Beszélgetés Korpa Tamással

- Ha jól tudom, a versek mellett kritikusként is alkotsz, valamint szerkesztesz és az egyetem is szerepet játszik még az életedben. Mi a legfontosabb a költő, a kritikus és az élet egyéb területein tevékenykedő Korpa Tamásban, te mit emelnél ki egy rövid bemutatkozásban?

A kérdést megkerülve, de nem törve ki annak rugalmas köréből egy irracionális épületről kezdenék beszélni, melyet néhányszor láttam, robogó vonatból, Erdély felé. Hirtelen tűnik fel, erdőszélen, peremhegységben. Ha szólok róla, hozzáadok, mindig kevesebb lesz tőle, ezért csak röviden. Két emeletes, lapos tetején indokolatlan nagyszabás: kőgallér fut végig kvázi teraszt képezve. Félelmetes az aurája. És félelmetesek lehetnek a történetei.

Mire menne vele egy liter, tűzre spriccolt benzin, a láng ornamentikája? Semmire, talán kicsipkézné. Nem mindig látom, ha elhaladok mellette, s ilyenkor a nyugtalanságom annak bizonyossága, hogy ő (ez az indokolatlan jelenés) mégis tud valamit. Olyasvalamit, ami nem létezhet egyidejűleg (csak) azzal, ami megjelenik. Egy-két hasonló épülettel még találkoztam, többnyire közük van a vízhez. Folyamparton áll egy Passauban, az Elba-híd mellett egy Meissenben. Ilyen vagy ehhez hasonló történeteket emelnék ki, ha az általad említett különböző, ám minden részletében összekapcsolódó tevékenységek közös jegyét, jegyeit keresnénk. Az élményeket, hangulat-ömlenyeket veszi számba a szépíró; mások szövegeit a kritikus, a szerkesztő, s az igazán izgalmas, felforgató szöveghelyeket az oktató. De ahhoz, hogy ez a kör működhessen, mégis a szépíróé a pole position, nálam legalábbis.

- Mindig is finomabb, líraibb voltál emberként és költőként, mint ahogyan általában a mai fiatal szerzőkre tekint a közvélemény. Olybá tűnik, hogy nem mentél divatirányzatok, erősebb csoportok után, hanem a saját utad járod. Belülről is így érződik? Gyakran találkozol ezzel a kérdéssel? Hogyan látod azt az irodalmat, ami körülvesz téged?

- A kortárs magyar irodalom néhány vonulata komoly „esztétikai orom”, nemzetközileg is reflektált teljesítmény, hagyományok újraíró keresztezései, amikből valamilyen lélegzetelállító egyediség bontakozik ki, ha a nyelvteremtés és a világteremtés (hogy egy másik képet említsek: egy évszázados nappali és a benne pulzáló laptop) kellően egymásra talál. És lehetőséget ad a hibának, a cirkálásnak, az ad hoc előálló felforgató élménynek & szöveghelynek, magának a létesülésnek, amikor nem hagy nyugodni 1-1 mű, sor, félsor. És evakuálni kell az olvasót vagy a könyvet abból a szobából, amit lakunk. Olyan helyről (olyan szobából) származom, mely kulturális, geográfiai és geopolitikai értelemben is határmenti, határszituációkból fogant. A mintázatok sokfélesége fogékonnyá, érzékennyé teszi az embert, hogy hasonlóan hibrid formációkra legyen figyelmes a világban. Személy szerint ezért (is) jelentett megrázóan és kétségbe ejtően nagy élményt nekem a Berlin-tapasztalat. Sőt, Drezda! A világ egyik legkomplexebb térszerkezetét a bombázásokat követően, gyakorlatilag egy összefüggő betonplacc fedte be. Az apám élt Drezdában két évet, közvetlenül a rendszerváltás után. Nagyon más várost nagyon másként nézett, drezdai levelei elvesztek már, furcsa volt őt is keresni, ott. A Trialógus című hosszúversem pl. ezzel a (z önmagunkat is szétszóró, elveszejtő) kereséssel küszködik. Az átmenetiség-tapasztalat nyelvi kaptatókat állít elő. Talán erre vonatkozott Lapis József kritikus megállapítása, miszerint olyanok a verseim, mintha nyelvi vadasparkban bolyongnánk. Bolyongani egyedül is érdemes, sőt egy határ után csak ekként éri meg.

- A könyvhétre köteted jelenik meg a FISZ-nél, el szabad árulni erről már valamit? Utána milyen tervek foglalkoztatnak, min dolgozol még?

- Egy híd térfogatáról munkacím alatt fut a kötet, a Fiatal Írók Szövetségének gondozásában, Borbáth Péter és Szőllőssy Balázs szerkesztésében. Válogatás az elmúlt évek verseiből (2008-2012). Többféle poétika kavarog benne. Ez a kondíció adódik abból a viszonylag széles időtávból, amiből – életkoromhoz képest – merítünk, amiből összeáll a Híd. Más poétikai terepek és tereptárgyak felől képződik meg a nyelv (ízei, ízlései például) tizenkilenc vagy huszonhárom éves korban. Ahhoz, hogy a kötet felkeltse az épség illúzióját, s ne csak az elvarratlan szálak (pedig ezek az izgalomtöltetek igazán) csillogjanak, szelektálni kellett a verstermést egy koncepció szerint. Azt nem látom teljesen, amit magam mögött hagyok. Ami májusban megjelenik vallomás arról, hogyan puhul meg, jegecesedik, olvad szét (mint a fagylalt), válik élessé egy-egy nyelvhasználat, hogyan öltődnek egymásba retorikák, hogyan beszélünk egy állandónak vélt objektumról (pl. a hídról, a híd motivikus láncolatáról), miközben alatta kavarog a folyó és a meder is diszkréten remegő kérdőjel. Ha már itt tartunk: az elmúlt 1-2 évben nem is a kérdőjel, hanem inkább a kettős pont (és annak nyelvi rejtélye) izgat. Metapillanatok címen írok egy ciklust, hogy kellően körvonalazatlan legyek: a pillanat többemeletességéről, többnejűségéről. Azt hiszem, így másként gyűlik az adrenalin – a torkolat még nem látható, maximum hidak zárójelei. Textuális izomláz.

- Mit jelent számodra a Szkholion? Mesélnél róla pár sorban?

- A Szkholion a Debreceni Egyetem szép- és szakirodalmi folyóirata. Bizonyos értelemben a (z egyébként) legendás Echinox-szal tudnám rokonítani. 2008. végén vettük át a szerkesztését Balajthy Ágnessel és Áfra Jánossal (azóta szerencsésen további kollégák léphettek be a redakcióba) – én a szépirodalmi rovatot jegyzem (Lapis József képzeletbeli íróasztalát). A Szkholion számunkra egy folyóirat-álom volt: összegyűjteni a fiatal irodalmárok, esszéisták, kritikusok izgalmas táborát a tematikai nyitottság jegyében. Formabontón színvonalas lenni. Az én rovatálmom az, hogy Debrecenbe hozzuk a leginspiratívabb fiatal szépírókat Krusovszky Dénestől Szöllősi Mátyáson át Nemes Z. Márióig. Potozky Lászlótól Váradi Nagy Pálon és Serestély Zalánon keresztül Láng Orsolyáig. Legutóbbi számaink centrumában Balázs Imre József és Szálinger Balázs művészete állt. A sor remélhetőleg folytatódik.

- Örömmel könyveltem el, hogy nem csupán Budapestre figyelsz, hanem Erdélyre is, találkoztam már veled Kolozsváron, olvastalak a Látóban, ahol díjaztak is, nekünk is igértél verseket. Ez minek köszönhető és hogyan látod az itteni helyzetet az irodalmat illetően? Remélem Székelyudvarhelyen is hamarosan találkozhatnak veled a szép verseket szeretők, jönnél?

- A fentebb esetlegességekkel kifejtett létérzésből (érzékenység az idegen és saját együttnevelkedésének dinamikájára) bizonyosan következhet valami abból, amire kérdezel. A szélrózsa különböző irányaiban különböző, de koncentrált és árnyalt szövegei íródtak ennek a tapasztalatnak. Esztétikailag kommunikációképes művekről, nem nosztalgikus, kizáró igazságszólamokról beszélek. Úgy alakult az életem, hogy intim és küzdelmes viszony fűz pl. Kovács András Ferenc & co. verseihez, Láng Zsolt prózájához, az E-MIL sokoldalú nemzedékeinek működéséhez. Komplex gondolkodókhoz, mint pl. Szilágyi Júlia, Gálfalvi György, Lászlóffy Csaba, Visky András, Balázs Imre József, Demény Péter, Karácsonyi Zsolt. A Látó folyóirat köre. Szilágyi Domokos poémáiról írom a doktorimat. Ezek az általam nagy figyelemmel kísért életművek pedig „jönnek”, folytonosan mennek valahonnan, valamiből. És ahogyan jönnek-mennek, rokonságot ébresztenek bennem, úgy hogy közben én kicsit más valóságban élek, Debrecenben. Más, de fontos dolog: volt egy komoly félelmem (jöttömben-mentemben), hogy kiürül, lemerül pl. Kolozsvár mint keresés, várostapasztalat, polifónia, ha sokszor meglátogatom. Egy idő után elpezseg az akrobatikus hidegség és forróság kevercse, amit nekem jelent. Nem tudom így van-e. Ha írok, minden esetre ez a gomolygás szokott sokat segíteni. Taxiút a Horeáról, Veronikával megmásszuk a Fellegvárt, Enikővel zenéről beszélünk, Csaba közben fontos versen dolgozik, betoppannak Rékáék, Zsolték úton, napfényterasz a Bulgakovon, és sok-sok vajúdó íróasztal. Pl. a Lázáry René Sándoré.
Francois Bréda mesélte egyszer, hogy Székelyudvarhely olyan, mintha egy töredék volna a Monarchiából, elegáns élvezetés, jólvasaltság, furcsa játék az idővel, időingázás. A kulcslyuk belakása. Kíváncsi volnék erre a tér-időre nagyon.