Items filtered by date: július 2017

Okos emberek okossága…

Nem tudom, mások hogy vannak vele, de én csodálom az okos embereket. És ez a csodálat, miután rácsodálkoztam magamra is, nem véletlen. Nem szerzett, egyszerűen velem született tulajdonság. És ez nálam már akkor megmutatkozott, amikor még nem is tudatosult bennem... Ott lótottam-futottam az okos emberek körül, kerestem a barátságukat, cipeltem a táskájukat, és nem egyébért, csakhogy hulljon rám is egy kis fény. Hogy higgyék el: én is okos vagyok. Mert azt már tudtam én is, hogy az emberek megítélése sajátos. S ha látják, hogy kiknek a társaságában jelenek meg, elterjed majd rólam is.

Irodalmi és kritikapályázat

Az Arany János-emlékév keretében a 200 éve született költő, irodalomszervező és kritikus lírai és kritikusi örökségére megemlékezve a Petőfi Irodalmi Múzeum nyílt pályázati felhívást tesz közzé Arany János életműve által inspirált szépirodalmi és kritikai művek megalkotására. Az alábbi kategóriákban várják a nevezéseket 2017. szeptember 30-ig:

Slamtábor Orfűn

2017 július utolsó hetében (július 26-30) az orfűi Panoráma Campingben (amit a Fishing on Orfű helyszíneként jól ismerhettek) megrendezzük az első magyar SLAMTÁBORT, vagyis az STB-t, vagyis az "I. Összmagyar Slam Poetry, Spoken Word és Irodalmi tábor"-t. A táborba heti és napijegyek egyaránt válthatóak.

Fábián Judit versei

Vonatfülkében

Reflektorfénybe került, milliónyi
levegőben poroszkáló porszem
a vonatfülkében.
Nap-lupé növeli ijesztőre őket,
a három alvó utas nyitott szájába tévednek lustán,
horkolással hintáznak.
A mindenhová beférkőző orrfacsaró vécébűz
az utazók álmában vájkál, alvó arcokat torzít.
Cipőket paskol ütemesen
a szemetesből kiborult pillepalack-halmaz,
talpak szívnak be kiöntött kávé-maradékot.

Várad 2017/6.

A Várad folyóirat júniusi számában verssel jelentkezik Debreczeny György, Hajós Eszter, Keszthelyi György, Józsa Evelin. Prózát publikál Ozsváth Zsuzsa, Szombati István, Pilizota Szandra és Csató Anita. A Művészet rovatban Fám Erika A videó kontinuitásáról ír, a Társadalom rovatban Mozog Nagy Imre önéletírása és Péter I. Zoltán A nagyváradi Áldozatkészség szobra c. írása olvasható, Farkas László pedig a Jókai-titokról értekezik. A Kultúra rovatban Tóth Hajnal három írása olvasható, kritikát Simon Judit közöl a tizedik évébe lépő TESZT-ről, Nagy Orsolya pedig Jordan Peele Tűnj el! c. filmjéről.

Vissza az acéltollhoz!

Sokan vagyunk még, akik emlékezhetünk arra a, néha egyenesen gyötrelmet okozó munkára (!), ami tulajdonképpen a betűvetés elsajátítását jelentette az elsős kisdiákok számára. Lévén, hogy egykor még a puritán vonalú tollszárak és a karcsú, acélos tollhegyek voltak napi használatban, s nem a különben magyar találmányú golyóstoll. Latin betűs írásunk nem kíván különleges, már-már művészi képességeket tőlünk, mint a kínaiaktól vagy japánoktól a saját írásuk, de hogy gondosságot, igényességet igen, az vitathatatlan.

Helikon 2017/14.

A Helikon második júliusi számának címoldalán Karácsonyi Zsolt verse olvasható, ezt Varga Melinda beszélgetése követi Hevesi Judit költővel. Verset Király László, Szántai János, prózát Molnár Vilmos, Végh Attila és Király Farkas közöl. Kritikát Mikó Imola ír Esterházy Péter Hasnyálmirigynapló című könyvéről, illetve Gaal György a Honfoglaló nagy írónemzedék (szerk. Kabán Annamária, Mózes Huba) című tanulmánykötetről.

Vers- és novellapályázat

A Magyar Írószövetség - csatlakozva az Arany János születésének 200. évfordulójára meghirdetett emlékévhez - vers- és novellapályázatot írt ki 45. életévüket még be nem töltött alkotók részére új művek létrehozására. A pályázatok célja a magyar irodalom egyik legnagyobb alkotója, Arany János megidézése hommage, pastiche vagy egyéb lírai műfajban, illetve fordulatos novellákban, továbbá közel hozni a mai olvasókhoz a költő alakját, sorsát, művészetét magas színvonalú költemények, írások formájában.

Elhunyt Jancsó Miklós

2017. július 17-én, életének 70. esztendejében elhunyt Jancsó Miklós színművész, tanár, író. 1968 és 2001 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja, klasszikus és modern drámák markáns jellemszínésze. A színészet mellett – a családi örökség folytatójaként – 1989-től rendszeresen publikál, műfajai: humoreszk, rövidpróza. Színpadi jeleneteit, egyfelvonásosait az erdélyi magyar színpadokon is játszották.

Zsidó Ferenc regényrészlete stars

Huszonnégy*

*részlet egy készülő regényből

Vajda Gergely megállt a lépcsőházban, elővette termoszát, nagyot húzott belőle. Eszébe jutott, valahol látott egy olyan feliratot, hogy egy pohár tej, tiszta fej, s mosolyognia kellett. Csak a harmadik korty kávé után pillantott rá a szomszédos ajtóra. Igen, ő következik. Hiába próbálná odázni, halogatni. Keszeg Irma néni. Özvegy, egészsége eléggé megrokkant már, de valahogy még gondoskodik magáról (bár a harmadikra egyre nehezebben jön fel), így lánya javaslatát, hogy költözzön hozzá, esetleg menjen öregotthonba, határozottan elutasítja. Elmatatgat a lakásban, megnéz néhány sorozatfilmet, de, mivel nagyon kíváncsi természetű, fő szórakozása a trécselés.

Subscribe to this RSS feed