Items filtered by date: február 2019

Interjú Kuti Mártával

Születésnapi beszélgetés a 75 éves Kuti Márta szerkesztővel, tipográfussal, publicistával.

- Egy vallomással kezdem: a napokban került kezembe 2010-ben megjelent Írásnyomok című kötete, amely közel hetven, jól megszerkesztett, fordulatokban gazdag, igényes nyelviséggel gondozott írást tartalmaz. Olyanok ezek, mint az őszi almák, amelyeket — mielőtt gyümölcskosárba tennénk - jól megválogatjuk, letöröljük, és vigyázunk, hogy szépen illeszkedjenek egymás mellé. Milyen szempont szerint válogatta fölöttébb érdekes, értékes anyagát?

- Kezdjem az elején. A filológiát Kolozsváron végeztem. Balogh Edgárnál, a neves publicistánál írtam államvizsga dolgozatomat publicisztikából az Erdélyi Helikonról. Ez meghatározta egész életemet, az irodalomhoz, a magyarsághoz, a transzilvanizmushoz való viszonyomat. A 89-es fordulat előtt mint az Igaz Szó korrektora majd kép- és tördelőszerkesztője az erdélyi irodalom legjelesebb alakjaival kerültem kapcsolatba, hisz kézirataikat gondoztam. Ott tanultam meg, hogy csak a minőség, a jól megszerkesztett írás érdemel nyomdafestéket. Különösen Jánosházy Györgytől meg Székely Jánostól tanultam sokat. Amikor elkezdtem publicisztikát és előszót írni, könyveket szerkeszteni, nyilván ezek a szempontok érvényesültek saját írásaimban is. Aztán amikor már összegyűlt, annyi anyag, hogy egy könyv lehetett belőle, kiválogattam a legjavát, s így megszületett az Írásnyomok. Akkor azt hittem, több könyvem nem lesz, de én is hagytam magam után írott nyomokat most már, akkor legyen a címe Írásnyomok.

Interjú Szávai Gézával

- Mit adtak neked a küsmődi gyermekévek, ami egész életedben végig kísér?

- Én természeti embernek születtem egy székelyföldi apró településre, a Hargita megyei Küsmődre. Amikor egyetemi hallgatóként az akkor éppen divatos könyveket olvastam a „primitívekről”, finomabban szólva a természeti népekről, azt mondtam, mit tehetnék, tuti, hogy én is primitív vagyok. Tizennégy éves koromig olyan természet-közeliségben, ha tetszik: természeti közösségben éltem, hogy onnan úgy tereltek be a székelykeresztúri gimnáziumba, mint egy ridegtartásban élő borjút a legelőről. De mindmáig óriási szerencsének érzem, hogy „természeti (primitív?!) emberként” nőhettem fel.

Subscribe to this RSS feed