Veronica A. Cara regényrészlete

Mulatság anyámmal

(részletek)

Miután kiértékeltük a tervet, kollégáim úgy döntöttek, menjünk ki egyet a városba. Pizzát eszünk valahol, aztán táncolni megyünk. Deea is rábólintott. Én nyilván egész nap nyugtalan voltam ettől. Nem tudtam, mibe öltözzek, milyennek kellene lennem leginkább. Anyu úgy nevelt, mintha önmagát nevelte volna, a gének és a nevelés révén is a kacérkodás gyengéjét adta át nekem.

Deea minden bizonnyal mágneses vonzerőt gyakorol majd a találkozón; mindenki figyelmének középpontjába kerül, közömbösen és pimaszul, csupán önmagáért élve, ahogy szokott.
Ana egy negyven fölötti barátnőjével érkezett, alacsony, irtózatosan sovány nő, ritkás szálú, összeborzolt hajjal, szedett-vedett öltözékben. Úgy festett ez a nőci, hogy az ember azt hihette: spéci az a célja, hogy a férfiakat impotenssé változtassa. Fekete dokkból készült, elszíneződött nadrágot hordott, szára valahol a bokája fölött ért véget, mintha összement volna, kibolyhosodott, bokájára lecsúszott és összecsavarodott zoknit, lestrapált, vékony talpú cipőt, felsőtestén pedig egy olyan sokzsebű férfimellényt, illetve – erre külön gondot viselt, úgy látszik – a nyakán gyöngysort. Rémisztő jelenés volt! Ana viszont, kecsesen kimagasodva a társaságból, ezúttal nagyon szexi öltözetben, rövid és fölöttébb testhezálló gránátvörös ruhában, úgy táncolt, mint aki belőtte magát, háttal nekitapadva az egyik hangfalnak terpeszbe állt, mintha sztriptízszámot adna elő, nagyon összpontosított a mozdulataira, és szinte ujjongott, amikor egy-egy tervezett lépés úgy jött ki, ahogyan szerette volna. Anát mindenki mindig gátlásosnak, törékenynek és félénknek tartotta, úgyhogy az egész társaság döbbenten figyelte ezúttal. Különös módon azonban senkit nem izgatott fel a frivolitásával. Valószínűleg az a pojáca-barátnő, akivel érkezett, töltötte be a katalizátor szerepét ebben az átváltozásban. Talán ezért is hozta magával Ana ezt a nőt, aki mindeközben valamiféle, csak általa ismert táncot ropott nekihevülten, váltott lábakkal sűrűn topogott, mint akit megszállt az ördög, karjait magasba lökte, szemét a földre szegezte, és különös műgonddal alakította a lépteit, eközben groteszk mozdulatokat végzett, a nőiességéből már halvány sejtelem sem maradt, mintha a föld mélyének törpéje lett volna, aki az emberiség cirkuszának porondján kezd heves táncba, eltökélten, hogy kioltja mindenféle megértés lámpását. A többiek félrehúzódtak mellőle, elegendő helyet hagyva neki, hogy kibontakoztathassa ronda táncát, amelynek közepette váratlanul igen nagy elégedettség kezdett sugározni arcáról, szélesen vigyorgott, míg az elképzelhető leglehetetlenebb tánccal kísértette lábait. A hangfalhoz tapadó Ana sziklához láncolt nimfának tűnt, aki nem tudja abbahagyni táncát, lábai akarata ellenére, mert megbabonázták a Pán isten lábai képezte síp trillái, akinek társaságában érkezett. Félig kecske, félig nő alakjába rejtőzve, Ana barátnője eltökéltnek látszott, hogy mindnyájunkat arra kényszerít, vessük le magunkat a sziklákról. Körülöttük már mindenki hahotázott, Ana és groteszk barátnője mindentől elszakadva táncolt tovább, szótlan duettben, minket már feszélyezni kezdett ez az egész, amikor váratlanul felcsendült Deea tiszta, elbizakodottságtól mentes hangja:
- Ez a legszebb előadás, amit életemben láttam! Egy ilyen jelenet emlékezetessé tenne bármilyen filmet!
Mindenki meglepetten fordult feléje, én ismét nem mertem ránézni, mint általában, ő pedig folytatta:
- Ritkán láttam ennyire szépet! Ez a nő egyenesen fenséges a maga nemtörődömségében és felszabadultságában!
Úgy éreztem, rögvest felállok az asztaltól, hogy bebizonyítsam, mennyire törékeny ennek a nőnek a fenségessége, kezdjek el ugrálni én is, mint valami megbolondult bakkecske, ereszkedjem négykézlábra és csaholjak, mint a földikutya, aztán hemperegjek a padlón, majd ismét felugorva összecsapjam a tenyereimet, topogjak, mint Zorbász, a görög, azon igyekezve, hogy mindez a lehető legvisszataszítóbb legyen, ne kövessem a zenét sem, és úgy ugrándozzak, mintha azt szeretném, jussak a diliházba, lökjem én is a kinyújtott ujjam magasra a levegőbe, és groteszk piruetteket végezzek... Biztos vagyok benne, hogy sikerült volna milliószor rémisztőbb lennem, mint Ana barátnője, sőt, azt is megtehettem volna, hogy elébe állok és nevetségessé teszem, vagy épp gyomorszájon fejelem Anát, aki ottfeledte hullámzó testét a hangfalon, megharaphattam volna a lemezlovas fülét, vagy átcikkcakkozhattam volna a kecske-nő lábai között. Erősen szerettem volna tudni, mit szólna Deea egy ilyenszerű fenségességhez... Vajon ugyanúgy eksztázisba esik tőle, avagy kitör belőle a nevetés, mint a többiekből, megfeledkezve arról, hogy az Univerzum művész-rendezőjének készül!?
Elkeseredve és felbőszülten ültem az asztalnál, újból teljes lényemmel Deeára összpontosítva gondolataim centrifugájában, annak az ellenőrizhetetlen dühnek a forgatagában, amelyet ez a gőgös lány előidézett bennem. Mindahányszor Deea közelében vagyok, arra gondolok, hogy dzsúdózni szeretnék vele, bár fogalmam sincs erről a sportágról, nem is szeretem, nem ismerem a szabályait, soha senkivel nem dzsúdóztam, sőt, nem is láttam soha senkit dzsúdózni. Nem is tudom, miért a dzsúdót tartom a legmegfelelőbbnek kettőnk számára. Elkapni Deea kimonójának hajtókáját, és földhöz vágni őt. Újra és újra. Ő erőnek erejével küszködjön, hogy legyőzhessen engem, de ez ne sikerüljön neki. Férfi vagyok, nincs, ahogyan sikerüljön neki. Deea továbbra is lenyűgözötten szemlélte Ana barátnőjét, engem pedig most már teljesen kihoz a sodromból ez a kéjsóvár Ana, ez a bolyhos, félénk Ana, aki nemrég nálam járt és úgy dobálta le a ruháit magáról, mint egy feslett nő, Ana a maga borzalmas melleivel, amint buján hullámzanak kínosan szexinek szánt ruhája alatt. Arccal a hangfal felé fordulva rátapadt arra, meg fog süketülni átmenetileg, az biztos, körkörös, lassú mozgásokat végez a combjaival, ráadásul felénk irányítva azokat, mintha beinvitálna oda bennünket, egy mozgó húskatakombába. Furcsa, hogy csak én nézem Anát, Deea a kecske-nőt bámulja, a többiek pedig Deeát. Deeának semmit sem kell tennie azért, hogy a tekinteteket magára vonzza. Deeát így is, úgy is nézik. Az idegenek sem Anát szemlélik. Mintha feszélyezné őket, hogy ezt tegyék. Ha most betoppanna valamilyen megtestesült szellem és elrabolná Anát, senki nem venné észre.
Úgy tűnik, minden ismeretlen szemez Deeával. Úristen, mennyire gyűlölöm Deeát! Azt hiszem, ez a nő csupán egyszerű jelenlétével mindenkit el tudna veszejteni. Ruxy rángatja a karom, inti, hogy menjünk táncolni a többiekkel. Úristen, mennyire utálom Ruxyt is! Hogy is tudja elképzelni a hülye, hogy nekem lenne kedvem táncolni? Ruxy a csapatunkban a belevaló csaj. Kötözni való bolond amúgy, mert alárendelte sorsát a közösség jólétének. Nem fog soha szeretkezni, soha nem fogja szeretni senki. Ő viszi a levélkéket, ő békít ki mindenkit, ő hívja táncolni az embereket. Szép, szinte szebb, mint Deea. Azonban, csintalan lévén, önszántából lemondott női jogairól. Nem veszi körül semmilyen titokzatosság; olyan, mint egy naponta megmosott ablak, amelyen keresztül semerre sem nézel. Az emberek szerették volna, ha Ruxy egyre többször marad ki a suliból. Azt hiszem, mindenki örülne, ha kidobnák onnan. Már senki nem bírja a gyöngédségét és a jószándékait. Mintha foggal-körömmel ragaszkodna ahhoz, hogy valamilyen adót tudjon le ezzel. A többiek sajnálni kezdték. Én nem sajnálom; búsulok is, meg örvendek is, hogy ennyire hülye. Ha ő nem lenne, nem tudom, hányunknak sikerülne csendben saját ügyeire gondolni, vagy hogyan rejtenénk el gyengeségeinket. Deea a táncparketten van, talán csak úgy tűnik vagy tán mégis átöleli a kecske-nőt… Sajnálom, hogy ennyire szégyellem Sandut, ha most velem lenne, akkor ő és a zombi-nő csodálatos párt alkotnának. Sandunak biztosan tetszene, az első pillanattól elájult volna tőle, mindketten groteszk szaltókat csináltak volna a következő élet reggeléig, láttam táncolni Sandut, a kecske-nő egy nimfa hozzá képest, Sandu úgy táncol, mint egy majom, mint egy teve, mint egy rakás csavar, amelyek az Isten tudja hogyan illeszkednek egymásba. Magas és hanyag, semmi sem feszélyezi a fintorgásban. Mellette Ana barátnője bájos tündérnek tűnne. Ugyanakkor valamiféle elképzelhetetlen rettegés uralkodik el rajtam – Deeának megtetszene Sandu! Ha tetszik neki a kecske-nő, akkor Sanduért biztosan elolvadna. Sandu a legközönségesebb, leggátlástalanabb, legfesztelenebb lény a világon. Valószínűleg Deea imádná őt. Nem bírok már többé Deeára gondolni, elegem van abból, hogy attól rettegjek, ki és hogyan fog tetszeni neki. Deea a táncparketten van, valóban átöleli azt a szörnyűséges nőt, a háta mögött pedig Andrei figyeli zavartan. A magas Andrei, a bájos Andrei, a platinaszőke Andrei, a kifinomult Andrei… Elloptam ettől a kreténtől is egy titkot. Egy szart! Tulajdonképpen egy határidőnaplót, néhány nevetséges feljegyzéssel. Andrei azon a nyáron a tengeren volt, s úgy tűnik, szerelmes lett a fantom-nőbe, a csokoládé-Maurába, a furcsa Maurába. Nincs szükségem a hülye titkaira, nem olyanszerűek ezek, mint amilyeneket én gyűjtök, a napló nálam van, nem tudom, hogyan csenhetném vissza a hátizsákjába. Amikor elvettem, azt hittem, valami jó lesz, valami szemérmetlen. Nem érdekel Andrei szerelme egy akármilyen fantom-nő iránt. Elmegyek a fürdőbe, el kell olvasnom még egyszer azt a részt, mielőtt visszatenném a hátizsákjába. Nagyon aprólékos vagyok az ilyen dolgokkal. Azt olvastam valahol, hogy ez valamilyen rituálé; de nem érdekel. Semmi bajom nincs a rituálékkal, úgysem értem a jelentéseiket. Tünetértékű feljegyezésekként születtek ezek a mondatok. Ez sem érdekel. Miközben a fürdő felé megyek, látom, hogy Andrei súg valamit a Deea fülébe. A marha szerelmes ebbe a csajba! Bezárkózom a fülkébe, lehajtom a vécéfedőt, és elkezdek olvasni…

***

Tényleg nem érdekel, megyek s visszaadom Andreinak a határidőnaplót. A tunya még mindig a Deea nyakán ül, bombát is elrejthetnék a hátizsákjában. Amíg hiányoztam, Deeának volt ideje körülvenni magát még több ismeretlennel. Ez tipikusan ő! Deea jégkirálynőként fog hazatérni, anélkül, hogy visszanézne, anélkül, hogy valamit is érezne. Deea azt hiszi, hogy a világ teljes egészében neki van teremtve. Nem tudom, mi bajom Deeával, miért gyűlölöm ennyire. Ha nem ismerném jól magam, ha nem ismerném az érzelmeimet, igazat adnék drámaművészet-tanárnőmnek. A legvagányabb tanárnőnk, mindenki imádja, s én nevetségessé tettem magam előtte. Úristen, milyen arrogáns voltam, szabályszerűen rárontottam, egy forgatókönyvet kellett elvinnem neki, marha voltam; míg élek, nincs többé merszem a szeme elé kerülni. Azt hiszem, meg voltam veszve, amikor azt tettem, amit tettem. És ezt is Deea miatt. Deea, Deea, Deea, az ördögi Deea! Három éjszakán át nem tudtam aludni a hülyeségek miatt, amiket nekünk mondott. Szégyentelenül beszélt! Azt hiszem, azzal, hogy elmondtam, miket zagyváltam S. tanárnőnek, be akartam bizonyítani Deeának valamit. De fogalmam sincs, mit! A furcsa az, hogy amint beléptem az irodájába, teljesen megváltoztam. Nem ismertem magamra, nem tudtam féken tartani magam. Valamit makogtam a forgatókönyvről, azután pedig elkezdődött az a borzalmas beszélgetés. Hittem mindabban, amit mondtam, és arra számítottam, hogy a lábaim elé borul. Kissé elképedtnek láttam, kissé ingerültnek, bolondul beledobtam magam felfújt vitorláimba, és ő még nem értette, merre veszem az irányt. Aztán hirtelen megnyugodott. Én lettem ingerült, szemtelen. Veszettségem fokozódásával együtt hittem, hogy a lábaim előtt fogom látni. Bosszantani kezdtem, mintha fenyegetőzve:
- Hat szó elég lenne, hogy elmenjek innen!
- Senki nem akarja, hogy elmenj!
- Akkor válaszoljon egy kérdésemre.
- Válaszolok.
- Mondja csak, egy negyvenhat éves nő szerelmes lehet-e egy huszonnyolc éves férfiba?… Persze, csak ha van elég bátorsága a felelethez.
- Miért gondolod, hogy bátorságra lenne szükségem ahhoz, hogy válaszoljak neked?
- Mert kitérsz a válasz elől…
- Nem térek ki, nem is volt még időm…
- De ki fogsz térni!
- Miért hiszed ezt?! Apropó, mióta tegezel te engem?!
- Nem számít, már nem számít…
- De számít, adott szinten számít, de jól van, na, nem lényeg, folytasd!
- Nincs mit folytatnom.
- Miért érdekel, hogy egy negyvenhat éves nő szerethet-e egy huszonnyolc éves fiatalembert?
- Nem mondtam, hogy fiatal, azt mondtam, hogy férfit…
- Természetesen!
- Természetesen mi?!
- Egy negyvenhat éves nő vonzódhat egy huszonnyolc éves férfihoz. Egészen könnyen!
- Miért nevetsz?
- Mert úgy tűnik, csupán erre van szükségem…
- Miért?!
- Végül is nem lényeg, tulajdonképpen miért jöttél?!
- Azt akartam, hogy lássa a forgatókönyvemet.
- Aha, a forgatókönyv… Milyen? Tudsz beszélni róla? Lehet, jobb, ha itthagyod.
- Ne mind nevessen tovább!
- Ismét megtisztelsz a magázással.
- Igen, nem tudom, mit teszek.
- Nem tudod, mit mondasz… Tulajdonképpen mi a helyzet azzal a kérdéssel?
- Beszélgettem ma Deeával. Vonzódik egy tizenhat éves kölyökhöz.
- Ki az a Deea?
- Mindegy.
- Nem mindegy! De végül is ha nem akarod megmondani, akkor mindegy. Szereted?
- Deeát?! Egyáltalán nem. Kollégák vagyunk. Ritkán beszélgetünk. Nem jelent nekem semmit, bár szép lány. Nem az én stílusom…
- Miért, milyen?
- Fogalmam sincs, nem gondolkoztam még ezen. Keménynek tűnik. Ma azonban a pajzsot lennebb engedte. Viccelődött. Nevetve mondta, hogy az olyanokhoz vonzódik, akik érintetlenek. Fogalmam sincs, hogy pontosan mit is akart mondani. A parkba megy és figyeli a görkorizó kölyköket. Néhányuk teljesen meghülyíti. Szeretné, ha elnyújtózhatna a füvön, és valamelyikük belehatolna. Talán még többen is. A feltétel csak az lenne, hogy ők csodálkozzanak. És hogy hamar befejezzék. És hogy nagyon visszahúzódóak legyenek. És hogy féljenek. És hogy hosszú hajuk legyen és szép bőrük…
- Nagyon igényes ez a te Deeád!
- Így gondolja ő is. Mégsem tudom visszafogni magam, hogy ez ne tűnjön természetesnek. Faragatlannak látom őt. A bajom csak az, hogy nem tudtam megvetni.
- Miért nem tudtad?
- Nem tudom, kíváncsi voltam, szerettem volna látni, hogy meddig megy el a vallomással, nem tudom, hagytam magam megfogni, nem volt időm…
- Felizgatott?
- Nem tudom, talán, egy kicsit. Fogalmam sincs, miért. Most sajnálom. Sajnálom, hogy egy fiatal és szép nő így gondolkozik…
- S egy idősebb nő?
- Nem tudom, ezt akartam megtudni.
- Megtudni?!
- Igen, megtudni, hogy mit érzek.
- És mit érzel?
- Semmit.
- Azt jelenti, hogy minden világos számodra.
- Nem, többet akarok tudni. Ne mosolyogjon. Amióta tart ez a Deeás történet, nem kívánok egyebet, csak azt, hogy egy nő úgy nézzen rám, mint ahogyan ő néz azokra a kölykökre.
- S miért mondod el nekem ezt az egészet?! A tanárod vagyok…
- Mert nem tudom kiverni a fejemből, hogy talán a szeretőm lehetne… Tulajdonképpen rá tudna venni engem, hogy én legyek az ön szeretője…
- Hahaha.
- Ne kacagjon, ez komoly.
- Szerelmes vagy belém?
- Nem, tulajdonképpen nem tudom. Ön tűnik az ismerőseim közül az egyetlen idősebb személynek, aki megfelelő lenne szeretőnek.
- Miért?!
- Nem tudom, ahogyan mosolyog, ahogyan nem szörnyülködik, a nyugalma… Ön szép!
- Szebb, mint egy korodbeli lány?
- Nem, másként.
- Másként, hogyan?
- Úgy, hogy szeretném, ha elcsábítana.
- De nem akarlak elcsábítani.
- Kérem!…
- Haha, teljesen bolond vagy, nem tudsz engem ilyenre kérni.
- Le akarok feküdni veled, és csodálkozni szeretnék.
- Csodálkozni, min?!
- Nem tudom, valamin, most ezt nem tudom pontosan. Félni akarok, és hogy ne legyek egészen jó erre. És hogy ezt minden erejével titkolja előlem. Szeretném, ha adott ponton ki is jelentené, hogy nem fog ez menni, és én akkor kétségbeesnék.
- Nincs semmi bajod, ugye?
- Nem, nem erről van szó. Egyáltalán semmi bajom nincs. Soha nem is volt. Az utóbbi időben egyfolytában azon vagyok, hogy éljek, és nem tudom, hogyan. Remélem, megérti. Minden alkalommal úgy tűnik, hogy másodszorra is ugyanolyan a szeretkezés…
- Másodszorra, mikor?!
- Másodszorra ugyanazzal a nővel. Nem bírom már a szeretkezést. Mégis akarom, de másként. Sokkal több félsszel, sokkal több bizonytalansággal.
- Többször is figyelmesen megnéztelek, és azt hiszem, tinédzser vagy…
- Nem akarom, hogy tinédzsernek nevezzen…
- De az vagy.
- Nem, férfi vagyok és akarom önt. Azt akarom, hogy lássam magát megőrülni fiatal testem után, azt akarom, hogy vulgárisabb legyen velem, azt akarom, hogy egy kissé megvessen. Aztán, elképedve, megint akarjon engem.
- Jobb lenne, ha távoznál.
- Nem, kérem, ne mondja ezt. Kérem, csábítson el! Könyörgöm!
- Beszélj még Deeáról!
- Nem tudok sok mindent róla.
- Miért érintett meg ennyire, amit Deea mondott? Miért nem másvalami?
- Nem tudom! Deea hozzám hasonlít!
- Hogyan?
- Szép, cinikus és közömbös. Bolondul saját magáért és a testéért. Gondolom, az a típusú nő, aki folyton maszturbál.
- Te is ilyen vagy?
- Pontosan!
- Nem tartasz attól, hogy ezt bevalljad?
- Nem, miért?
- Mikor választottál ki engem?
- Ma, most. Vagy lehet, hogy régebb, nem tudom! A diákok azt beszélik, hogy egy kicsit hasonlít Michelle Pfeifferre, nem tudom, hogy ez számít-e. Egyszer felfigyeltem önre, még régebb, felkecskélt lábakkal ült, narancssárga ruhában, el voltam képedve, hogy így tud öltözködni, kilátszottak gömbölyű térdei, emlékszem, nagyon tetszett, ahogyan csillog a lábán a nylon, a mosolya, mély hangja. Akkor még nem jöttem rá a dologra, akkor még nem gondoltam semmire, de egy rakás részlet van a fejemben önnel kapcsolatban, aztán jött Deea, a történetével, alig vártam, hogy ma láthassam önt. Nem készítettem semmilyen tervet, tudtam, lesz elég bátorságom, hogy elmondjak mindent, amit el akarok mondani.
- És mire vártál, hogyan reagálok erre én?
- Nem tudom, erre nem gondoltam.
- Érdekes.
- Érdekes, mi?!
- Érdekes, mennyire öntelt tudsz lenni!
- Igen, ez így igaz! Mit szól, meg akarja próbálni, hogy elcsábítson engem, akar-e a szeretőm lenni?
- Nem tudom elhinni, hogy ez az egész beszélgetés valós. Nem tudsz semmit rólam!
- Pontosan.
- És ez neked normális?
- Nagyon is normális.
- Nagyon is normális, micsoda?
- Nagyon is normális, hogy itt legyek, hogy kérjem öntől azt, amit kérek, és elvárjam, hogy komolyan vegyen engem.
- Elérted, hogy komolyan vegyelek! Szemtelen vagy, arrogáns és kissé kretén. Talán beteg. Kérlek, menj el. A projekteddel majd valaki más fog foglalkozni. Jó lenne, ha az egy férfi lenne. Nemzedéked szenvedélyei bebörtönöztek egy kis, nevetséges világba, amely érték nélküli és valótlan. Sajnállak, mert figyelemmel követtelek, és mondhatom, tehetséges fiatal vagy. A szex nagyon fontos; egy idő után erősen elmozdítja vágyaink mérlegét. Azonban nem elégséges ahhoz, hogy egy középszerű embert művésszé alakítson. Vagy egy nagyon fiatalt. A szomorú az, hogy még csak megsértened sem sikerült engem. Pedig lett volna rá lehetőséged! Ezzel a megérdemelt tiszteletet kaptam volna meg… Túlontúl fiatal vagy ahhoz, hogy az általad kimondott dolgok jelentsenek is valamit. Életerős tested nem kölcsönöz bizalmat egyetlen ajánlatodnak sem. Kissé élveztem a dolgot, mert általában hajlok az ilyesmire. Az, hogy semmilyen kétséged nem volt ez ügyben, esetlenné tesz. A szó siralmas értelmében. Valld be saját magadnak a Deea iránti érzelmeidet. Apropó, maszturbáció, a világ szeme láttára teszed, szégyentelenül, olyan helyzetekkel és szavakkal, amelyek nem vallanak rád. Ez pont olyan, mintha mások önkielégítenének téged! A nevetségesről áttérsz a könyv-ízű új tendenciákra, amelyek szintén nem rád vallanak. Másokra nyilván jellemzőek lennének, meg is fizetnék érte az árat, de te nem vagy egy hiteles különc, csupán ennek a tendenciának egyfajta szolgája. Elhelyezed a ruhatárban a meghívottak kalapját és kabátját, s amikor nem lát senki, magadra veszed azokat, és úgy teszel, mintha te volnál az úr. De kilóg a lóláb! Jó lenne, ha ezt megjegyeznéd! Tudod, mi történhetett volna egy ilyenfajta magamutogatás után? Tudod, de azt is tudtad, hogy ha hozzám jössz, nem fog történni semmi. Jól gondoltad! Életem olyan szakaszában vagyok, amikor nosztalgiával tekintek vissza a korábbi dolgaimra, s ezek a vagánykodó különcködések saját nosztalgiám részét képezik. Titeket háborít fel az, amiben reménykedtek, hogy bennünket fog felháborítani. Most pedig eredj innen, és hidd el, jóérzésed bizonyítaná, ha szégyellnéd magad ezek után!


Az eredeti mű címe: Petrecere cu mama (Polirom Kiadó, Iaşi / Jászvásár, 2004). A szerző 1976-ban született, és a 2000-es évek közepéig kifejtett irodalmi tevékenysége tükrében annak a kortárs román szépirodalmi vonulatnak a tagja, amelynek előidézői a posztmodern és az azt meghaladó, továbbértelmező szövegképző módozatokat és eszközöket biztos kézzel alkalmazzák, az 1989 előtti és utáni romániai egzisztenciális vetületek és fordulatok mozgatórugóit és/vagy megfelelőit az egyéni vagy kollektív (nemzedéki) lelkivilágban fedezik fel, miközben (ön)iróniával, fekete humorral vagy akár cinizmussal szövik át bizonyos mértékben történetmondásra épülő műveiket.


*Fordította Szonda Szabolcs. Munkája elkészítése során a fordító a Magyar Könyv Alapítvány Babits Mihály műfordítói ösztöndíjában részesült.