Walter Ghidibaca prózája

 

[ 68 ] Закон / zakon / törvény

 Az Ispravitelnii Kolonia IK 3 – 3-as Számú Munkakolónia – Vlagyimir városban, a moszkvai járásban számomra sokkal rosszabb börtön, mint a másik kettő, ahol ültem. Messze a legkoszosabb. A másik börtönökkel ellentétben itt a fegyencek többsége orosz. Beléptünk tehát a fogva tartás orosz fordulójába a két „nemzetközi” után. Az egyetlen jó dolog, hogy itt a tévé a másik helyiségben van, amely egyaránt szolgál hálóként és ebédlőként. Így már nem nézek tévét, bármennyit is köhögjenek körülöttem. És nem kell foglalkoznom a takarítással és a vécémosással. Mahmud figyelmeztetett, senkinek sem említsem, hogy vécéket mostam, mert ez nagyon rosszul hat. Csökkentené a presztízsemet. De hát milyen presztízsem lehet nekem, fogolyként egy undorító börtönben? Úgy tűnik, hogy megvan az átlagos fogvatartotti presztízsem, mivel van ennél lentebbi kategória is – a pider-ek. Igazából örülök annak, hogy már nem kell robotolnom, hiszen a latrinák, nyilvánvalóan, ugyanolyan mocskosak, mint minden egyéb. Rosszabb már csak egy istállóban lehetne. A latrinák és a mosdó, tulajdonképpen egy folyton elduguló vaskagyló, a folyosó végében vannak, a kisebbik szoba – melyben én is alszom – ajtaja mellett.

 A vécépucolás és a padló felmosása a körletünk két piderének a dolga. Egy pider a börtönök nem hivatalos – de nagyon szigorú – hierarchiájának a legalján lévő lény. Mahmud elmagyarázta a helyzetet. Most muzsik vagy  pacán vagyok, egy közönséges fegyenc. A piderek – az elnevezés a pidaraszt, azaz pederaszta rövidítése – kétfélék: ténylegesek és törvényszerintiek. A ténylegesek a homoszexuálisok, a nemi erőszaktevők és a pedofilok. Törvény szerint piderek lesznek azok, akikről így határoz a többi fegyenc, megtorlásképpen a szabályok megsértése miatt. És akkor alá kell vetniük magukat a piderekre vonatkozó szabályoknak. Először is el vannak szigetelve a többiektől a maguk zárkarészében. Nem adhatnak senkinek semmit, nehogy „megfertőzzék” a többieket – csak elfogadniuk szabad a többiektől, általában a cigiadagjukat, fizetségként a vécétisztításért. Nem vehetik ki maguknak az ételt, nehogy beszennyezzék a kaját. Egy „tiszta” fegyenc, egy muzsik vagy pacán kell kiossza nekik. Ha az élet a börtönben olyan, mint a pokolban, akkor a piderek a sátán villája előtt élnek. Mindenki parancsolhat nekik és megalázhatja őket. Félre kell húzódniuk a többiek elől, akár a rühös kutyáknak. Kérdezetlenül nem beszélhetnek. S nem is kérdezhetnek, csak ha elengedhetetlenül fontos. Ezenkívül piderré válhatsz butaságból, pontosabban tudatlanságból. Ezt nem sikerült megértenem. Valami szánalmas és nyomorúságos humor szüleménye. Mielőtt elhagytam a moszkvai 2-es Számút, Misa röviden kiokosított. A legfontosabb az volt, hogy ha valaha táblajátékot vagy bármilyen szerencsejátékot játszom, és megkérdezik, hogy mi legyen a tét, nehogy azt mondjam: „tét nélkül”. Mert ha elkövetem e butaságot, automatikusan piderré válok. A másik két ok érthető. Először is, az oroszok igen vallásosak, és a homoszexualitást drasztikusan elítélik. Aztán a nemi erőszak és a pedofília, törvényesen és morálisan, nagyon súlyos bűncselekmények. Az emberöléshez képest utálatosnak tekintik, így egy gyilkos összehasonlíthatatlanul „tisztább” egy pidernél. A „normális” fegyencek jobban érzik magukat elítélve a három „utálatos” bűnt: a homoszexualitást, a nemi erőszakot és a pedofíliát. Ezek elkövetőit megbüntetve „normálisabbnak”, „tisztességesebbnek” érzik magukat. A szabályok megszegőinek piderré változtatása pedig egy nagyon kemény megtorló eszköz a kezükben. De a szerencsejátékos rossz válaszos baromságot nem tudom megérteni.

 Mindezt Mahmudtól tudtam meg, aki szeret velem társalogni, mert a körlet 28 fegyence között csak kettőnknek vannak felsőfokú tanulmányaink. A fegyencek hierarchiájával kapcsolatban megtudtam, hogy a muzsikok  vagy pacánok fölött vannak a szmotrijask-ok – a felügyelők, a teljesítményük alapján kiválasztott főnökök –, akik fölött a legmagasabb rangú a vor zakona – a „törvényen belüli” tolvaj. A vor zakona valójában a börtön nem hivatalos főnöke. Nélküle a börtönőrök semmit sem tehetnek. A hatalma rendkívüli. Elrendelhet általános sztrájkot. Mivel ilyen hatalmasak, ezért kevesen vannak, nem is jut minden börtönre belőlük. Egy vor zakonának nincs családja és soha nem dolgozik. Csak „becsületes” lopásból él. Nem minden illegális üzlet „becsületes”. Például a fegyverkereskedelem nem az. Ám a teljes rendszer hátterében lévő finomságok rendszere túl bonyolult ahhoz, hogy Mahmud a használható, de kezdetleges angoltudásával elmagyarázza.

 Felsőfokú tanulmányaim, melyekről már meg is feledkeztem, érdekes attrakciót jelentenek a „kollégák” számára. Fontos vagyok, de nem kiemelkedően, hiszen mindenki a saját presztízsével törődik. Most kezdtem megismerni őket, a hétvégén, amikor senki sem dolgozott, mindenki a cellában volt. Mahmud meglehetősen élesen „rossz fiúk”-ra és „jó fiúk”-ra osztotta őket. A „rossz fiúk” többsége a másik szobában lakik, a piderek és a kaziolok avagy pituhák társaságában – utóbbiak azok, akik napi jelentésekben számolnak be arról, mi történik a cellában, ők a rendőrök hivatalos besúgói. A kaziol a kecskebak szóból ered és ördög a jelentése, a pituha pedig madárkát jelent, amely információkat énekel.

Mahmud ösztöndíjas orvostanhallgatóként érkezett Oroszországba. Hogy eltartsa magát, vendéglőkben kezdett dolgozni. Mivel nem tetszett neki az orvosi, és a vendéglők nem fizettek túl sokat, elkezdett pénzt és bankkártyákat lopkodni a vendégek ruháiból. Első alkalommal két évre ítélték. Most a második büntetését tölti – visszaesőként ugyanazért egy évet kapott. Tehát lehetséges… Azzal magyarázza, hogy megkedvelte őt az ügyésznő, akinek, szabadulása után, hálából egy szerelmes éjszakát fog ajándékozni. Nem tudom, hogy nézhet ki az illető ügyész hölgy, de az ötlet nevetséges. Mahmud nem csúnya fiú, de egyáltalán nem az a filmcsillag alkat. Esetleg azzá válik? Mindegy, nem az én dolgom. Mindenki a saját képzelgéseivel.

 Abdul a legszerencsétlenebb fegyenc közöttünk. Mindenki oda-vissza üldözi. Afgán, ami nagy hátrány az oroszokkal folytatott hosszú háború miatt. Lopás miatt ítélték két év börtönre. Rosszul beszél oroszul, s ezért mindenki kegyetlenül csúfot űz belőle, minden adandó alkalommal. Szaid története pedig ez. Egy faáru-exporttal foglalkozó üzletet összehozni érkezett Oroszországba. Egy este egyik barátjával vásárolni ment egy moszkvai szupermarketbe. Az áru már a kasszánál volt, s ő elővett egy nagyjából 30 dollárt érő 1000 rubeles bankót, amit átadott az eladónak. A barátja szólt, hogy ki akarja cserélni az egyik terméket. Miután megvárta barátját az új áruval, megkérdezte a kasszásnőt, hogy mennyit kell még fizetnie. „1300 rubelt” – volt a válasz. „Akkor még adok 300-at” – mondta Szaid, aki már korábban adott egy ezrest. „Nem, 1300-at kell adnia” – ellenkezett az eladó, megfeledkezve a kapott ezresről. Szaid ragaszkodott ahhoz, hogy ellenőrizze a kasszában lévő pénzt, és ha nem lesz ott az ő ezrese, akkor kifizeti az 1300-at. Negyedóra múlva már le volt tartóztatva. A vád: csalási kísérlet. Ítélet: egy év.

 A bezártak legtöbbje visszaeső: egy-két évre ítélték őket lopásért. Ketten vannak itt zaklatás miatt – kékre-zöldre vertek egy pizzafutárt, mert részegek voltak, és sokallták a pizza árát. Aztán itt van Alekszandr, aki egész nap alszik, mert este 10 és reggel 6 között ő vigyáz fel ránk – kábítószer-kereskedelem miatt van került ide. Alekszandr a legkedveltebb társunk, mert mindig nyugodt és mindenkivel barátságos. Alacsony, szőke, kékszemű, és halványan hasonlít Russel Crowe színészre. Nem tudom, hogy van-e köze a származásához, de „fehér cigány”-nak nevezik.

 A mindannyiunk fölé kinevezett szmotrjascs Diman, aki a bejárat melletti kamrában lakik, élvezve a magányos lakozás kényelmét. Diman úgy két méter magas, és akárcsak Vova Jakubovot, őt is a szigorítottból helyezték át. Két bűntett szerepel a listáján – gondatlanságból elkövetett emberölések. Verekedésbe keveredett egy diszkóban, és halálra vert két fickót. 15 évre ítélték. Úgy hat éve van itt, akárcsak Vova.

E történeteket az alatt az öt nap alatt ismertem meg, amely a Vlagyimirba érkezésem óta eltelt. Az új orosz film olyan lassan pereg, hogy ha nem számolnám a feltételes szabadlábra helyezési kérelmem benyújthatásáig hátralévő órákat is, magam is azt hinném, hogy legalább egy hónapja itt vagyok.