Floarea Ţuţuianu versei

VALLOMÁS
(Mărturie)

Szóval te voltál

Ezzel az arccal sosem ismertelek volna fel

Látod
évek során – a papír meggyöngítette látásom
(a szavakban oly kevés fény maradt)

egyik kezem elfagyott (a papírlaphoz tapadva)

a másik elégett
míg arról vallott: létezel
(még ha sosem találkoztam volna is veled)

MAGÁNYOS NŐK
(Femei singure)

Minden éjjel 
mikor elnyújtózom az ágyon
egy versformájú röpködő
csüng a plafonról a testem
vagyis a fejem felett
Tekintetemmel felemelhetném a plafont az égig
Kerülik tekintetem 
a naiv, ódon és tehetetlen szentek
„Próbáld meg felidézni
hogy ne ismerj fel az nem lehet
én kívülről tudlak téged
magányos nők illatát árasztod
akik távol tartják a férfiakat 
(áttetsző múltad
pirulni készteti őket)
talpukat hajaddal simogatnád

ha nem kellene megnézzék
tenyeredben a szeg jelét”


ZSÁNERKÉP
(Scenă de gen)

A Bort ivó férfi emeli poharát
Rolin kancellár Madonnájára 

Magányos nők és növendék költők 
az alkoholdús füstben
ismeretlenül is
lapozgatjuk egymást
félelmeket cserélgetünk
Elrejtik majd arcukat
nyitott meleg lapjaink között
Ami a miénk az az övék ami az övéké
az félre van téve
Minden alkalommal marad egy (zseniális) soruk
amit nem képesek kiejteni

Meg kell mentenünk meg kell tanulnunk mindet
kulcscsonttól egészen combig


LA FEMME POISON

Eltakarnak
s tetejébe megtörnek a gondok
Titokban fényezem az álmok magányát
Igen. Szavakra hajtó test vagyok.

A papír, a tinta friss illata
megszédít. Mikor olvasok 
képes vagyok spórákkal szaporodni.

Kezemben ceruzával simogatlak
és elállítom a lélegzeted
(annyira virág és mégis húsevő)

Nyelved pengéjének éles szavait 
rám szabadítva
nem hagyhatsz el éppen most –
mikor az utolsó sor elveszőfélben


ÖNARCKÉP KIMÉRÁVAL
(Autoportret cu himeră)

Komótosan jött 
árnyékát taposva
mind a négy lábával

Arca akár a Veszta-szüzeké 
fele fényben fürdött –
(érzéki szája volt, benne kígyónyelvvel, 
széles orrlukai meg egy szeme, melynek 
fénye felégetett mindent, mire nézett)
Arcának másik fele 
félárnyékban – töprengő gorgó

Nőies lépte volt s macskajárása 
Nem kezek s nem bozont
takarta diónyi szemérmét
oroszlán- vagy kígyófarok
Pállott asszony és frissen használt nőstény illatát szórta

Jólesett volna magam mellett tudni
(ő a hasán fekve, arcával a porban
én arccal a fénynek hátamon kinyúltan)
Hogy csevegjünk:
hogyan nyelte le mint megannyi kardot 
felelni nem tudó férfiak tucatját –
hogy adtam magam a vén Dávid királynak
és hogyan – immár senki sem érinthet –
és egyéb hasonló apróságok…

Azonban váratlanul kitárta
(addig észrevétlen) sasszárnyait
árnyékba borított s a verőfényben
elrepült akár egy gondolat 


Floarea Ţuţuianu (1953) román költőnő. Az irodalmi életben 1996-ban debütált Femeia peşte (Halnő) című verseskötetével, amelyet eddig öt másik kötet követett. Költeményei fordításait angol, francia, olasz, német, lengyel és cseh folyóiratok közölték. 2007-ben elnyerte a kolozsvári Lucian Blaga Nemzetközi Fesztivál költészeti díját. Emellett képzőművész, alkotásai 1980 óta szerepelnek jelentős kiállításokon.