Items filtered by date: január 2019

Korunk 2019/1.

Korunk folyóirat januári számának témája: Színház van a színházban, de van a világban is, mindenütt, hiszen a színházi struktúrák, eszközök, képességek, helyzetek felfedezhetők a tárgyalóteremben, a pszichológus kabinetjében és máshol. A Korunk januári száma színház a világban-helyzeteket elemez egy-egy szakavatott szerző segítségével.

Az Erdélyi gyermekenciklopédiáról

Enciklopédia erdélyi gyerekeknek erdélyi gyerekekről és nemcsak

Vitathatatlan, hogy a Zágoni Balázs és Kürti Andrea által jegyzett Erdélyi gyermekenciklopédia örökzöld kötet, nemcsak mert a megjelenés óta eltelt öt évben nem veszített aktualitásából, sőt. Ismételten újraolvasásra sarkalja a kortárs gyerekkönyvek olvasói mellett az utóbbi években egyre népszerűbb gyerekek számára írt útikönyvek iránt érdeklődőket. Kiváló kiegészítő olvasmány az elmúlt évtizedben megjelent városokat felfedező, azok történelmét és jelenét bemutató, gyerekeknek, illetve családoknak szánt útikalauzok mellett.

A Nagyapák könyve c. kötetről

Poliszformáló polgárok

Egy település értékét az érte tevő emberek minősége határozza meg. Jaklovszky Dénes és fia, Jaklovszky Alfonz Mihály Székelyudvarhely szintjét, városi rangját emelte tudásával és műveltségével, emberségével és tenni akarásával a múlt században. Mindketten közösséget szolgáló hivatást választottak. Az apa klasszika filológiát végzett görög-latin szakos tanárként az európaiságunkat meghatározó antik kultúrát tanította a Római Katholikus Főgimnáziumban. Fia a városi kórház gyerekosztályának alapítójaként nemzedékek sorát gyógyította. Közös szenvedélyük az írás volt. Ez a mágikus művelet, mely a múló időt képes szavakba foglalva papírra rögzíteni, hogy a megszívlelendő egyéni élmények az olvasás által közösségivé válhassanak. Ugyanakkor egy település a róla szóló írások tükrében megsokszorozódva színesebbé, létezésében változatosabbá válik.

Cirkusz

Mint minden gyermek, suttyókoromban én is éltem-haltam a cirkuszért. Hol az erőművészek bűvöltek el, hol a hipnotizőrök, addig-addig, amíg egy szép napon magam is gyakorolni kezdtem. Betanultam néhány számot, aztán rohantam kipróbálni.
– Nézz reám, és aludj!
– Így? – állt kötélnek egyik jó barátom, fél szemét behunyta, és ráütött a hasára.
– Hütyü!
– De hát én nézlek – mutatott a nyitott szemére –, a másikkal meg alszom – bökött a csukottra.

Beszélgetés Demeter Zsuzsával

Demeter Zsuzsa kritikus/irodalomtörténésszel a nemrég megjelent Sigmond István monográfiáról, korábbi munkáiról, a kritika természetéről beszélgettünk.

– Mi késztetett, hogy monográfiát írjál Sigmond Istvánról, hol „talált meg” a téma (azon túlmenően, hogy néhány évig szerkesztőségi kolléga voltál az érintettel)?

– Valóban szerkesztő-kollégák voltunk Sigmond Istvánnal 2007-től, de a szövegeit korábbról ismertem. Valamikor a kétezres évek elején kezembe került az Ugassak magának, Rezső? című novelláskötete. 1995-ben jelent meg a Dacia Könyvkiadónál, valahol antikváriumban bukkantam rá, a címe miatt vettem le a polcról. Ekkor találkoztam először azzal a hamisítatlan sigmondi groteszkkel, fekete humorral, amelyet a leginkább szeretek a prózájában. Az Ugassak magának... novelláiban még van humor, nem borítja el a szövegvilágot az a fajta kegyetlenség, ami későbbi szövegeit jellemzi, mai napig szívesen újraolvasom őket.

Faluvégi Anna: Játszmáink

- Elmesélem neked a történetem - mondta szomorú arccal. Fürkésztem tekintetét, próbáltam olvasni a gondolatai között. De nem kellett. Mély levegőt vett, és lágy hangja sokáig- sokáig zsongott a fülembe, mint a nyárvégi fák sárguló levelei között a szél. Néha-néha megállt, szünetet tartott, aztán újrakezdte… Szótlanul hallgattam végig. Mindenkinek van egy története- gondoltam. Mindenkinek.

A kezdet

Minden egy játszma. Minden pillanatunk, minden gondolatunk. Játszma az életünk, és a halál is egy játszma. Jó időnek kellett eltelnie, mire rájöttem. Pedig egész életem erről szólt. Csak most visszapörgetem az eseményeket, és megismerkedem önmagam játékszabályaival. Hiszen mindez igencsak érdekes, és szórakoztató játék. Nyilván, vannak szabályok, amik eddig tudattalanul működtek, de most nyakon csípem őket. Te is akarsz játszani? Gyerünk, állj be a körbe.

Subscribe to this RSS feed