Beszélgetés Végh Balázs Bélával
Fotó: Bajnai Botond

Beszélgetés Végh Balázs Bélával

Végh Balázs Béla irodalomtörténésszel a szatmári Sugárút folyóiratról, s úgy általában az erdélyi irodalomról beszélgettünk.

- Visszatekintve az elmúlt másfél évre, sikerült teljesíteniük a lap indulásakor kitűzött célokat?

- Idézet a 2015-ben induló folyóirat első számának szerkesztői beköszöntőjéből: „Most induló folyóiratunk vállalása: értelmezni szeretné korunk / régiónk jelenségeinek kereszteződési pontjaiban történteket az egyetemes életérzés és gondolat jegyében. A szatmári értelmiség újabb intézményteremtő kísérlete ez, szellemi műhelye a magyar nyelvű kultúrának és társadalomtudománynak. Olyan teremtő energiák halmozódtak fel és olyan alkotó ambíciók munkálkodnak ismét itt a szatmári régióban, melyek negyedéves nyomtatott fórumot tudnak létrehozni és működtetni.” Ebből a kissé fellengzősnek tűnő vállalásból ma is időszerű a „jelenségek értelmezése”, ha nem is mindig az egyetemes életérzés és gondolat szintjén történik, hiszen erősen kísért bennünket is az aktualitás. Érvényes továbbá az intézményteremtésre tett kísérlet, először jelenik meg rendszeresen Szatmárnémetiben ilyen jellegű folyóirat, és az elmúlt másfél évben nem jött létre a régióban hasonló szellemi műhely, jóllehet továbbra is munkálkodnak benne „teremtő energiák” és „alkotó ambíciók”. Ezeket számba véve sikeresnek mondhatjuk az elmúlt másfél évet.

- Elindítani sokszor egyszerűbb egy ilyen kaliberű folyóiratot, mint életben tartani. Hét megjelent lapszámon vannak túl, hiszen a Sugárút negyedévenként jelenik meg. Hét lapszám még egészen kevés ahhoz, hogy bizonyosan tudni lehessen, ez a lap is legalább olyan hosszú életű lesz, mint a közismert Szamos, ami a Szatmári Magyar Hírlap mellékleteként volt olvasható egészen a napilap megszűnéséig. Mit remélnek a jövőtől?

- Ezzel a kérdéssel számunkra, szerkesztők számára is érzékeny témát érintett. A folyamatos életben tartást úgy próbáljuk kezelni, hogy a régiónkon túli vidékekről, az egész magyar nyelvterületről vonunk be munkatársakat a szépirodalom, az értekező próza, a történelem és a társművészetek rovataiba, kegyesen meghazudtolva a „Szatmári Műhely” alcímünket. Lapszámonként egyharmad részben szatmári kötődésű szerzőktől közlünk, kétharmad részben pedig másoktól. Ezt az arányt igyekszünk tartani. Másrészt színvonalban és munkatársi szinten eleve mást akartunk, mint az ön által említett Szamos, leginkább a hírlapi ízt, ill. a melléklet jelleget akarjuk kizárni, ezáltal is elkerülve a tematikus egyhangúságot és a színvonalbeli egyenetlenséget. Valóban a hét lapszám csak arra elég, hogy megmutassuk magunkat, képességeinket, megtaláljuk a profilunkat, az olvasói kört, kialakítsuk munkatársi gárdánkat. Természetesen vannak terveink a jövőt illetően is, de erről még korai beszélni.

- Jelenleg a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont és a Szatmár Megyei Tanács közösen finanszírozza a kiadványt. Próbálkoznak más anyagi források felkutatásával is?

A Forrásközpont, ill. a Megyei Tanács azzal kereset meg 2015-ben bennünket, Veres István barátomat és engem, hogy tudnánk-e egy magyar nyelvű folyóiratot működtetni. Ők vállalják a nyomtatási és a szerkesztési költségeket, nekünk maradna a munkatársak mozgósítása és a szükséges kéziratok beszerzése. Végül kiegyeztünk egy negyedéves kiadványban kultúra és társadalom témakörben. Azóta mindenki tartja magát a megállapodáshoz, remélem még hosszú ideig. Egyéb forráslehetőséget a pályázatokban látunk, ezzel folyamatosan próbálkozunk, némi sikereink is vannak.

- Nemrégiben az alapító tagok közül ketten is elhagyták a műhelyt. Kik alkotják jelenleg az állandó szerkesztőséget?

- Induláskor héttagú volt a szerkesztőség: Jánk Károly (szépirodalom, műfordítás), Kereskényi Sándor (kritika), Muhi Sándor (képzőművészet), Szőcs Péter Levente (történelem), Veres István (olvasószerkesztő), Végh Balázs (tördelőszerkesztő) és jómagam felelős szerkesztőként, ill. az irodalomtörténeti témák gazdájaként voltam és vagyok jelen. Szerkesztőségünk külső munkatársai még Szabó Thalmeiner Noémi és Frigy Szabolcs, akik a pedagógiai, a pszichológiai és a szociálpedagógiai témaköröket képviselik. A negyedik lapszámtól Szőcs Péter, az ötödiktől pedig Jánk Károly lépett ki eddig tisztázatlan okok miatt a csapatból. A megmaradt személyek tovább viszik a szerkesztői munkát, és lehetőségük szerint pótolják a kiesést, ez részükről több idő- és energiaráfordítást is jelent.

- A lap Szatmárnémeti egyik leghosszabb utcájáról kapta a nevét, mégpedig a Sugárútról. A szatmáriak számára jól ismert hely, de bizonyosan metaforikus jelentést is hordoz. Meséljen erről! Miért pont Sugárút, és ehhez hogyan kapcsolódik a Szatmári Műhely alcím?

- A Sugárút a város egyik emblematikus helyszíne, a benne lakók számára olyan szubjektív térnek számít, amelyhez eseményeken, emlékeken keresztül kötődnek, igazodnak. Névadáskor éppen ilyen helyszínt kerestünk. Egyébként a magyar folyóirat-kultúrától nem idegen az –út utótagú elnevezés, pl. Műút, Napút. Ebbe a sorba illeszkedik a mi Sugárutunk is. A metaforikus jelentéshez újra idézném az első lapszám szerkesztői előszavát: „A huszonegyedik századi ember élete olyan közlekedési csomópont (folyóiratunk címéhez igazodva: sugárút), ahová a szélrózsa minden irányából, a legtávolabbról és a legközelebbről, érkeznek, csomósodnak, zsúfolódnak a legkülönbözőbb benyomások és jelenségek, érzések és gondolatok.” A Szatmári Műhely alcím Jánk Károly ötlete volt, megőrizve egy Sugárút előtti címváltozatot, kezdetben szerkesztőségi műhelymunkát jelentett, de a változások óta veszített munkaközösségre utaló tartalmából. Ma inkább a Szatmári Egyszemélyes Műhelyek alcím tükrözné a valóságot, azokra a társakra gondolva, akik egyénileg vállalják és folytatják a munkát.

- Hány példányban jelenik meg a folyóirat? A lap indulásakor még nem egészen körvonalazódott, hogyan is fogják megoldani a terjesztést, hogy minél több helyre s minél több olvasóhoz eljusson. Sikerült azóta kiépíteni egy jól működő terjesztési stratégiát?

- Jelenleg kétszáz példányban jelenik meg a folyóirat, ebből százötvennek a Szatmár Megyei Tanács fizeti a költségeit, ötvenet pedig pályázati pénzből fizetünk ki a nyomdának. Mivel közpénzekről, ill. pályázati pénzekről van szó, cserepéldányként vagy adományként küldjük szerkesztőségeknek, művelődési és oktatási intézményeknek, könyvtáraknak, társadalmi szervezeteknek és tiszteletpéldányként a munkatársaknak. Ezt a munkát a Forrásközpont munkatársai végzik el, egy előre leadott névsor alapján.

- Nem olvasható online a lap, vagyis egy facebook oldalon kívül nem találni más internetes oldalt, ahol bele lehetne lapozni a tartalomba vagy teljes írásokba. Ez akár hátránynak is tekinthető, hiszen manapság gyakran hallani, hogy amit nem lehet megtalálni a világhálón, az nem is létezik. Nincs tervbe egy olyan oldal létrehozása, ahová feltöltenék az eddig megjelent lapszámokat, hogy az minél több emberhez eljuthasson?

- Terveink között szerepel egy internetes felület működtetése, jelenleg ennek két akadálya van: személyi és anyagi. Marad egyelőre a Facebook Muhi Sándor kollégánk jóvoltából. Ide kapunk visszajelzéseket is.

- A teljesség igénye nélkül, említsen meg néhány jelentősebb szerzőt, akinek műveivel találkozhattunk a Sugárútban.

- Számunkra minden szerző jelentős, aki megfelelő művészi vagy tudományos színvonalú és tartalmú szöveggel jelentkezik. Általában mi szoktuk megkeresni és felkérni a munkatársakat, de küldtek már mások is. Rovatokhoz kötve mondanék néhány nevet.
Szépirodalom: Demény Péter, Láng Zsolt, Papp Sándor Zsigmond, Vaszilij Bogdanov, Antal Balázs, Nagy Zsuka, Vida Gábor, Markó Béla, Vári Attila, Márton Evelin, Balázs Imre József, Lőrincz György, Gergely Tamás, Ágh István, Balla Zsófia, Szávai Géza, Egyed Emese, Halmosi Sándor, Simonfy József, Vermesser Levente, Selyem Zsuzsa, Fischer Botond, Ármos Loránd, Oláh András, Kürti László, Zsidó Ferenc.
Tanulmány, recenzió, kritika: Kántor Lajos, Bertha Zoltán, Fenyő D. György, Jánosi Zoltán, Cseke Péter, Rigán Lóránt, Schmidt Dániel, Sipos Lajos Szilveszter László, Fleisz Katalin, Pomogáts Béla, Fűzfa Balázs, Bokányi Péter, Ozsváth Sándor, Nagy J. Endre, Hamza Gábor, Frank Tibor;
Társművészetek: Józsa T. István, Szabó János Zoltán, Szép Gyula; Történelem: Pál Judit, Németh Péter, Hajdú Tibor, Jeszenszky Géza, Szarka László, Horváth Richárd, Terdik Szilveszter, Mészáros Kálmán, Lakatos Artur, Veres András, Markó Péter, Gindele Róbert;
Képzőművészek: Popp Aurel, Moldvay Katalin, Lakatos Pál, Vénig László, Muhi Sándor, Székely Géza.
Időnként mi szerkesztők is szerzőkként jelenünk meg a lapban, mindenki a saját szakterületének megfelelően.

- Irodalomtörténészként ön is rendszeresen publikál a lapban. Miként látja a mai erdélyi irodalmat?

- Engem mindin elriaszt az ilyen közvetlen kérdés, hogy mégse tűnjön gyáva megfutamodásnak, válaszolok rá a magam módján. Doktori értekezésem kapcsán több évig foglalkoztam a kanonizáció kérdésével a kisebbségi irodalmakban a huszadik század második évtizedében. Az erdélyi, a vajdasági és a csehszlovákiai magyar, valamint a bukovinai és az erdélyi német irodalom létrejöttének folyamatát vizsgáltam. Ma már azt mondom, hogy ezeket az irodalmakat történelmi képződményként kell kezelnünk, túllépett rajtuk a történelmi idő. Egyetemes magyar és német irodalmakban kell gondolkodnunk. Folyóiratunk is ezt a szemléletet követi, következetesen elhárítva a vidékiességet, a mindenben ott leselkedő provincializmust. Természetesen megfigyelhetők a régiók sajátosságai, a tisztességes és egészséges (nyelvben és témaválasztásban jelenlévő) regionalizmus mindig termékenyen hatott a magyar irodalomra. Saját kutatásaimon is túllépve, vagy abból tanulva anakronisztikusnak tartom az erdélyi magyar irodalom kifejezést, és ajánlom helyette a magyar irodalom fogalomhasználatot. Ennek az entitásnak része az erdélyi területeken létrejövő irodalom is. Ha lenne véleményem, akkor azt a magyar irodalomról fogalmazhatnám meg, de most nem erről szól a kérdése.

- Mennyire nyitott a lap a fiatal pályakezdő írók felé?

- A munkatársak névsorából is kitűnik, hogy főleg ismert szerzőktől kérünk szövegeket, az idősebb és a középnemzedékhez tartozóktól, akiknek van már olvasói körük és a kritika is besorolta őket az áhított irodalmi kánonba. Természetesen közöltünk már fiataloktól is verset (Varga László Edgár, Szucher Ágnes), tanulmányt (Kardos Melinda, O. Réti Zsófia, Borzován Eszter), és nyitottak vagyunk továbbra is.

- Mikor jelenik meg a következő lapszám? Lehet már tudni valamit a tartalomról?

- Sorszámát tekintve a nyolcadik, és egyben az idei harmadik lapszámunk szeptember végén jelenik meg. A tartalomból: Szávai Géza részletet küldött egy készülő regényéből, tanulmányt közlünk Kamarás Istvántól, Pap Kingától, Keszeg Vilmostól, Borzován Esztertől és recenziót Tapodi Zsuzsától. Képzőművészünk Fazekas Tibor, őt mutatja be Muhi Sándor a Társművészetek c. rovatban. További szövegeket várunk még a Szépirodalom és a Történelem rovatokba.