Elekes György és "versárnyéka"
Elekes György nem tartozik erdélyi irodalmunk visszhangos vonulatához, pedig viszonylag széles pászmát fogott be e századból: 1894- ben született és 1969-ben halt meg. A kézdivásárhelyi fiatalember szülővárosában végzi a gimnáziumot, majd Budapestre megy egyetemre, ahol jogászdoktori képesítést nyer. Életében nagy fordulat az első világháború: bevonul, de hamarosan orosz fogságba kerül és a szibériai Krasznojarszkba hurcolják, ahol versírásra adja a fejét. Hazatérve lapot szerkeszt. Sorban adja ki Kézdivásárhelyen a Keserű lapi, a Bűzbomba, majd a Flekken c. szatirikus lapokat. 1923-ban Brassóba költözik. 1923-32 között Színházi újság címmel művészeti lapot ad ki, 1925-1926 között Brassói Hétfői Hírlap címmel hetilapot szerkeszt, majd a Brassói Napló felelős szerkesztője. Első verseskötetét a fogságban írt darabokból állítja össze s saját költségén adja ki Szibériában pergő homokszemek zenéje címmel, a Kézdivásárhelyi Könyvnyomda Rt. gondozásában, 1921-ben. Következnek a Szürke csendben (1922), Hoffman három meséje (1922), Bábszínház (1923), Mindegy (1924), A szomorúság országában (1924) c. kötetek. Ő a szerzője az idős nemzedékek körében népszerű szerelmi regényfolyamnak, a Szívek harcának, amelyet Katolnai László álnévvel jegyzett.
Tavasz
Nap sugarában fürdik a felhő,
hosszú, nagy álmok árnya suhan,
hóviharoknak vad heve meghalt,
itt a tavasz a kertkapuban.
Bús hajam őszül, könny a szememben,
vágyakozások vára szivem,
rajtam a télnek szürke ködökből
összeharácsolt csókja pihen.
Messzi mezőkre jaj mikor érek!
tarka-virágos lesz-e útam?...
Nap sugarában fürdik a felhő,
hosszú, nagy álmok árnya suhan.
Krasznojarszk, 1916.
Vándoruton
Vándor lelke nyugatra száll,
vándor teste keletre,
hosszú, sötét vonat viszi,
sinek sírnak megette.
Évek óta zörgő keréken,
egy-egy megálló néha támad,
de újból indul nyögve, zúgva,
egy új, sötétebb éjszakának.
Rongyos lelkek vénülő házban,
(eső kinozta, szél verte, nyúzta,)
mennek, mennek s fehér szemével
utánuk néz a szörnyű puszta...
Zima, 1920.
A jég fölött
Olyan a lelkem, mint a Bajkál,
jégkoporsó alatt pihen,
(benn éj van rég, mély, néma, fáradt)
és nem zavarja semmi sem.
A jég fölött jaj más az élet,
havat hasít vad, hetyke szél,
... sír a nyomor az árva parton
amerre búg a vasszekér.
Irkuck, 1920.
Városok végén
Városok végén, város szélen
ütnek tanyát a szürke semmik,
nyomor útak találkozóján,
hol annyi vágy tar sírja fekszik.
És mindig, mindenütt kilökve,
fapajtában, a földbe ásva,
a szél beszáll, a hó bemászik
penészbe, rongyba, jajgatásba.
Kétséges éjek könnye forró,
szívek égnek, szívek vajúdnak,
és reggel-reggel egy-egy lélek
csak nekivág a hosszú útnak.
Jó asszonyok, kik sírtok értünk
tudjátok meg – segít a semmin,
csak még több imát, még több könnyet,
hogy indulhassunk valamennyin.
Nikolszkusszuriszk, 1920.
Még több Elekes György vers az Erdélyi és csángó költészet c. antológiában: http://mek.oszk.hu/kiallitas/erdelyi/elekesgyogy.htm