Items filtered by date: január 2019

Interjú Fekete Vincével

Fekete Vincével a nemrég megjelent, Szárnyvonal című kötetéről, erdélyiségről, poétikai elvekről, hagyományról és újításról beszélgettünk.

– Új köteted, a Száryvonal címe többféleképpen is értelmezhető: leginkább egy földrajzi és érzelmi értelemben vett mellékágiságként. Jól sejtem, hogy a provincia-lét inkább lehetőség, mint béklyó?

– Ha lehetőségként éljük meg, akkor igen. Én a perifériáról jövök, rá kell csak nézni a térképre!, onnan hozom ezt a nyelvet, ezt a pozíciót, ezt a rálátást, érzékenységet, mindent. Ez a hely az én három- vagy (több)szögellési pontom, ha úgy tetszik, a „Bermuda-öt- vagy sokszögem” ez a személyesen megélt vidék, ahonnan éppúgy belátható és megélhető a lét teljessége, mint a világ bármely más pontjáról. Ez a személyes vidék benne volt már a korábbi köteteimben is, a 2010-ben megjelent Védett vidékben például, de a 2015-ös Vak visszhangban, és a Szélhárfa (2016) című haiku-kötetemben is.

Móricz-ösztöndíj

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a MANK Nonprofit Kft. (a továbbiakban: MANK) pályázatot hirdet azon fiatal írók, irodalmárok részére, akik szépirodalmi, kritikai, szociográfiai vagy irodalomtörténeti munkájukhoz kérnek támogatást a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj elnyerésével. A pályázat szakmai lebonyolítója a Petőfi Irodalmi Múzeum (a továbbiakban: PIM).

Lejmovics

Az eset a múlt század hatvanas éveiben történt, amikor a város boltjaiban még látni lehetett egy-egy, a letűnt korból – azaz az államosítás előtti időkből – ittmaradt, régi vágású kereskedőt. Közöttük olyanokat is, akik saját korábbi üzletükben dolgoztak, de most már nem tulajdonosi minőségben, hanem állami vagy szövetkezeti alkalmazottként. Nem lehetett könnyű nekik, de állták a sarat. Dicséretükre legyen mondva, nem adták fel: – Rendszerek jönnek, rendszerek mennek, az üzlet örök – jegyezte meg egyikük, amikor parttalan beszélgetéseik során a bolti problémákra terelődött a szó.

Találkozó Székely Csaba drámaíróval

A groteszk humorú és rendkívüli öniróniával bíró Bányavidék-trilógiát is tartalmazza az a Székely Csaba drámagyűjtemény, amit Budapesten mutattak be egy marosvásárhelyi előadás kapcsán. A Selinunte Kiadó gondozásában megjelent kötetről a kiadó képviseletében Sándor L. István beszélgetett a drámaíróval.

Slam-est Vásárhelyen

2019 január 26-án este 8 órától Marosvásárhelyen Open Mic slam poetry estre kerül sor. A Nest felhívása így hangzik: "Elérkezett az ideje annak, hogy Marosvásárhelyen is felszántsuk a szövegutcákat. Elérkezett az ideje annak, hogy kicsalogassuk a párnák alatt szunnyadó, a járdarésekbe bujkáló szócsavarokat, hogy megetessük a fülekbe lihegő daktilusokat.

Helikon 2019/1.

A Helikon első januári számának vezércikkét André Ferenc jegyzi, ezt követi Pál-Lukács Zsófia interjúja Kovács Attila Zoltán irodalomtörténésszel. Verset Eszteró István, prózát Hegedűs Imre János és Lokodi Imre, esszét Lovász Krisztina közöl. Aurel Dumitrașcu verseit Jánk Károly fordította. Tanulmányt Végh Balázs Béla ír Kaffka Margitról, kritikát Varga Melinda közöl Egyed Emese Paian című kötetéről.

Haiku-pályázat

Haikura, haibunra, haigára várva; téma: orom. A Cédrus Művészeti Alapítvány évről évre ismétlődő pályázati hagyományát folytatva minden eddigi és leendő szerzőjét hívja, hogy a magyar nyelvű haikuirodalmat szép szerzésekkel gazdagítsa. Saját műveket (esetleg fordításokat?) várunk, közöletleneket. Terjedelmi megkötés („darabszám”) voltaképp – nincs. A tematikusság – kötelező.

Várad 2018/12.

A Várad decemberi (12/2018.) számában verset közöl Cselényi Béla, Demény Péter, Debreczeny György, Müller Dezső, Bozoky Balázs, Pepe Carolijo, valamint új szerzőnk, Gódza Csilla Boglárka. Prózával Kacsirek Ottó András, Mátyás Zsolt Imre, Dinók Zoltán és Günter Kunet jelentkezik. Ujvárossy László Szabó Zoltán Judóka ezoterikus tereiről ír a művészet rovatban. A lapszám irodalmi szenzációja Lám Béla eddig ismeretlen levele Boncza Bertához, melyet az író lánya, Hantz Lám Irén jóvoltából és jegyzeteivel publikálunk.

B.Tomos Hajnal versei

Trójai éjszaka

Csönd van.Gazdát cserélt
estére a szél.
Por száll alá a térre, mint
szürke szemfedél.

Fáradt nap után elhevert
a sok vitéz,
fű alá folyt literszám a
a hősi vér.

Én lennék egyedül
ébren,
őrült kísértet, bomló testek
felett ?
Én lennék kiáltó baglya
alvók szellemének,
csecsemőink földjéért pörölő
dúlt eszméletnek?

Székelyföld 2019/1.

A Székelyföld folyóirat januári számának tartalmából:
Szépirodalom
Mărcuțiu-Rácz Dóra versei
Láng Orsolya versei
Kukorelly Endre: Pálya, avagy: nyugi,dagi, nem csak foci van a világon
Sántha Attila: 1945 tavaszán
Patak Márta rövidprózái
Pál Sándor Attila: Balladatöredékek VI. (részletek)
Borcsa Imola: A lázadás

Subscribe to this RSS feed