Beszélgetés Potozky Lászlóval
Fotó: www.transindex.ro

Beszélgetés Potozky Lászlóval

Potozky Lászlónak a közeljövőben, a 84. Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Nappá lett lámpafény című novelláskötete a Magvető Kiadó gondozásában. Erről kérdeztük röviden.

- Gratulálunk az újabb sikerhez! Mely részletek azok, amelyekről már beszélhetsz az új könyv kapcsán?
- Tizenöt novellát tartalmaz a kötet, három ciklusba rendezve. Az első ciklus hangulatában, tematikáiban lazán kapcsolódik az első kötetemhez (szociális érzékenység, diktatúra).  Aztán a második ciklusnál kezdődik az ereszd el a hajamat. Volt egy időszakom, amikor csak abszurd, groteszk szövegeket írtam, ezekből tartalmaz ötöt ez ciklus. Ebben található a címadó novella is, mely nem annyira atmoszférájával, mondanivalójával fogja össze a kötetet, sokkal inkább a címével.

Így utólag visszatekintve valahogy úgy érzem, ez a kötet átalakulások sokaságáról szól. Ennek keretén belül megtörténhetik az is, hogy hallá változik valaki, vagy csak valami hatalmas lelki törés éri. Aztán következik a harmadik ciklus, mely ismét földhöz ragadtabb egy kicsit, ebben leginkább az írásra illetve az írói létformára reflektáló rövidprózák kaptak helyet.

- Mekkora hányada volt megírva a kötetnek, amikor megtudtad, hol fog megjelenni? Befolyásolt-e ez bármiben is? Mennyire távolodsz el benne a már megkezdett úttól és merre jársz most?
- Azt hiszem, nyolc, a kötetben is szereplő szöveg volt befejezve, amikor szerződést ajánlott a Magvető. Természetesen voltak még írásaim, amelyekről azt hittem, biztos befutók ebbe a könyvbe, de később mégis úgy döntöttem, kidobom őket. Nagyon rigorózusan szelektáltam, amiben egy kicsit is bizonytalan voltam, kihagytam. Szerencsére volt anyagom bővem, és az újabb szövegek, melyek a szerződéskötés után születtek, már terjedelmesebbek voltak, mint az előzők. Az, hogy hol jelenik meg a kötet, úgy érzem, nem nyomta rá a bélyegét arra, ami benne van, igyekeztem a legjobb tudásom szerint összekalapálni ezeket a novellákat, ahogyan az első kötetem esetében is. Talán annyi a különbség  a két kötet közt, hogy ennél egy picit jobban izgulok, mégiscsak Magvető, és ott bizony meg kell felelni bizonyos minőségbeli elvárásoknak. Olyan pedig nincs, hogy ebben a kötetben megkezdett út, sosem írtam koncepciószerűen, hogy elhatároztam, mától csak rövid mondatokban és jelzős szerkezetek nélkül operálok: ahogy a sztori megköveteli, olyan köntöst adok rá, én csak bába vagyok, aki segít a történet megszületésében és a természetes kibontakozásban.

- Most, hogy írás szempontjából lassan elengeded a kezét a műnek, nem úgy ismerlek, mint aki hátradőlne lustálkodni. Mi következik? Milyen tervekről szabad tudnunk?
- Picit sajna lustálkodtam irodalmi szempontból. Az utolsó, kötetben is szereplő novellát decemberben fejeztem be, azóta csak két rövidprózát írtam, ezen kívül az egyetemi feladataimra koncentráltam. Ősztől átköltöztem Marosvásárhelyre, így most elég sok erőfeszítésbe kerül, hogy befejezzem a Kolozsváron elkezdett mesterképzést. Nagyon szeretnék államvizsgázni, hogy végre hátam mögött tudhassam ezt az egészet. De hiába is érnek véget tanulmányaim A BBTE-n, hátra van még a Marosvásárhelyen elkezdett mesteri, a drámaírás. És akkor ki is lyukadtunk oda, hogy mivel foglalkoztam a kötet befejezése óta: drámákat próbáltam írni. Még nagyon az elején vagyok, piszok nehéz. Van még egy darabkezdeményem, amit át kell dolgoznom a tanárom utasításai szerint, ez lesz a nyár első projektje, aztán dokumentálódni szeretnék egy regényhez. Aztán meg írni. Hiányzik a próza egy kicsit. Már csak azért is, mert olyan otthonosnak és könnyűnek tűnik a drámához képest...

- Milyen fogadtatást jósolsz? Az nyilvánvaló, hogy az első könyvednek hangos, osztatlan, pozitív kritikai visszhangja volt. - Mennyire figyelsz arra, mit mondanak, írnak a hátad mögött? Befolyásolt ez bármennyire is az új könyv kapcsán?
Szerintem, ha akarnám, sem tudna befolyásolni a kritika. Én csak az olyan tanácsokat tudom megfogadni, melyekkel maradéktalanul egyetértek, amikről úgy érzem, ez a gondolat eddig is ott lappangott bennem, csak valaki végre kimondta hangosan helyettem. Elolvastam a kritikákat, amiket írtak a könyvemről, mert érdekelt, hogyan látják mások, amit én írtam. Az új könyvről szóló kritikákat is így fogom olvasni. Arról azonban sejtésem sincs, milyen lesz a fogadtatása. Én szeretem ezeket a szövegeket, remélem, más is tud majd azonosulni velük.

- Kikre hallgatsz, figyelsz?
- Természetesen még mindig nagyon érdekel Gáll Attila véleménye, aki ez első kötetemet szerkesztette. És Darvasi Ferenccel (az új könyvem szerkesztője) is nagyon jó volt együtt dolgozni. Eléggé azonos az ízlésünk, nem is kellett magyaráznom neki, tudta, mit akarok kihozni a könyvből. Szinte minden változatási javaslatával egyet értettem. De más vizekre evezve, nagyon adok a drámaírás-tanárom, Horváth Péter véleményére is. Nem volt még olyan tanácsa drámai szöveg kapcsán, amivel ne értettem volna egyet. Nagyon tapasztalt, látszik, hogy színházzal foglalkozott egész életében.

- Darvasi Ferenc a fülszövegben magasra emelte a tétet és a várakozásokat, te mire számítasz? Milyen hatást szeretnél elérni, kiváltani az olvasókban? Mire gondoljon, aki olvasás után hónapokkal bárhol meghallja a Potozky nevet?
- Mindössze annyit szeretnék, hogy ha valaki kezébe veszi a Nappá lett lámpafényt, az olvasásra fordított időt ne érezze elfecséreltnek. Persze jó volna, ha krokodilkönnyekkel zokognának vagy épp a hasukat fogva röhögnének az olvasók, de ez úgyis emberfüggő. Arról pedig, hogy mi lesz a könyv sorsa, nem akarok jóslatokba bocsátkozni. Én már annak is örülök, hogy ott lehetek vele a Magvető sátránál az Ünnepi Könyvhéten, meg hogy a Radnóti színházban olvashatok fel.  Hogy mire gondoljon, ha valaki meghallja a Potozky nevet? Furcsa kérdés. Fogalmam sincs. Talán ha nyár van, sajnáljon meg egy picit, mert nagyon szenvedek a melegtől.