Máté Imre és „versárnyéka”


Máté Imre (Érmihályfalva, 1936. február 14. – Érmihályfalva, 1989. december 8.) főként a Partiumban ismert és elismert költő. Tetszhalottként született, életre keltése közben maradandó idegrendszeri károsodást szenvedett. 1961-ben érettségizett Székelyhídon, tehetségére hamar felfigyeltek. Könyvtáros lett, majd családot alapított és Nagyváradon telepedett meg. Számos kortárs magyar költő biztatta, támogatta. Versei főleg lapokban jelentek meg. Kötetei: Látta ezt a fürge mókus (gyermekversek, 1969); Forgó táncban (versek, 1973); A nap kalapja (gyermekversek, 1980); Segíts meg, emberségem (Gábor Ferenccel és Számadó Ernővel közös verseskötet, 1984). Édesanyja halála után tragikus hirtelenséggel elhunyt.


Hajszás

Csepű hajából nagyapám
ostort font nekem,
s őriztem a teheneket
az őszi földeken.

Tilosba tőlem egyse járt —
csupán a csámborult Világ.


Törvényesen

klasszikus város melyben jártam
a legmodernebb maskarában
bolondnak néztek vagy talán
tisztelték paraszt nyavalyám
barátok kik nyelvükre vettek
minden nőt tőlem elszerettek
s lett csalódottan feleségem
szeretőm kit megcsaltam régen
nem is tudom már mennyi vétket
cipelnek bennem az emlékek


Szabadnap

(Ingázók)

Városról jönnek,
faluról mennek.
Hozzák a zajt, és
viszik a csendet.


(Szabadnap)

Ködlött a téli ég,
s leszállt egy asszony a vonatról.
A kalauz is utána nézett,
szabadnapra gondolt
és a tavaszra.


(Nézi az eget)

Egy korty bort ivott,
megrészegedett,
csókot kapott,
vissza nem adta,
pedig felnőtt,
és most bambán
nézi az eget,
s töpreng sorsán —
gyűlnek a felhők.


(Részeg)

Körhintára ültette kedvét,
el ne veszhessen ifjúsága,
s a hullámzó föld örömébe
dalait vadul kiabálja.
Mégis ki hallja, meg nem érti,
és aki érti, visszaretten,
üres szemekkel nézi sorsát
a bukdácsoló fellegekben.


(Sínek között)

expressz-alkony közeleg
vár az asszony
megérkezik a gyerek
elutazik a gyerek
jövés-menés az idő
hol van az asszony
vére lesz a hajnal
könnye majd a harmat


(Vonaton)

Egy asszony mindig utazik,
egyedül ül és mosolyog,
szemében látom reggelente,
hogy mennyi szépet álmodott.

Eltűnődöm a boldogságon,
amelyre vágyni érdemes,
és állomástól állomásig
a remény újra felkeres.


(Hasonlat)

Emlékeinken úgy pihen a nyár,
mint színes tollú óriás madár.
 

Még több vers Máté Imrétől az Erdélyi és csángó költészet c. antológiában:
http://mek.oszk.hu/kiallitas/erdelyi/mate.htm