Items filtered by date: július 2018

Interjú Karácsonyi Zsolttal

– Mi kell ahhoz, hogy a rendszerváltás utáni Erdélyben induló költőből többkötetes, József Attila-díjas szerző lehessen?

– Túl azon, hogy az ember papírt helyez az asztallapra és egy adott szint fölött kezd írni, olykor szerencse is szükségeltetik. Azonban a ’90-es évek közepe táján még erre a szerencsére se nagyon volt szükség, mert az akkori erdélyi és magyarországi irodalmi lapok szerkesztői nagyon nyitottak voltak arra, hogy aki jelentkezett és szerintük jó szövegeket írt, minden különösebb gond nélkül közölhessen, még akkor is, ha a neve ismeretlen volt. 1994–95-ben már szinte valamennyi erdélyi irodalmi lapban közöltem, 96–97-ig pedig számos magyarországi folyóiratban is. Nem volt szükségem különösebb kapudöngetésre. Természetesen kaptam megjegyzéseket a szövegeim kapcsán a szerkesztőktől, de könnyen vagy szinte magától ment a belépés az irodalomba. Nemcsak én voltam így ezzel, hanem többen abból a csapatból, amely akkortájt indult, és amelynek tagjai A hétfejű zsákmány című antológiában szerepeltek: Gál Attila, Farkas Wellmann Éva, Balázs Imre József és mások. Lendületes időszak volt a ’90 után indult második nemzedék korai korszaka, meghívtak táborokba, rendezvényekre. Békés, víg lépegetések sorából állt a 90-es évek, míg némi késéssel, 2001-ben megjelent az első kötetem.

Subscribe to this RSS feed