Beszélgetés Csata Ernővel

Miként születik meg egy vers, esetleg egy novella? Miért fordít az, aki maga is ír? Meg lehet-e élni például a költészetből? Többek között ezekre a kérdésekre is keressük a választ a Csata Ernő marosvásárhelyi költővel készült beszélgetésben.

– Hogyan lett gépészmérnökből költő? Vagy a kettő nem zárja ki egymást?

– Szerintem a kettő nem zárja ki egymást. 2011-ben, az Öröklét című kötetem előszavában ezt írtam: „A Halak csillagjegyében születettek kettőssége jellemző életemre: a matematika szigorán nevelkedett műszaki mérnök és a hétköznapok elviselhetetlen szürkeségéből és hazugságaiból menekülni akaró, romantikus, művészi alkat váltakozik folyamatosan bennem. A határozott célokért biztos léptekkel induló ifjúból mára egy kissé zavarodott felnőtt lett, aki a mérhetetlen hazugságáradatból egyre nehezebben tudja kiszűrni az igazat”.

– Mikor kezdte érdekelni a versek világa?

– 1–4. osztályos koromban festegettem (vízfestékkel), aztán 5–10. osztályos koromban harmonikáztam és táncoltam az iskola néptáncegyüttesében. Líceumi diákként az iskola szatirikus faliújságját én láttam el versikékkel, amelyekben kifiguráztam (a tanárok jelölésére) a későket, a bukásra állókat, a cigarettázókat stb. Ekkor kezdődött a versírás az életemben.

– Milyen típusú verseket kedvel? Ki a kedvenc költője?

– Minden jó verset kedvelek. A magyar irodalomnak nagyon sok kitűnő költője és írója van. Nagyon nehéz kedvencet választani, de ha mégis, akkor a lázadó sor a kedvencem: Vörösmarty, Petőfi, Ady, József Attila, Erdélyből pedig Farkas Árpád. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a többit ne szeretném, mint például Csokonait, Kölcseyt, Juhász Gyulát, Arany Jánost, Kosztolányit, Dzsida Jenőt és másokat.

– Hogy áll össze az Ön fejében egy vers? Jön az ihlet, leül és megírja?

– Verseim zömében ilyenek, de vannak pályázatok, ahol a téma előre adott, és köréje kell felépíteni a verset. Az ihlet a múzsa csókja, amit sokat kell még csiszolgatni.

– Általában mennyi időre és pontosan mire van szükség ahhoz, hogy összegyűljön egy kötetre való vers?

– Rengeteg külső és belső tényező befolyásolja az ember érzelmeit, s hogy ezekből mennyi lesz ihlető is, azt nehéz megmondani. Mostanig nyolc kötetem jelent meg, ebből egy próza, hat verseskötet (köztük egy gyermekvers-, egy haiku-) és egy műfordítás (verseskötet). Az első kötetem 2005-ben, a legutóbbi pedig 2016-ban jelent meg, tehát közel másfél évente egy kötet.

– Milyen típusú verselés köszön vissza Önnél? Milyen rímeket használ?

– Zömében szabadvers a jellemző, de van hexameter, szapphói 11-es vagy más időmértékes verselési szerkezet. A rímeknél van tiszta rím, asszonánc, páros rím, keresztrím, ölelkező rím. A szonettkoszorúknál ölelkező rímeket használtam (alapforma: abba, abba, cdc, dcd).

– Nemcsak ír, hanem fordít is verseket… Mi késztette erre, hisz más, amikor a saját gondolatait veti papírra, és más, amikor egy idegen nyelvű költő gondolatait ülteti át magyarra?

– A kitekintés mindig hasznos, rácsodálkozni mások (más népek) művészetére, ezzel közelebb kerülünk egymáshoz, megismerve mások gondolat- és érzelemvilágát. Így, egymás alkotásait megismerve, eljuthatunk egymás elismeréséhez (elfogadásához), rájövünk, hogy egymást tisztelni is lehet, nem csak gépfegyverekkel (bombákkal) elpusztítani.

– Mire kell figyelni egy versfordításnál?

– A versfordításnál sok mindenre kell egyszerre figyelni: klasszikus-e vagy szabadvers… Visszaadni, amit a költő ki akart fejezni: költői képekkel, hasonlatokkal, metaforákkal és más irodalmi eszközökkel. Szerintem fontos a szöveghűség is, megtartani a versszerkezetet, a rímképletet és a lehető legjobban visszaadni a költői mondanivalót.
Az időmértékes verselésnél meg kell találni a versszerkezetet (hexameter, szapphói, alkaioszi stb.), ebből kifolyólag meg kell tartani az eredeti verslábakat, szótagszámot, rímeket, és meg kell keresni a legmegfelelőbb, értelmükben a fordítandó szavakhoz legközelebb álló szavakat. A lefordított vers érzelmi töltete azonos kell legyen az eredetivel, nem lehet egy szomorú lírai művet humoros versre fordítani.

– Nemrég jelent meg a Végtelen ösvények című kötete, amelyben román és francia szerzők verseit fordította le. Miért éppen rájuk esett a választása?

– Elsősorban azért, mert román és francia irodalmat tanultam a legtöbbet. A műszaki egyetemet Bukarestben végeztem, és összesen 12 évig éltem ott. Egyszerűen kíváncsi voltam a román és a francia költészet nagyjaira (a franciából csak két költőtől fordítottam).

– Melyiket volt nehezebb lefordítani: Eminescunak Az Esthajnalcsillag vagy Alphonse de Lamartine Az ember című versét? Milyen nehézségek voltak egyik vagy másik vers fordítása közben? Voltak-e egyáltalán?

– Természetesen Eminescunak Az Esthajnalcsillag című versét sokkal nehezebb volt lefordítani, azért is, mert 102 szakaszból áll és végig keresztrímes (abab). A szabadverseket általában könnyebb fordítani (például Dinescu vagy Sorescu verseit). A legnehezebb tolmácsolni (legalábbis nekem) Nicolae Labiș vagy Ștefan Augustin Doinaș verseit.
Nagyon sokat kínlódtam Doinaș Az ezüst agyarú vadkan című versével, amíg megtaláltam az elfogadható rímeket (itt is keresztrímek vannak). Ion Barbu verseinek a fordításánál sok háttér-információra volt szükség (elsősorban életrajzira, de növénytanira és állattanira is). Marin Sorescu és Mircea Dinescu verseinél a tájszavak megfelelőinek a megtalálása volt a nagyobb gond. Ana Blandiana verseinél a női gondolkodás és lelkiség hangulatát nehéz visszaadni.

– Még milyen versek vannak a tarsolyában? Lesz újabb kötet?

– Leghamarabb nem verseskötetem lesz, hanem két szöveggyűjtemény: a Miért jó magyarnak lenni? és a Székelyföldem címűek. Verseskötet is van készülőben, a Csillagösvényen című, de még nem teljes.

–  Minek tarja magát? Költőnek, gépészmérnöknek?

– Elsősorban gépészmérnöknek, ha szigorúan abból indulok ki, hogy mindenkinek az a mestersége, amiből magát és családját el tudja tartani. Az is igaz, hogy kevés olyan független költő volt és van, aki a költészetből fenn tudta (tudja) tartani önmagát (lásd: „Még az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon”). A mai költők nagy része is valamelyik folyóiratnál (újságnál) tengődik vagy szponzorok (mecénások) után rohangál. A költészetből sosem tudtam volna megélni, így egy olyan világ maradt számomra, ahová a szürke hétköznapokból elmenekülök lelki egyensúlyom megtartásáért, a szép és fennkölt iránti vágyam kielégítéséért.


Az interjú teljes terjedelmében a szovegkovacs.blog.hu oldalon olvasható