Interjú

Beszélgetés Káli Király Istvánnal

Beszélgetésünk apropóját elsősorban az éppen elkezdődött Marosvásárhelyi Könyvvásár adta, de azért más irányokba is elkalandoztunk.

- A 25 év az huszonöt év… E jubileumon hogyan látja a Marosvásárhelyi Könyvvásár múltját? Hát jelenét, jövőjét?

- Amikor 1995-ben Romániai Magyar Könyves Céh hivatalos bejegyzése után ráébredtünk, milyen sokrétű feladatot vállaltunk fel azzal, hogy szakmailag megpróbálunk rendet tenni abban a káoszban, ami ’89 után az erdélyi magyar könyvkiadásban kialakult, csak annyit tudtunk, a felzárkózáshoz nem lesz elég a jó szándék és a tettre készség, kényszerhelyzetbe kell hoznunk önmagunkat.

Beszélgetés Voloncs Attilával

- Kezdjük a legfrissebb esemény apropóján: nemrég Debüt-díjat kaptál az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítványtól. Mit jelent számodra ez a kitüntetés?

- Mint minden hasonló jellegű elismerés: bizalmat, biztatást. Valamit, amire utólag kell még rászolgálnom. Minden díjat igyekszem úgy kezelni, hogy nem a szóban forgó regényért kapom, hanem egyfajta ösztönzésként a későbbiekre nézve. És valljuk be, erre nagy szükségem van. Fokozottan önkritikus vagyok, úgy tetszik, hónapról hónapra erősebben, egy ilyen kitüntetés pedig hitet és önbizalmat ad, hogy a kételyeim ne legyenek bénítóak, hanem szem előtt tartva őket, de újra és újra le tudjak ülni az íráshoz.

Beszélgetés Horváth Arany íróval, szerkesztővel

– Kedves Arany, rég ismerjük egymást, évek óta tegeződünk, kérlek, engedd meg, hogy az interjúban is ezt tegyem. Mindenekelőtt az érdekel, hogy lettél e név viselője, hisz nagyon ritka a magyar személynévkultúrában. Volt-e a történelem során a magyar nagyasszonyok között, aki ezt a nevet viselte?

– Arany nevet viselő személyt nem ismerek – még a magyar nagyasszonyok között sem. Édesapám (Horváth István költő, regényíró, elbeszélő – a szerk.) révén lettem Arany. Az történt, hogy amikor édesanyám a konyhában vajúdott, engem szült, édesapám a belső szoba ablakán kukucskált be, hogy nincs-e valami baj. Miután megszülettem, a bába bepólyálva odatett a padra, amely hatalmas macskánk megszokott helye volt.

Beszélgetés Szentes Zágonnal

– Nem egyszerű meghatározni Szentes Zágont, plakátoktól reklámanyagok illusztrálásáig, könyvborítóktól festményekig (hogy fotóit még ne is említsük) bárhol felbukkanhat a neve. Hogy férnek meg ezek egymás mellett? A képzőművész, reklámgrafikus, fotós, festőművész, vagy mindezek folyton változó arányú egysége közül mit emelnél ki?

– Megférnek, néha kicsit dulakodnak, de szerencsére nincs egyéb. Gondolok főleg arra, hogy a liciben a szobrászat volt a főszakom, melyet aztán elengedtem, az egyetemen pedig tanultunk mindent is, többek között videót és animációt, még vannak abból az időből rövidfilmjeim és egy animáció, amelyekkel részt is vettem néhány fesztiválon itthon és Magyarországon.

Interjú Tamás Dénessel

Nemrég jelent meg Tamás Dénes új könyve Az élő ház címmel a budapesti Kalligram Kiadónál. Ennek apropóján beszélgettünk kollégiumról, emlékezéstechnikáról, brutális élményekről, azok feldolgozásáról.

- Vágjunk egyből a sűrűjébe: Az élő ház az Ünnepi Könyvhétre megjelent, élni kezdte életét. Jómagam egyelőre csupán néhány folyóiratban megjelent részletét olvastam, jól érzékelem, hogy az alaptéma a felnőtté válás folyamata, annak „beavatási szertartásai”?

- Mondjuk azt, hogy nagyon madártávlatból ez a témája. Ugyanis ha ráközelítünk a regényre, kiderül, hogy tulajdonképpen nincs felnőtté válás, nincs folyamat, sőt leginkább a gyerekkor és a felnőttkor közötti szakadék erősödik ki.