Műfordítás

Keshab Sigdel versei

I. Nepáli nyelven írt versek

A FOLYÓ (नदी)

A Himalájában rajzolja meg egy folyó
a civilizáció tervrajzát
áramlata bulldózereivel
kígyóformájú kacskaringós árkot ás
és a hegyi barlangokon keresztül
kijut a nyílt sík tágas térségeire
létrehozva a civilizációt
belefestve az életet
a folyó
az addig alacsonyan fekvő mély tengerbe ömlik
és visszatér a Himalájához hogy magával vigye a magasságok képét

Mišo L. Korać poémája

Balkáni vonat

KÁIN MEGÖLTE ÁBELT;
ISTEN MEGJELÖLTE KÁINT
KEZDET AVAGY VÉG
A FIÚ NYAKÁBAN TESTVÉRBŰN

BALKÁNI ÁLLOMÁS
reménytelenség...
Harcra buzdítanak.
a trombiták.
Sírnak a jövendő
harcosok szeretői.
Részeg csókok csattannak.
Öntik az első párlatot,
a szilvóriumot.
Édességek,
görhe,
édességek.

Constantin Zărnescu: Történet bikával*

 

"Zeusz, a bika, a Földközi Tenger vizében úszva,
hátán az elcsábított EUROPÉVAL,
elfelejtett visszamenni a felhőkbe burkolózott Olümposzra!…
Őt szolgálva politikussá lett.”
(Névtelen főpap Bessarion püspök kíséretéből, Róma, 1454)

Egy szép napon így szólt a barátom: „gyerünk, nézzük meg, hogyan vágnak le egy bikát! Ismerek egy mészárost, aki minden szombat délután bikát vág…”

Alicja Maria Kuberska versei

SZÁRNYAS ISTENNŐ
(Skrzydlata bogini)

A horizont fölött szállok,
az ég, a föld s a tenger határán.

Nem félek.
Nem vagyok madár, nem töröm össze a szárnyam.
Nem hagy el az erőm, átszelem a térségeket.

Karddal vágom ketté a gordiuszi csomókat,
a hétköznapi dolgoktól megszabadulok.

Átlátszó vagyok, el nem kapnak soha.
A nevem Niké.

Milica Petričević versei

Mint egykor

Találkozzunk, mint egykor
Köszöntsük egymást, bolondosakat, szerelmeseket.
Te az életbe
Szabadságba.
Én Beléd,
Karjaidba.
Hát gyere,
Mesélj magadról, én meg, vérző szívvel,
Kirakatbani babát bámuló gyerekként figyellek.

Pande Manojlov versei

AZ IDŐ MÉRÉSE 

Mikor – akkor,
mindenki 
megmérte magának
az időt:
egy másodperccel
sem többet,
egy másodperccel
sem kevesebbet,
pontosan
annyit
amennyit az élet
órája 
mutatott.

Marin Sorescu: Karika

A karika
Cercul

Az úton mendegéltem. Holdvilágnál, úgy, ősszel.
És utolér, majd elmegy mellettem
Egy karika.
Egy nagy vaskarika. Amelyik
Magától ment egyenesen.
Visszanéztem: eldobta volna, 
Vagy csak karikázik valaki?
Senki…
Végül is ki dobta volna el,
Olyan nagy és nehéz ‒ mint egy 
kerékráf.