ELTÁJOLÓDVA

Leválni készülő levél a táj:
fele még zöld opál,
napra emlékező,
de túlnan már bronz-idő,
az emberi hátraarcot is
megelőző –

ücsörgök nyár és ősz között
mint öregedő levél ütőerén:
didergő modell
a szineit csapkodó festő előtt,
ki régi vásznat hasznosit,
napraforgó-sárgát fullaszt
érett barnába
és sárba márt 
minden rózsálló délutánt.

Aztán megjön mint isteni törvény,
minden kalandra, kipirult mára 
a józan éj,
mikor száradni nyugszanak a szinek 
és pihen a lázas ész -
csak én didergek (még mindig) 
csönd-sarokban,
mint ki levetette zöld tülljeit,
de nem találja helyét a bronzban.

MIÉRT?

Nem az a lényeg,
hány lóerővel,
vagy éppen milyen
szinű géppel
tűnsz el a végtelenben,
sem az, hogy a bálterem
melyik sarkából indult el
pillangó-lépted -
hanem a cél,
mely minden kulccsal
felér:
az itthon eldobottal
s a vágyakra idomulttal -
s aztán ha maradnál,
csontod az árnyas,
kis padot nyomná,
ne hidd, hogy
soha nem ugrik eléd,
s hulltodban legalább
kegyelmez a kérdés:
miért ?

- Sokan úgy tartják, hogy egy bizonyos kor után a születésnap nem számít ünnepnek, hiszen nem örülhetünk annak, hogy elröppentek az ifjúság színpompás évei és óhatatlan bekopogtak életünkbe a „nem szeretem”-napok. Neked mi a véleményed erről?

– Ugyanaz: nekem sem számít ünnepnek. Egyrészt azért, mert az évek múlására emlékeztetnek, másrészt, de most ne nevess, mert ez az élet olyan rövid, hogy én személy szerint nem sok értelmét látom annak, hogy egyáltalán megszülessünk. Hiszen annyi tervem van még, melynek megvalósítására már így 80 felé nem sok időm maradt. Azért remélem, a 100-at még megérem. Jókai ilyen korban, látván azt, hogy nem hal meg, azt kezdte hinni, hogy ő lesz az első ember, aki örökké fog élni. Ehhez képest az én 100 évem már igazán semmiség.

HALÁLKÖZELBEN

végig ő vizsgált 
fekete köpenyében
nem az orvos

szálkás ujjával
pengette gerincem:
laza húr

már mélyen a tudat
tengerszintje alatt
meglepett bűzös lehelete

sokáig fojtogatott
testem körül sűrű
buborékok szálltak fel

végül elment
megunt vagy
csak pihenőt tart

nem tudom
tintaszin kézjegyét 
itt hagyta torkomon

Puzzle

én-arcomat
egy kifakult papiron

volt-szavamat régen
becsukott könyvben

ébresztem hangomat
idő-visszajátszásban

és egyszerre mindet
összerakva: lét-puzzle 

lépteim jegyzem
(távolodó visszhangok
versbe hullása)