Interjú Tamás Dénessel
Fotó: Vetró Baji

Interjú Tamás Dénessel

Nemrég jelent meg Tamás Dénes új könyve Az élő ház címmel a budapesti Kalligram Kiadónál. Ennek apropóján beszélgettünk kollégiumról, emlékezéstechnikáról, brutális élményekről, azok feldolgozásáról.

- Vágjunk egyből a sűrűjébe: Az élő ház az Ünnepi Könyvhétre megjelent, élni kezdte életét. Jómagam egyelőre csupán néhány folyóiratban megjelent részletét olvastam, jól érzékelem, hogy az alaptéma a felnőtté válás folyamata, annak „beavatási szertartásai”?

- Mondjuk azt, hogy nagyon madártávlatból ez a témája. Ugyanis ha ráközelítünk a regényre, kiderül, hogy tulajdonképpen nincs felnőtté válás, nincs folyamat, sőt leginkább a gyerekkor és a felnőttkor közötti szakadék erősödik ki.

A felnőttkor is csupán annyiban érdekelt, hogy megmutassam, vannak olyan gyerekkorba bezáródó világok, amelyek sehogy sem emelhetők át a jelenbe, a felnőtt életbe, miközben egy egész életen át ott kísértenek, ott dolgoznak bennünk. Végső soron két fókusza van a regénynek, egyik valóban a gyerekkor, annak a legizgalmasabb része, a tinédzserkorszak, sajátos problémáival, kezdve az első meghatározó, sokszor brutális élményektől. A másik pedig az erre való emlékezés, az emlékezés lehetőségei és lehetetlenségei. Itt az érdekelt, mi van az archívumban, hogyan őrződik meg, milyen állapotban létezik egy tudatban egy gyerekkori zárványvilág.

- Inkább dokumentarista, szocioregényként kell olvasni, memoárként, vagy fikcióként?

- Semmiképpen nem dokumentarista, szocioregényként kell olvasni, habár a dokumentálódásnak elég nagy szerepe volt a regény elkészítésében, hiszen olyan közösségi élmények kerültek feldolgozásra, amelyek valóban megtörténtek. Na de a könyv lemond a dokumentarista, realista kód alkalmazásáról, nincs adatolás, nincs világos időperspektíva, ok-okozati séma, ez helyett az emlékezés töredezett, gomolygó, hol előreugró, hol visszatérő jellege adja meg a regény formáját. Egy momentum mégis van, ami világosan jelzi a regénynek az úgynevezett valósághoz való kapcsolódását, a kollégium fotója, ami több szerkesztettségben is bekerült a könyvbe.

- Az élő ház egy kollégium, vagyis, amint azt erdélyi magyar nyelven mondják: bentlakás. Elsősorban saját bentlakástörténeteid ezek?

- Teljes mértékben. A kilencvenes évek elején több mint húsz társammal öt éven keresztül laktam egy bentlakási szobában. A bentlakásban, a városban, és kis mértékben az iskolában megesett történek, történetmaradványok, -forgácsok kerültek be a regénybe.

- Közel harminc év távlatából írsz az eseményekről, ez tehát, amint följebb már említetted, egy emlékezés-regény is, mely az emlékezet működésének mechanizmusát, a relatív igazságok létét vizsgálja?

- Igen, már fentebb is jeleztem, valóban egy emlékezés-regénnyel van dolgunk, amely megpróbálja a legkomolyabban venni, hogy mit is jelent az emlékezés: leginkább a hagyományosan értett „valóságtól” való eltávolodást. Ez mindig is így volt különben, egészen addig, amíg a történettudomány felfedezte, és kisajátította magának az emlékezés kérdését, és azt a feladatot tűzte ki magának, hogy kiküszöböli az emlékezés fogyatékosságait, hiányosságait. Na de így senki nem emlékezik a valóságban, az emlékezés eleve egy több szintes feldolgozási mechanizmus, amelyben a megszűrés, az áttétel, a mitizálás eleve jelen van. Valóban a „relatív igazságok”, tudván azt, hogy eleve nem létezik objektivitás, abszolút igazság. Nem beszélve, hogy az egész valahol a semmi szakadéka fölött zajlik, életünk első éveire eleve nem emlékszünk. Minden emlékezés ez a szakadék fölé próbál apró morzsákból várat emelni.

- Hogyan viszonyul könyved a műfaj nagy klasszikusaihoz, például Törless iskolaéveihez, vagy az Iskola a határonhoz?

- Természetesen ismerem ezeket a könyveket, ahogy a más hasonló regényeket is elolvastam, és rám is nagy hatással voltak. Azonban keresett és tudatos viszonyulásról nem beszélhetek. Különben is a hasonlóságok felderítése a kritikusok dolga. 

- Ha jól tudom, hasonló élményanyagból íródott Demeter Szilárd Lüdércnyomás c. kisregénye (székelyudvarhelyi sulis/bentlakásos élmények, stb.): ha ismered a Demeter munkáját, mit mondanál: vannak-e átfedések, illetve, melyek a főbb különbségek a megközelítésben?

- Természetesen vannak. Sőt annyira, hogy akár egy tandemregényről is lehetne beszélni. Szilárd ugyanezeket az éveket, ugyanezeket a történeteket írta meg. Végső soron, négy éven keresztül szobatársam volt. Ez a megírás előtt etikai problémát is jelentett számomra, de aztán arra gondoltam, hogy ezek az élmények az enyémek is, és jogom van felhasználni őket egy egész más írói projekt keretében. Szóval az anyag hasonló, de a feldolgozás módja radikálisan más. Ettől függetlenül érdekes lenne egymásra engedni a két írói koncepciót. Hátha valaki megteszi.

- Szándékod szerint a megszépítő humor, a játékos sztorizás, vagy inkább a traumák kibeszélésének könyve ez?

- Van humor, van játékos sztorizás is a könyvben, de engem elsősorban a nagy történések elemi, felkavaró, úgy is mondhatnám, hogy traumás jellege érdekelt. Különben is végső soron minden gyerekkor traumatikus a maga módján, az igazi boldogság pedig maximum mint a traumák visszfénye jelenik meg benne. És ettől nem kell félni, leginkább ezt tanultam meg regényírás közben. Egy élet mélységét, gazdagságát, erejét később úgy is a feldolgozott traumák mennyisége határozza meg. Ilyen értelemben valóban minden megszépül.

- Könyved a pozsonyi/budapesti Kalligram Kiadónál jelent meg: hogyan kerültél pont ehhez a kiadóhoz, igyekszel-e profitálni a magyarországi jelenlétből, hogyan próbálod menedzselni a kötetet?

- Az az író vagyok, aki szeret beavatkozni a könyvei sorsába, aki fontosnak tartja, hogy részt vegyen a könyvek népszerűsítésében. Azt gondolom, manapság a könyveket el kell juttatni az olvasókhoz, különben azok könnyen elvesznek az egyrészt szétforgácsolt, másrészt túlságosan telitett kultúra réseiben. A Kalligram kiadót én kerestem meg a kéziratommal, és nagy örömömre el is fogadták azt. Ma már Erdélyben is gyönyörű könyvek jelennek meg, azonban egy magyarországi jó kiadó mégis garancia arra, hogy többen felfigyelnek a könyvre, hogy több könyvesboltban lesz elérhető. Csak remélni tudom, hogy „Az élő ház” tud ebből profitálni.