Elekes György és "versárnyéka"

Elekes György nem tartozik erdélyi irodalmunk visszhangos vonulatához, pedig viszonylag széles pászmát fogott be e századból: 1894- ben született és 1969-ben halt meg. A kézdivásárhelyi fiatalember szülővárosában végzi a gimnáziumot, majd Budapestre megy egyetemre, ahol jogászdoktori képesítést nyer. Életében nagy fordulat az első világháború: bevonul, de hamarosan orosz fogságba kerül és a szibériai Krasznojarszkba hurcolják, ahol versírásra adja a fejét. Hazatérve lapot szerkeszt. Sorban adja ki Kézdivásárhelyen a Keserű lapi, a Bűzbomba, majd a Flekken c.  szatirikus lapokat. 1923-ban Brassóba költözik. 1923-32 között Színházi újság címmel művészeti lapot ad ki, 1925-1926 között Brassói Hétfői Hírlap címmel hetilapot szerkeszt, majd a Brassói Napló felelős szerkesztője. Első verseskötetét a fogságban írt darabokból állítja össze s saját költségén adja ki Szibériában pergő homokszemek zenéje címmel, a Kézdivásárhelyi Könyvnyomda Rt. gondozásában, 1921-ben. Következnek a Szürke csendben (1922), Hoffman három meséje (1922), Bábszínház (1923), Mindegy (1924), A szomorúság országában (1924) c. kötetek. Ő a szerzője az idős nemzedékek körében népszerű szerelmi regényfolyamnak, a Szívek harcának, amelyet Katolnai László álnévvel jegyzett.

Tavasz

Nap sugarában fürdik a felhő, 
hosszú, nagy álmok árnya suhan, 
hóviharoknak vad heve meghalt, 
itt a tavasz a kertkapuban.

Bús hajam őszül, könny a szememben, 
vágyakozások vára szivem, 
rajtam a télnek szürke ködökből 
összeharácsolt csókja pihen.

Messzi mezőkre jaj mikor érek! 
tarka-virágos lesz-e útam?... 
Nap sugarában fürdik a felhő, 
hosszú, nagy álmok árnya suhan.

Krasznojarszk, 1916.


Vándoruton

Vándor lelke nyugatra száll, 
vándor teste keletre, 
hosszú, sötét vonat viszi, 
sinek sírnak megette.

Évek óta zörgő keréken, 
egy-egy megálló néha támad, 
de újból indul nyögve, zúgva, 
egy új, sötétebb éjszakának.

Rongyos lelkek vénülő házban, 
(eső kinozta, szél verte, nyúzta,) 
mennek, mennek s fehér szemével 
utánuk néz a szörnyű puszta...

Zima, 1920.


A jég fölött

Olyan a lelkem, mint a Bajkál, 
jégkoporsó alatt pihen, 
(benn éj van rég, mély, néma, fáradt) 
és nem zavarja semmi sem.

A jég fölött jaj más az élet, 
havat hasít vad, hetyke szél, 
... sír a nyomor az árva parton 
amerre búg a vasszekér.

Irkuck, 1920.


Városok végén

Városok végén, város szélen 
ütnek tanyát a szürke semmik, 
nyomor útak találkozóján, 
hol annyi vágy tar sírja fekszik.

És mindig, mindenütt kilökve, 
fapajtában, a földbe ásva, 
a szél beszáll, a hó bemászik 
penészbe, rongyba, jajgatásba.

Kétséges éjek könnye forró, 
szívek égnek, szívek vajúdnak, 
és reggel-reggel egy-egy lélek 
csak nekivág a hosszú útnak.

Jó asszonyok, kik sírtok értünk 
tudjátok meg – segít a semmin, 
csak még több imát, még több könnyet, 
hogy indulhassunk valamennyin.

Nikolszkusszuriszk, 1920.


Még több Elekes György vers az Erdélyi és csángó költészet c. antológiában: http://mek.oszk.hu/kiallitas/erdelyi/elekesgyogy.htm