Műfordítás

George Țărnea versei

AZ ÉVSZAKOK BALLADÁJA

Eljön a nyár csakhogy lásson     
ifjú ménen lovagolva
hó-kertjéből a palástunk
virágokkal teleszórja

Fülünkhöz hajolva halkan
megtanít sok bölcs igére
egy játékból mely páratlan  
és időtlen és nincs széle

Valamit nyom a markunkba
tudjuk utunk merre menjen
hogy mi módon maradhatna
meg a lelkünk egy-egy könyvben 

Alexandru Mușina prózaversei

A sugárúton
(Pe bulevard)

Élvezem a sugárúton, van ott minden. Koccanhatsz, tiszta véletlenségből, egy-egy csöcsössel, sőt, mintha se kép, se hang, a seggére is adhatsz egy pacsit. Szót se szól vissza, sietős neki. Mindenki rohan, s ez kúl, olyan, mintha gyorsított képen mozognának. Úgy, mint a Mátrixban. Ha nincs semmi dolgod s nem nyavalyogni jöttél – naná, elég, ha látod, mi van egy-egy kirakatban, s jön, hogy bombát nyomj beléjük –, a Big Brother kismiska ez mellett. Tökmaghéj lebeg sűrűn az égből, elfekszik a járdaszélen, marsok és csipszek tasakjai, cigisdobozok és csikkek mellett. Egy-egy kóbor korcs oson át a csajszik fekete, ezüstös, vörös, sárga, barna küllőinek sűrűjén. Azok addig súrolják a köztük lévő levegőt, amíg az, szegény, lövellve elélvez.
Másképp honnan lenne néha, csak úgy, egy-egy széllökés, a sugárúton végig?

Nicolae Labiş: Az első szerelmek

Az első szerelmek
Primele iubiri 


Lelkembe vájtam szentélyeket,
Hogy oda faragott képeket tegyek,
Ahol szarvasaim merengjenek
Csillaghulláskor, ha odagyűlnek.
 
Sudár fenyőim és a nyárak
Zimankó jegébe zártan,
Alakod ezernyi mására,
Éppen képedben találtak.
 
És az alkonyat forrása
Sápadt vizek tükrén ringana, 
A gondolat feszes húrjában
Homlokod finom hajlata.

Floarea Ţuţuianu versei

VALLOMÁS
(Mărturie)

Szóval te voltál

Ezzel az arccal sosem ismertelek volna fel

Látod
évek során – a papír meggyöngítette látásom
(a szavakban oly kevés fény maradt)

egyik kezem elfagyott (a papírlaphoz tapadva)

a másik elégett
míg arról vallott: létezel
(még ha sosem találkoztam volna is veled)

Simona Popescu regényrészlete

Vedlések
(Exuvii)

A kulcslyuk

A mesebeli örök rejtély: az utolsó, titkos, zárt ajtó, nem tudni, mi lehet mögötte... Vajon ezen a legendás ajtón akad-e kulcslyuk is?
Ha kulcslyukon át figyeled, a világ, az is, amelyiket ismersz és amelyikhez hozzáférésed van, mássá változik. Ismét otthon hagytak egyedül, körös-körül egy rakás fényképpel ismeretlenekről, hogy ne unatkozz. Jól tudják, ez valamiféle játék számodra. Most lenne lehetőséged arra, hogy egyik szobából a másikba kóricálj, és kedvedre megnézegess mindent, ami utadba akad, aprólékosan megvizsgálva, megtapogatva, megsimogatva a dolgokat, hogy érezhesd újra és újra hűvösségüket, és hogy mindenféle felületükkel saját magadat is megcirógasd...

Ana Blandiana versei

Nem felejtetted el…
(N-ai uitat graiul plantelor)

Tudom, csak azért jöttél, hogy mondj valamit,
Mert a felhők nem mondhatták el.
Nem tudsz maradni,
Nincs meleg ruhád,
És nem felejtetted el a növények nyelvét,
Csak azért jöttél, hogy homlokomon hagyd
A jelt, melyet úgy olvasunk: “Jó éjszakát!”

Veronica A. Cara regényrészlete

Mulatság anyámmal
(regényrészlet)

Tanárom kéziratait nem kapcsolom össze, kivárok, reménykedve, hogy még el tudok csenni belőlük… Akkor fogom majd összekapcsolni, amikor annyi lesz belőle… amennyi csak lehet. Egyelőre félreteszem.
Megint néhány különálló marhaság következik, még csak össze sem rakhatók oldalakká. Szétszórtan hevernek, összevisszaságban, nagy tereket elfoglalva, sok lapon. Istenem, mennyire idegesítenek az emberek gondolatai! Az a szakadatlan hülyeség, hogy gondolataik legyenek, és állandóan véleményük… Persze, nyilván, szorgalmasan leírják ezeket, saját fejük után: