Beszélgetés György Attilával

A politikus macskától a transzilvállatokig

– Sárkányok, boszorkányok, harcosok, hajósok, macskák eddig megjelent köteteidnek főszereplői. Miért éppen ők, és mi a közös bennük?

– Mindig is erősen vonzódtam a mitológiához, a történelemhez, a különféle archetípusokhoz. Talán az is közrejátszik a témaválasztásaimban, tudat alatt, hogy éppen ezek az általad említettek, a sárkányok, a boszorkányok, a harcosok, a hajósok manapság már kiveszőfélben lévő fajták társadalmunkból, a közéletről nem is beszélve. Nyilván elsősorban mint emberi minőséget, következetességet, életutat kell értelmezni ezeket a megnevezéseket.
A macskák, az egy másik ügy… egyszerűen csak szeretem, és tisztelem ezeket a gyönyörű teremtményeket, szerintem a természet remekmívei.

– áetriuxa avagy Macskalauz haladóknak címmel jelent meg legutóbbi köteted. Miért van szükség „macskalauzra” haladóknak? És mitévők legyenek a kezdők?

– Nem hiszem, hogy konkrétan szükség lenne rá. Ha úgy vesszük, magára a macskára sem lenne szükség, az evolúció és a természet remekül ellenne nélküle is. De ugyanígy, sőt még remekebbül ellene az ember nélkül is a világ, de épp ez a csodálatos az egészben: a macskalét és az emberi lét öncélúsága. Macskaügyben pedig végső soron mindenki kezdő, de mihelyt egy napig macskád van, rögvest kezdesz nagyonis haladó lenni. Régi szólás, hogy a kutyának gazdája van, a macskának személyzete. És ez igaz is.

– Mit gondolsz, hol a helye a macskának a klasszikus és a kortárs irodalomban? Csupán irodalmi állat, vagy köze van a macskának a közélethez is?

– Hát, hogy mást ne mondjak, ugye, „Az erdélyi macska”… Nem igazán tudnám behelyezni, hogy „hol a helye”, de én mindenképpen szívesen látnék macskákat jónéhány név helyett, és ezzel azt hiszem, nem vagyok egyedül. Egy alaszkai kisvárosban macska volt a polgármester évekig, és remekül ment a sora mindenkinek. Voltaképpen a macska alapvetően politikus állat: hízeleg, néha lop, hazudik, ugyanakkor céltudatos és kegyetlen.

– A blogodon, a  www.tarkun.blogspot.ro-n egy újabb állatcsoport is megjelenik: a transzilvállatok. Transz? Transzilván? Állat? Hogyan jellemeznéd őket?

– Igen, ezek következő, illetve a napokban megjelenő újabb könyvemnek, a Bestiarium Siculorumnak a részei. Olyan székely bestiákról, illetve erdélyi állatfajtákról nyújtok „tudományos” leírást, amelyek gyakorlatilag csak a kollektív fantáziában, az imaginárius faunánkban léteznek. Ilyen például a rézfaszú bagoly vagy a szeszmacska, a székely mintaférj vagy a rekkencs. Régi adósságunk volt végre rendet tenni ebben a zavaros tartományban, ezért hát úgy döntöttem, ha többet nem is, de 24 ilyen rettenetes állatfajtát leírok, és kategorizálok. Nehogy már valaki ne tudja majd megkülönböztetni a részeges disznyót a székely szekérutánfutótól!

– Az „állattartás” mellett ismét intenzíven részt veszel Csíkszereda kulturális életének szervezésében. Négy év szünet után néhány héttel ezelőtt újra megnyílt a Tilos. Milyen szerepet, szerepeket szánsz a régi-új kávéháznak?

– Egy római közmondás szerint, ha meg akarod nevettetni az isteneket, készíts terveket a jövendőre. Hát én nem föltétlen akarom nevettetni őket. Annyi mindenképpen biznyos, és jelenleg is így műkődünk: csendes, tartalmas, rendezvényekre és közös beszélgetésekre való helyet szeretnék: legalább heti egy rendezvényt, amit eddig majdnem sikerült is tartani.
Hogy végül milyen lesz, és hogyan foglalja el helyét majd újra a városban, illetve az emberek tudatában, az elősorban nem rajtam, illetve nem a tulajdonosokon múlik. Elsősorban a közönség, a látogatók azok, akik meghatározzák egy hely auráját. Úgyhogy paradox módon most én a vendégeknek kívánok ehhez sok szerencsét!