Kibédi Sándor és „versárnyéka”

Sz. Nagysomkút, 1897. márc. 3. – mh. 1941. dec. 16. Kolozsvár; költő, drámaíró, műfordító, szerkesztő. Családi neve: Hapka; írásait édesanyja, Kibédi László Teréz családi előnevével jegyezte. Volt borbély, építőmunkás, vándorszínész, cirkuszi akrobata és céllövő. 1920-ban jelentkezett verseivel. Az 1922-1924 között Nagysomkúton megjelent Kővárvidék c. hetilap főmunkatársa (1923), a Nagybányai Hírlapban is közöl. 1924-ben kerül Kolozsvárra, versei, elbeszélései, cikkei a Keleti Újság, Ellenzék, Brassói Lapok, Pásztortűz hasábjain jelennek meg. 1928-29-ben a nagyszalontai Szemle c. hetilap, 1929-30-ban Az Újság c. napilap főszerkesztője, majd Kolozsvárra visszatérve 1931-től névlegesen a Korunk felelős szerkesztője, az 1935-ben megindult Tribün c. baloldali folyóirat főmunkatársa, később megindítja a Széphalom c. irodalmi, művészeti és társadalmi folyóiratot (1937-38). Munkái: Így akarom (versek, Dicsőszentmárton 1924); Diadalmas élet (versek, Dicsőszentmárton 1924); Tengerzúgás (versek, Kv. 1926); Megjött a reggel (versgyűjtemény, Kv. 1931); Szeptember végén (költői színjáték, Kv. 1933); Petőfi és Pila Anikó. Válasz egy tanulmányra (Kv. 1939). Fordításköteteiből kiemelkedő teljesítmény az  Eminescu Mihály Összes költeményei (Győri Illés István bevezetőjével, Kv. 1934)

NAPSZÁMOSOK

Ferdevállas, kajlabajszú emberfiák,
kopott a ruhájuk, roggyan a lábuk
s a derekuk roppan a meddő tusán.
Kenyér, kenyér! — és holmi rongy a testen;
ebben merül ki minden akarat.
Egy kicsi ház, kertecske, társ, gyermekek
—  teremtő Isten, milyen nagy dolog!

Nézem őket, babonázott szemmel nézem.
Őskép. A poros úton mendegélnek.
Ezt így, valahol már láttam, régen.
Ez hát az árnyék? — kérdeztem akkor,
nem felelt senki.
Az emberek bámulva elmeredtek a kérdésemen.
– Most is kérdem. Nem érti senkisem.