes szám bűvöletében fogant: a szerző hetedik kötete és hét novellát is tartalmaz. Az egyes írások szintjén ennek a számmisztikának nincs ugyan nyoma, de mégis ott van mindenikben elrejtve az a misztikus többletjelentés, ami a hetes szám jelentésére irányítja a figyelmünket. A hetes tulajdonképpen az isteni rendet szimbolizáló hármas és az emberi jellemerőt jelentő négyes összege, isteni és emberi világ összekapcsoltságában az érzékfelettiség, a spiritualitás száma.

László Zoltán: Egyszervolt

Nem is tudom, miért vágtam bele ebbe a lektűr-kalandba. Talán, mert illő tisztelettel viseltetem a népmesék iránt, és azt gondolom, nem lehet elszúrni végleg semmit, amibe beleszövik azokat. És bár az urban frantasy végső soron nem a kedvelt műfajom, mégiscsak igazam volt: ez a könyv le tudott bilincselni annyira, hogy egy szuszra elolvassam. A kerettörténet elég silány: „ők” felhasználnak egy ambiciózus és tehetséges, érvényesülni nem tudó mérnököt tisztességtelen céljaik elérésére, amibe, persze, egy kis hiba csúszik, valaki kiszabadul, így aztán van, aki felgöngyölje a szálakat, kibogozza a kibogozhatatlant, megmentse a megmenteni valókat, és megbüntesse a rossz fiúkat.

Nagy Koppány Zsolt új regényéről

Merész időutazásra szánja magát Nagy Kopány Zsolt egy olyan regényben, ami a ma emberében bújkáló kérdésekre riasztóan rezonál. Olyan, mintha rivaldafényben, csuklóból született volna, hogy a végén a nézők tapsoljanak, így aztán a huszárvágás kifejezés jutott róla eszembe.
Miért is mondom ezt?

Dan Marius Drăgan regényrészlete

A Napok könyve*

Ennek a történetnek ősidőkbe nyúlik vissza a gyökere, amikor az idő éppenhogy megtanulta, hogyan teljen, és a Nap is ügyetlenül csinálta az esti lefekvést, hogy helyet adjon a Holdnak az égen… Azokban az időkben a Nagy Időpatak, amelynek az volt a sorsa, hogy a föld valamiféle övévé váljon, még nem kerülte meg kilencszer a földet, még nem is zavarodott fel, a vize sem volt fekete, mint mostanság a sok bűntől, amit le kell mosnia, és tovább vinnie a Pokol bugyrai felé, ahol tűzfolyóvá változva elégeti azokat örök időkre; azokban az időkben vidáman és kristályosan folyt, és éppen olyan tisztán, mint akkor, amikor a Világ Fenyőfájának tövénél felszínre bukkant.

Vida Gábor új regényéről

A legnagyobb erő, ami ezt a könyvet összetartja és előre löki, az egyféle változata az ezerszer megfogalmazott jellegzetes Erdély-otthon érzésnek. A szerző olyan – szimbólumként is értelmezendő – motívumokat vonultat fel, mint Mátyás kolozsvári szobra, az amerikázó szegényember vagy a háború.  

Csányi Vilmos Szent Teréz-könyvéről

A XVI. században élt avilai Szent Teréz életéről szóló könyv a szerző szerint fikció – ugyanakkor dokumentumokra támaszkodó korrajz, jellemrajz is. Célja talán a szent valamiféle „rehabilitációja”, ami talán abból a felismerésből fakad, hogy most, több mint 400 évvel Teréz halála után, végre szabad egy nőnek úgy élni, gondolkodni, dolgozni, dönteni, ahogy azt Ő megálmodta.

Guruzsmás székely irodalom*

Mielőtt nekifogtam volna a cikknek, mindenekelőtt arra próbáltam választ találni, mit is jelent a “székely irodalom” kifejezés, egyáltalán: létezik-e ilyesmi. Több forrást is megnéztem, s ezek alapján a következőkre jutottam: a Wikipedia szerint a székely irodalmat sajátos humor és észjárás jellemzi, de leginkább mégis attól lesz székellyé, hogy a székely kultúrához és a Székelyföldhöz kötődik tematikájában. Sántha Attila szerint a „székely irodalom” lényege inkább az észjárásban van. (“Hát nem székely volt-e Bolyai János? Ő pedig még a teret is meggörbítette, annyira utálta, hogy A-ból B-be a megszokott úton jusson el”).  

Czapáry Veronika regényéről

Pár nap szünetet kellett tartanom a könyv elolvasása és a recenzió megírása között, mivel már megint összekeveredett bennem erkölcs és irodalom. Néha elég nehéz elfogadni, hogy a művészet az erkölcs felett áll, és joga van bármiről beszélni. Mert jó lenne, ha ez a regény nem létezne. Ha a regény megírását kiváltó okok nem léteznének. Jó lenne, ha elolvastán nem gondolná az ember, hogy undorító – de azt is, hogy szükséges. És még mindig csak az erkölcsnél tartok...

Trux Béla debütkötetéről

A templomos lovag első látásra, és figyelembe véve, hogy első könyves íróról van szó, szemtelenül vastag (652 oldal). És ha azt is tekintetbe vesszük, hogy folytatást is ígér a szerző, hát, nagyon gyanússá válik, hogy ismét csak valami fránya fiatal szemtelenkedik a komoly olvasóval… Aztán elkezdi az ember olvasni, és az első rész bizony már-már igazolni véli balsejtelmeinket. 

Subscribe to this RSS feed