Holló Ernő és „versárnyéka”

Született Gyergyószentmiklóson (1910) és meghalt Sepsiszentgyörgyön (1983) – erdélyi magyar költő, újságíró. Középiskolai tanulmányait Hajdúböszörményben, Gödöllőn és Aszódon végezte (1928), majd újságíró lett. 1929-től a Kis Újság, 1930-tól az Új Idők belső munkatársa Budapesten. 1941-től Sepsiszentgyörgyön a Székely Nép állandó munkatársa, 1944-45-ben ugyanott a Szabadság szerkesztője, később a Népi Egység munkatársa 1949-ig. Több verseskötete magyarországi éveiben, Budapesten jelent meg (Estéli utazás, 1930; Mindent meglátni benned, lélek, 1933; Tűz a tóparton, 1935; Férfiének, 1939; Versek, 1941). Több költeményét megzenésítették. Erdélyi verskötetei: Tisztítótűz (Csíkszereda 1946); Téli készülődés (1966); Énekelj, Fenyő! (1987). Nevét öntevékeny sajtóklub őrzi élete végső állomásán, Sepsiszentgyörgyön.

Távozó

Valaki az ajtón kifordul s visszanéz,
mögötte ott van, amit elhagyott,
székek, szekrények, képek, kialudt
cigaretták, könyvsorok, asztalok.

Előtte: házak, utcák és terek,
s miből kilép, az mind utána jő,
mert az is ő, amit már elhagyott,
és ami előtte van, az is ő.

Sima tükrét belehelte a jég,
hófehér fátyolával betakarta.
Mennyi minden rejtőzködik alatta?
Bádogdoboz, ághulladék, cserép

s egyéb – no persze halak – azok is.
Életük? Egyhangú. Nem változó.
Hisz eszkimónak mindig hó a hó,
s a halnak télen-nyáron víz a víz.

Hányszor elnéztem, hogy fut habra hab,
szemem, mint mikroszkóp, átszűrte mind
a fenék titkait, zegzugait.

De most úgy mered szét a tájra,
mint ház, hol senki nem lakik,
s ajtaja-ablaka bezárva.

Hangok

Örvény a hang. Ki tudja, hogy a
pacsirta trilláiban milyen
elégedettség szakad fel; a farkas
üvöltése mögött mekkora
éhségek rejlenek, micsoda düh és
tehetetlenség ordít
az oroszlánból; a veréb
köznapi csipogásában milyen
zavaros panaszok kapkodnak
valaki után,
valami után,
s kit vár a szarvas, amikor
az erdő-éjszakába belebőg
tehetetlenül, vágyakozva vagy
felszabadultan?
A lét kiált belőlük -
hangjuk árnyaiban, fényeiben
a lét ujjong, reszket, hálálkodik,
dadog, könyörög, jajgat,
kiverve valahonnan,
menekülés valahová.
Valaki kérdez bennük
s válaszra vár.

Gyűjtemény a túlvilágra

Mit sajnálnék itthagyni, hogyha számból
elfogy az utolsó kenyérszelet?
Egy gyermeket, ki olyan, mint a fűszál.
Egy asszonyt, ki olyan, mint egy gyerek.
Egy könyvet szívesen vinnék magammal -
még magam sem tudom, hogy melyiket.
Lehet, amelyet legtöbbet lapoztam,
vagy azt, amelyet még nem ismerek.

Szeretnék ceruzát vinni magammal,
papírt? Elég egy szekérre való?
Hogy néha-néha egy-egy verset írjak,
hadd olvassa őket a fennvaló.
Az ismeretlen katakombáiba
feltétlenül vinnék egy kis pipát,
dohányt sokat, hogy füstjénél merengve
elgondoljam, milyen volt a világ.

Na meg térképet se felejtenék el,
hogy el-elnézzem, merre éltem én,
noteszemet a följegyzett címekkel
kár lenne, hogyha itt felejteném.
Mit vinnék még? Valamit fiókomból...
egy iratkapcsot, drótot, egy szeget?
Mindegy, mit, hátha fenn majd az hiányzik,
hogy tökéletesen boldog legyek.

Még több vers Holló Ernőtől az Erdélyi és csángó költészet c. antológiában
http://mek.oszk.hu/kiallitas/erdelyi/hollo.htm