Beszélgetés Varga Melindával

Nemrég jelent meg Varga Melinda Űrezüst című verskötete, ennek kapcsán beszélgettünk: költőségről, újságírásról, "emberségről". Varga Melinda a következő vallomással indít:

– Az ember egész élete során arra próbál válaszokat keresni, ki is ő valójában, hogy mi dolga ezen a világon, jó vagy rossz irányban halad-e a kijelölt úton, ezért önismereti köröket fut le, önmagát próbálja megfejteni, döntéseket hoz, mérlegel, pályát választ, tanul, családot alapít vagy nem. Az én dolgom egyelőre az, úgy érzem: verset írjak a szerelemről. Sokszor próbálok nem erről írni, de aztán valamiért mindig visszatér a téma, úgy alakul az életem, hogy nem tudom kikerülni. Lehet, hogy valamiféle égi erő azt szeretné, hogy ezzel szerezzek örömet az embereknek, vagy legalább elgondolkodtassam őket az által, hogy egy-egy pillanatot, tapasztalatot, impulzust leírok. És végül is, ha belegondolunk, az ember életében a szerelem megélésén kívül nem túl sok jó van. 

– Milyen jelentősége van életedben a versírásnak? Szórakozás, munka, terápia? 

– A költészetet komolyan kell venni, fel kell nőni hozzá. A szavakkal gyógyítani és rombolni lehet egyaránt, mágikus erővel bírnak, vigyázni kell, hogyan bánunk vele. Nap mint nap azon dolgozom, hogy a legjobbat hozzam ki magamból, és még csak az út elején vagyok. Hogy stílusosabban válaszoljak a kérdésedre, egyik versemből idézek: 
„szavakban keresem magam
selyem gondolatok érintése
légies sejtések hatalma
az otthonom
az egyetlen létező ösvény
képzelt világok kapujához
a vers
a pillanat is lehet
egy egész emberöltő
túlélőcsomag a valóságra 
homlokokon a redők sáncát
betöltő fény szeretnék lenni”

– Mikor írtad az első versedet?

– Harmadikos koromban. Pályázatot írt ki a gyergyói helyi televízió, az őszről kellett verselni. Bár a pályázat felnőtteknek szólt, mégis megpróbáltam. Most is megvan: egy ügyetlen négysoros a barna falevélről. Bűn rossz vers, úgy hogy „lakat” alatt őrzöm édesanyámnál, Gyergyóban, és nem hiszem, hogy bárkinek is megmutatnám valaha.

– Miért pont a vers?

– Úgy vélem, a prózához érettség kell, élettapasztalat, emberismeret, jó mesélőkészség és sok türelem. Borzasztó viccmondó vagyok, s egyébként sem túl beszédes ember. A prózaíró ismerőseim egytől egyig zseniális társasági emberek, mert jól mesélnek, ez a képesség belőlem hiányzik, a többi mostanra tán megvan. Igaz, van néhány novellavázlatom, érdekes történettöredékek, talán egyszer lesz belőlük valami. Középszerűt nem szeretnék írni, ezért, ha úgy látom, nem az én pályám, meghagyom azoknak a lehetőséget, akik sokkal jobban értenek hozzá. Szerencsére sok jó, kortárs prózaíró van. 

– Te kezeled az Irodalmi Jelen Debüt-versrovatát, mit tartasz értéknek a költészetben?

– Azt tartom értéknek, ami a mai embernek újat tud mondani, ami életszagú, de közben a költészeti hagyományokra épít, van mögötte egy komoly alapműveltség. Nem szeretem a szövegirodalmat, az öncélúságot, a lecsupaszított nyelvet. Az irodalom elsősorban az olvasóért van, az az igazán jó szöveg, amely megérinti a mindennapi embert is, nem csak a kritikusokat és a folyóirat szerkesztőket. Mivel sok jó vers érkezik hozzánk, nehéz válogatni, de azokat a fiatalokat biztatom elsősorban, akiken már első körben látszik, hogy tehetségesek, újat tudnak mondani. De visszajelzést, véleményt az írásairól mindenki kap. Amióta beindult a rovat, úgy érzem, tíz évet fiatalodtam, sok energiát kapok a személyes beszélgetésekből, levelezésekből és a versekből. 

– A kortársak közül kit olvasol? 

– Elsősorban azok műveit olvasom szívesen, akiket személyesen is ismerek, ha csak saját szórakozásomra olvasgatok, és nem interjúhoz dokumentálódom, vagy rendezvényre készülök fel. Szeretem a költőt megkeresni a verseiben, az írót felfedezni a regényben, novellában. Az elmúlt hónapokban Sántha Attila Razglednicák című, új verses kötete, György Attila Bestiarum Siculorumja, László Noémi Föld című kötete, Kinde Annamária Húzódhatsz közelebb válogatott és új verseket magába foglaló kötete, Barnás Ferenc Másik halál című regénye, Miklóssi Szabó István Purgatórium című elbeszélés kötete, Balázs K. Attila A zöld fotel lakója, Eszteró István Gondolatok a hölgytárban című könyve, és hogy haza is beszéljek, de minden elfogultság nélkül mondom, Böszörményi Zoltán Katedrális az örök télnek verseskötete mozgatott meg leginkább. De nagyon szeretem Király László, Szőcs Géza, Kányádi Sándor, Orbán János Dénes verseit és mostanában Kukorelly Endrét is gyakran olvasok. 

– Mivel ahhoz vagy szokva, hogy te készítesz interjúkat irodalmárokkal, mit kérdeznél magadtól?

– Miért nem írok az erdélyi tájról verseket, miért nem folytatom a tájleíró líra hagyományait? Az első kritika, ami megjelent a könyvemről az ÉS-ben Payer Imre tollából, ezt veti föl egyebek mellett. Azóta gyakran kérdezgetem magamtól, milyen lehet az erdélyi, 21. századi tájlíra. Már vannak is ötleteim. Kihívás ez is, és nem akármilyen. 

– Kivel szeretnél interjút készíteni? Akár azok közül is, akik már nem élnek.

– Faludy Györggyel. Bár találkoztam vele, amikor még köztünk volt, ami óriási élmény volt, de akkor még nem voltam újságíró. Meg Mario Vargas Llosával. Hozzá spanyolra lefordított kérdéseim is vannak, szeretném egyszer feltenni neki, mert amikor tavasszal Kolozsváron járt, sajnos nem engedtek a közelébe… De nem mondtam le róla! 

– Ha hirtelen el kellene hagyd az otthonodat, mi lenne az a három dolog, amit magaddal vinnél?

– A tárgyakhoz nem ragaszkodom, a könyveimen kívül, de azok számomra nem tárgyak. Édesanyámat, a családomat, a kiskutyámat és Faludy Test és lélek című fordításkötetét vinném magammal. 

– Mire költ egy költőnő többet: ruhákra vagy könyvekre?

– Ruhásüzletben realista vagyok, csak azt veszem meg, ami nagyon fontos. Könyvesboltokban nem gondolok a holnapi kenyérvásárlásra, sőt, felőlem le is vághatják a villanyt, ha valamin megakad a szemem, megveszem. Igyekszem kerülni a könyvesboltokat, főként, ha Budapesten járok, mert ott nagyobb a kísértés. 

– Írtak-e már szerelmes verset hozzád? Illetve mit kellene tegyen az, aki megszeretné hódítani Varga Melinda szívét?

– Nem kaptam még szerelmes verset senkitől. De szerenádot már adtak az ablakom alatt, sose voltam olyan boldog, mint akkor. Azóta imádom az operetteket. Nem tudom, hogyan lehet meghódítani a szívemet, ezek a dolgok általában spontánul jönnek, nem hiszen, hogy volna rá recept, a szerelem sose logikus és nincs köze a normalitáshoz. 

– A 6van9. A kék tempó vagy az Űrezüst? Melyik a kedvenced?

– Mindig a 6van9 lesz a kedvenc könyvem, mert az az első. Sose fogom elfelejteni az érzést, amikor hazavittem a kiadótól a tiszteletpéldányokat, nem beszélve az első dedikációról, könyvbemutatóról. Sokat, szinte három évet vártam, hogy megjelenhessen. Nagy élmény volt. 

– Miért Űrezüst?

– Mert az űrben labdázni a Holddal volna jó. Sejtelmes, benne van az éjszaka, általa a mindenség, de a ragyogás is, az apró fénycseppek finomsága, minden, ami engem általában foglakoztat.