Kibédi Sándor és „versárnyéka”

Sz. Nagysomkút, 1897. márc. 3. – mh. 1941. dec. 16. Kolozsvár; költő, drámaíró, műfordító, szerkesztő. Családi neve: Hapka; írásait édesanyja, Kibédi László Teréz családi előnevével jegyezte. Volt borbély, építőmunkás, vándorszínész, cirkuszi akrobata és céllövő. 1920-ban jelentkezett verseivel. Az 1922-1924 között Nagysomkúton megjelent Kővárvidék c. hetilap főmunkatársa (1923), a Nagybányai Hírlapban is közöl. 1924-ben kerül Kolozsvárra, versei, elbeszélései, cikkei a Keleti Újság, Ellenzék, Brassói Lapok, Pásztortűz hasábjain jelennek meg. 1928-29-ben a nagyszalontai Szemle c. hetilap, 1929-30-ban Az Újság c. napilap főszerkesztője, majd Kolozsvárra visszatérve 1931-től névlegesen a Korunk felelős szerkesztője, az 1935-ben megindult Tribün c. baloldali folyóirat főmunkatársa, később megindítja a Széphalom c. irodalmi, művészeti és társadalmi folyóiratot (1937-38). Munkái: Így akarom (versek, Dicsőszentmárton 1924); Diadalmas élet (versek, Dicsőszentmárton 1924); Tengerzúgás (versek, Kv. 1926); Megjött a reggel (versgyűjtemény, Kv. 1931); Szeptember végén (költői színjáték, Kv. 1933); Petőfi és Pila Anikó. Válasz egy tanulmányra (Kv. 1939). Fordításköteteiből kiemelkedő teljesítmény az  Eminescu Mihály Összes költeményei (Győri Illés István bevezetőjével, Kv. 1934)


NAPSZÁMOSOK

Ferdevállas, kajlabajszú emberfiák,
kopott a ruhájuk, roggyan a lábuk
s a derekuk roppan a meddő tusán.
Kenyér, kenyér! — és holmi rongy a testen;
ebben merül ki minden akarat.
Egy kicsi ház, kertecske, társ, gyermekek
—  teremtő Isten, milyen nagy dolog!

Nézem őket, babonázott szemmel nézem.
Őskép. A poros úton mendegélnek.
Ezt így, valahol már láttam, régen.
Ez hát az árnyék? — kérdeztem akkor,
nem felelt senki.
Az emberek bámulva elmeredtek a kérdésemen.
– Most is kérdem. Nem érti senkisem.

SZOMORÚ KICSI LÁNYOK

Kora reggel, fényes reggel 
sietnek a lányok, 
szomorú kis lányok 
gond-köpenyben sietnek.

Előttük az élet 
komor éje játszik, 
s ezer férfiölben 
rejtőzik a gyermek.

Melyik az? Melyik az! 
Lopja el gondunkat, 
vessen életágyat 
asszonyi magunknak!

Árva kicsi lányok: 
messze jár a férfi, 
rég halott a gyermek — 
egyedül maradtok...


EGY KOLOZSVÁRI HÁZ

Égnek itt a falak, láng lobban a tetőn, 
az alap vad lázban sikoltoz, nyög, piheg, 
ablakok remegnek, félelemmel félnek, 
minden zúgon-zegen, bútoron, kilincsen 
meglapul, sistereg dörömböl az árnyék

Jaj, te csodálatos forró levegőjű 
babonás nagy bolond kolozsvári ház: 
reng benned a világ, dübörg a föld árja, 
csudálkozó csillag fürdeti a lábát 
búgó bensőd meleg sugártengerében 
s fergeteg, zivatar önti néha magát 
morogva, zubogva égő falaidra...

A láng a tetődön el-kihúnyni látszik,
alapod vad láza mintha megenyhülne
s csend, nyugalom fénylik sajgó küszöbödön.
De újra, meg újra fölsivít a fájás,
ropog, dong a padlód, ajtód megcsikordul
s éjfekete madár, töröttszárnyu madár
vergődik alattad...


BALLAGNI A JUHOK UTÁN

Mint egyszer, — 
haragudjon, avagy 
nevessen az ég: 
vidáman fütyörészni, 
mogyorópálcával 
csapdosni a bokrok leveleit 
s napszállat után 
hanyattfeküdni a forró füvön, 
tereferélni kacér csillagokkal. 
Reggel — még félig álmosan — 
csettinteni a négylábú társnak: 
hé, Bundás, elébe, kerítsd, — 
és derűsen, táguló tüdővel 
szippantani a hegyi levegőt, 
kurjantani pár hatalmas-nagyot, 
rikkantani egy-két mord igét, 
majd csendesen, henye gonddal 
szemlélgetni a turmát, 
ballagni szótalan, némán 
a bégető juhok után...


Még több vers Kibédi Sándortól az Erdélyi és csángó költők antológiában
http://mek.oszk.hu/kiallitas/erdelyi/kibedi.htm