Finta Gerő és versárnyéka

(Sz. Tordatúr, 1889. dec. 31. – mh. 1981. júl. 5., Budapest) – költő, műfordító. A Bethlen-kollégiumban érettségizett, a budapesti egyetemen jogi és bölcsészeti tanulmányokat folytatott, majd Kolozsvárt tanári oklevelet szerzett. 1915-től a székelyudvarhelyi, 1928-tól a kolozsvári ref. kollégium tanára, 1941-től a nagyváradi ref. leánygimnázium igazgatója. 1945 -től Magyarországon élt haláláig. Fia, Finta József neves építészmérnök. Tagja volt a Kemény Zsigmond Társaságnak és az Erdélyi Irodalmi Társaságnak. Költeményei, műfordításai, kritikai írásai a Cimbora, Erdélyi Szemle, Vasárnapi Újság hasábjain jelentek meg, a Pásztortűz állandó munkatársa. Kötetei: A fák. Székelyudvarhely 1923; Pacsirtaszó. Kv. 1927. Több verse lengyel fordításban is megjelent. Eminescu költészetének jeles tolmácsolója.

Furulya

Nem búgok, mint soksípú orgona.
Királyi hangszer nem leszek soha.

Mesterhegedű is alig leszek.
Ne várjatok ilyennek, emberek!

Kürt sem leszek, távolbaharsanó.
Fáradt ajkamról lágyan kél a szó.

De, hogyha jártok alkonyos mezőn
És elmerengtek holdas dombtetőn

A boldog múlton és hogy visszatérjen
Tűnt üdvötök, epedtek érte mélyen —

Hallotok olykor síró furulyát,
Mely egykedvűen kesergi dalát,

A lelketek megsajdul, nehezül.
Csak árva szív zokog így, egyedül!...


Az őszi kertben

Az őszi kertben
Mulatni jó.
Csörög a kedvem,
Mint a dió.

Az őszi kertben
Alma, dió,
Zsebem megtömni
Velük mi jó.

Verem a diót.
Megcsörgetem.
Zsebem teli van
S teli a szivem.

A régi gyermek
Vagyok megint,
Szedve kertünknek
Gyümölcseit.

Fenn a fatetőn
Szól a batul:
Kinek kezébe
Essem rabul?...

Egy fától a máshoz
Sietek.
Gyerek vagyok én,
Boldog gyerek!...


Kínek kell?...

Kinek kell ma e fájó líra:
Ez árva dallam, mely zokog
Vigasztalan
És hasztalan? — —
Óh, boldogok,
Akik hittel szólnak, ha szólnak
S kiknek rongyolt ruhára
Friss folt a holnap!
De én, de én,
Kinek bánatkút forr a lelkem fenekén
S ez kiapadhatatlan,
Az örömöt kiáltók
Közibe én mi jogon álljak?
„Hurráh, az élet szép!"
Emigyen én hogyan is kiabáljak?— —
Már maradok,
Aki vagyok:
Magamban síró hegedű
S tán nem maradok egyedül!
Lesz egy-kettő, ki ráfigyel
Lelkem elárvult dallamára:
E fájó líra el-elcsukló szavára!


Erdélyi földben

Életem gyökerét
Ott keresd,
Ott táplálja most is
A falusi föld,
Hol vidám gyerek voltam
Sok évvel ezelőtt!

Apámnak gyepes udvarán
S a kertben,
Hová kis bántalmaktól
Menekültem, -
Mélyen a földbe gyökeremet
Ottan küldtem!

A lombon bármilyen
Messzi is nő,
Az élet belém onnan tör elő.
- Az a föld táplál engem,
Amely apám álmának
Puha pihentető.

Oh, áldott az akarat,
Ki létre hivott
És erdélyi földbe plántált
Kicsiny vadócot - engem.
S belém oltá nemes fa vágyát:
Zamatos gyümölccsel terhesedni!...

- Életem gyökerét
Ott keresi,
Ott táplálja most is
A falusi föld,
Hol vidám gyermek voltam
Sok évvel ezelőtt!


Még több vers Finta Gerőtől az Erdélyi és csángó költészet c. antológiában
http://mek.oszk.hu/kiallitas/erdelyi/fintagero.htm