Műfordítás

Pero Zubac versei

Egyedül ami marad

Szemed elfeledi
tétova lépteimet
és füled elfeledi
féktelen nevetésemet
és ajkad elfeledi
keserű szavaim áradatát
és vállad elfeledi
bizonytalan tenyeremet
csak a képzeletbeli széllel
szembeszegülő
hajad
őrzi kezemet.

Mihai Eminescu verse

Az ifjú korruptak
(Junii corupți)

Hozzátok szólok most, elámított lelkek,
Hogy epétek fakadjon, ó, kába szellemek,
Átokkal kell hassak;
A kékeslila karmú, embergyűlölő átokkal,
Mit ráégessek, mint marhára, homlokotokra
Az izzó vassal.
Jól tudom, hogy lírám süket fülekre lel
Elmétek körül, mi tele van szenvedéllyel,
A bűn óhajával;
Az elmétek, ahol tivornya tombol,
Görcs sorvaszt és részegség rombol,
A kéjtől kiszáradt.
Ó, fortyogjon a düh elcsigázott vénátokban,
Halott szemetekben, megkékült homlokotokban,
Hol véretek alvad;
Mert a Prófétának sosem kell tartania 
Az ájult erőtől, a legyengült karjaiban
A festett ifjaknak. 

Władysław Łazuka versei

xxx

virágzik az orgona a gesztenye
májusozik a május
mész a dombok
zöldjébe
ahol hullámzik a fű
hallgasd miről beszél

oda tartozol te is

xxx

indul a vonat elvisz minket
forognak a kerekek csikorognak meg-megállnak
egyre változnak az utasok
van ki leszáll más felszáll
sok állomás vár miránk

de még semmit sem lehet tudni

Mircea Cărtărescu verse

A seb
Rana

I.
jaj nekem, a seb begyógyult
jaj, a vér megszáradt
és heges lett.
ó, uram, meggyógyultam!
 
mostantól a boldogság fog rágni
a lelki nyugalom marcangolni
és az őrültség ami volt, nem lesz mostantól soha,
nem, a vállát már nem fogom csókolni.
 
életem békében és harmóniában fog telni
sok olvasással, szabályos étkezéssel.
egészségemet a tüdőim eszik meg.
az ésszerűség széttépi az agyamat.

Irfan Horozovic versei

Kóló

Újra az a sirató kóló némán is zokogó
az esendő világot leteperő bús lelket felemelő
legény áll a legeslegszebb
törékeny kedvesem mellett
hogy az eszed vesszen
hogy bánatod elvesszen

Emlékszem ártatlan ajándékok ifjúságára
emlékszem veretes ígéret megtört napjára
régmúlt idők gyászdala
az élet láncát szaggatja
néki táruljon a szív s daloljon a gyilkos tőr
a temetőből hozzá szóljon  az elhantolt szerető

George Țărnea: Falevelek

Bárcsak lennék eső
váltig könnyeznék
siratnám a berket
falevelenként

Bár lennék ködpermet
cseppként hullnék le
a fenyőlevelek
öröklétére

Alexandru Vakulovski regényrészlete

Kisinyov*

A valódi nevelést az utcától kaptam. Ahogy a barátaim is, sőt: az egész generációnk. Amire vágytunk, azt nem kaphattuk meg. És akkor megkerestük máshol. Pipi, Şobo, F – íme néhány haverom. Tényleg nem untatlak? Rendben. Hogy pénzünk legyen kólára, sörre, vodkára, kénytelenek voltunk minden szarságot megcsinálni. Rakodómunka, lopás, bunyó, zsaruk. Ez volt számunkra a barátságos élet, amely kitárt karral fogadott minket, miközben sárga, csorba fogai közt kibökte az üdvözlést: Isten hozott, faszikáim. A beavatás elég könnyen ment. Megúsztuk néhány csonttöréssel, lassan gyűlöletünk is undorrá változott.